Hogy álljak majd színed elé, Krisztus-Uram,
Mikor meghalni az ártatlanokkal
Nem volt erőm,
És alig titkolható örömmel
Fogadtam felebarátaim halálhírét
– Ismét másvalaki s nem én! –
De még szívtépő gyásztól is olykor
Paráznaságra pezsdült a vérem!…
Most is bűnös testemnek miatta
Közeleg az órám.
Fekete függönyök nyiladoznak,
S mögöttük mélység, vagy magasság –
Nem tudhatom.
Jobb, ha nem látom fényes Arcodat:
Belevakulnék! – s nem állok Eléd,
hogy ne kelljen próbára tennem
Csillagvilági türelmed!
És egyenest a Pokolra vettetem,
Fertelmes mélyiből áhítva tovább
Mennyekből átsugárzó Tisztaságod.
(1971. július)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése