Majd elhagyom nyugalmam önként;
házat, csöndet és gyermeket.
Fehér szavakból vertem ösvényt;
könnyű lélekkel elmegyek,
vakmerő szívvel, fénylő szemmel,
végre legyőzött félelemmel
valahová, ahova már
álmomban sokszor megérkeztem.
Eltűnt napok partjainál,
önmagán való végtelenben
fehér szavak ösvénye vár,
rejtelmek kéklő szárnya rebben,
s te sem tudod már, hogyan történt,
örvénylik a világ veled,
és elhagyod nyugalmad önként,
hogy megfoghasd a kezemet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése