Tavasz, esők, emlékek évszaka –
hányszor láttam már, még hányszor fogom?
Fordul a Föld: fél nap, fél éjszaka.
Áttűz a nap a zsenge lombokon.
Üvegszilánk az udvar friss füvében,
s mindaz, mit őriz az emlékezet –
az árnyakkal, kiket táplál a vérem –,
mi lesz velük, ha én már nem leszek?
Kik álmomban följárnak föld alatti
fekvőhelyükről, felhős éjjelen
köddé lett arcuk, hangjuk visszakapni,
még egyszer, újra eltűnnek velem?
Egy régi hang esőben, hóesésben,
régmúlt szemek, rég elsüllyedt kezek:
mindaz, mi volt, minden, amit megéltem –
mi lesz velük, ha többé nem leszek?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése