Úgy vittünk oda minden követ,
mint kincset visz mind az álmodó,
hogy szerezzünk magunknak hírnevet,
mely határtalan és el nem fogyó.
Magunkkal vittük csöndjeink,
a szótlan és konok némaságot,
mely nem kérdez, nem kér
csak magasba tör –
tükrében látom a kettétört világot.
Urunk bocsásd meg hallgatásunk,
hogy hallgattunk ott, hol nyílt volna a szánk
és egymás szavába vágva beszéltünk,
hol a csöndben Te szóltál volna hozzánk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése