Mecser Szilvia: Csönd-gyermek

Mint kíváncsi gyermek, guggolt mellém a Csönd,
Úgy leste, hányszor dobban a szív, s ölt öltönyt,
ha a gondolatárban felszínre kerül
egy emlék, arc, hang, mígnem újra elmerül.
Fülelt, hallgatta: mit rejt a lélek-lakat.
Nem zavart – ő nem árulja el senkinek,
csak szívja magába, s rejti a titkokat.
Majd elillant, de tudtam – visszatér hamar,
mert éjjel, minden éjjel a Csönd-gyermek az,
ki csillagos álomszemével betakar,
ki bennem létezik, s kiben nyílik igaz
virág, mely mást nem: csak szépet és jót akar...