Az utolsó este történetéből három momentumot szeretnék kiemelni: Először is azt, hogy az elárult és elfogott Jézust minden tanítványa elhagyta: “Akkor elhagyva Őt, mindnyájan elfutottak.” (Mk14,50) Másodszor, hogy Péter - ha távolról is, de -, követte ezt a Jézust. A Krisztus-követésnek ez az útja megérdemli a figyelmet. Harmadszor azt, hogy a Krisztus-követésnek ezt az útját Péter nem tudja törés nélkül végigjárni. Végül pedig arról szeretnék szólni, mi ennek az emberi kudarcnak az evangéliuma; miért őrizte meg az első keresztyén nemzedék a kudarcnak és a Krisztus-tagadásnak a történetét? Miért vették föl ezt az evangéliumokba, amelyek az esemény után 30-40 évvel íródtak? 1) A tanítványok nemcsak azért hagyták cserben, hagyták magára a letartóztatott Jézust, mert féltek, hogy velük is ugyanez történik, hanem mivel megbotránkoztak Benne. Az Olajfák hegyére menve maga Jézus így beszél a bekövetkezendőkről: “mindnyájan megbotránkoztok bennem.” (Mk 14,27) Ez a ma esti történet megértésének kulcsa. A “megbotránkozás” szó azt jelenti, hogy valamivel nem tudok egyetérteni; egy tényt nem tudok értelmemmel és érzéseimmel feldolgozni, gondolkozásom koordináta-rendszerében elhelyezni, ezért elutasítom. A tanítványok nem tudtak egyetérteni Jézus tehetetlenségével, erőtlenségével, nem tudták feldolgozni vereségének, alulmaradásának, kiszolgáltatottságának tényét. Ami megtörtént, annak nem lett volna szabad megtörténnie! Az Isten kiszolgáltatottsága, gyengesége teljességgel elfogadhatatlan, képtelen dolog! Az elfogadhatatlanságnak ez az érzése a megbotránkozás. A tanítványok csalódása nagyobb volt, mint a félelmük. Istennek - legalábbis a döntő pillanatokban - mindenhatónak kell magát megbizonyítania, Aki nem engedheti meg annak megtörténtét, ami szerintünk nem történhet meg. Ha nem mindenható, akkor magára hagyjuk. Mit kezdenénk egy olyan Istennel, Aki nem erős, hanem gyenge, Aki nem uralkodik, hanem szenved, nem a mennyei dicsőségben trónol, hanem a keresztfán függ?
2) A második mozzanat, amit Nagycsütörtök estéjének történetéből szeretnék kiemelni: Péter Krisztus-követése. Az elfogott és magára hagyott Jézust, Akit a templomi rendőrség éjszaka, biztos őrizettel (Mk 14,44) kísér a főpap házához, Péter távolról követte. (Mk 14.54) Ne azt a szót hangsúlyozzuk, hogy “távolról”, hanem azt, hogy “követte”. Közelről nem is követhette volna, mert Jézus közelében fegyveresek voltak, akik kísérték és őrizték. Péter nem gyáva, mint azt a Krisztushoz tartozásának letagadására nézve gyakran állítják, hanem bátor: kétségbeesetten bátor. Most már nincsenek reményei és illúziói, most már nem azért követi Jézust, hogy mikor majd beül a királyi székébe, ő a jobbja felől álljon, mint mennyei udvartartásának első embere, hanem - mint Máté megjegyzi - azért, “ hogy lássa, mi lesz a vége?” (Mt 26,58) Látni akarja a véget; végig hűséges akar maradni. Egyedül követi Jézust, mikor Ő kiszolgáltatott az embereknek. Nincsenek körülötte a tanítványok és barátok, nincs körülötte gyülekezet és egyház: Péter egyedül megy Jézus után, Aki úgy látszik, véglegesen elveszítette ügyét. Ellenségek között, veszedelmek között, olyan helyzetben, ahol nincs más kilátás, mint a vég, Péter megy Jézus után. Ez a “ Krisztus-követés” új útja, új az eddigihez képest, amikor a követés nem jelentett ilyen rizikót, exponáltságot - sőt értelmetlenséget.
Nekem az a meggyőződésem, hogy Péternek ez a nagycsütörtök éjszakai útja a mi Krisztus-követésünk modellje. Prédikátorok és teológusok ma szerte a világon sokat beszélnek, de nem a helyes perspektívában beszélnek Krisztus uralmáról, győzelméről, miközben szerte a világon egyre kevesebb a keresztyén, és egyre kevesebb a hit. Erről a tényről nem akarnak tudni. Elfeledkezünk, hogy Jézus Krisztus nem úgy van jelen a világban, mint Aki uralkodik, s Akinek szolgái társuralkodók, hanem mint embereknek kiszolgáltatott, mint szenvedő, mint megfeszített. És a tanítványok ennek a Jézusnak tanítványai; a keresztyének ennek a Krisztusnak követői. Sehol sem látszik Krisztus győzelme, és nem is fog látszani az utolsó napig. Ami látszik, az inkább Jézus Krisztus kiszolgáltatottsága, gyengesége - és azoknak a hatalma, akik mint építők ezt a szegletkövet félredobták.
Ki követi ezt a Jézust, ha távolról is, úgy, mint Péter ezen az éjszakán? Ezt, Akinek nincsen ékessége és dicsősége. Ki megy utána akkor is, ha emberi észjárás szerint nem láthat meg mást, csak azt, mi lesz a vég? Kicsoda hajlandó vállalni ezt a nagycsütörtöki Krisztus-követést? Kicsoda kész Jézus után menni, egyedül, mikor a társak elfutottak, fedezéket kerestek, s mikor Jézusnak semmi hatalma sincs? Talán ez a mai keresztyénség kérdése. Itt még csak arra szeretnék utalni, hogy Péter nemcsak azt látta meg, mi a vég, hanem azt is, ami a vég után van: a húsvéti kezdetet. Az 1. Korinthusi levél szerint - mely korábbi, mint az evangéliumok -, a Feltámadott először neki jelent meg.
3) A harmadik momentum, melyre szeretném felhívni a figyelmet, az, hogy ez a hűséges Krisztus-követő Péter nem járja végig töretlenül a hűség útját. (Pál apostol hozzátenné: hogy el ne bizakodjék, hogy az erőnek nagy voltát ne önmagának tulajdonítsa.) A főpap udvarában - egészen idáig követte Jézust! - letagadja, hogy ismerte az elfogottat. Péter sem hűséges mindhalálig - legalábbis ezen az éjszakán nem. De később, a hagyomány szerint hűségesen halt meg. Nem az ő hűsége nyeri el az üdvösség jutalmát, hanem Jézus Krisztus haláláig való hűsége őrzi meg Isten kegyelmében. Jézus nem tagadta meg Pétert; Ő hű maradt. Péter pedig megtanulta ezen az éjszakán, hogy az önmaga felőli illúzióinak elveszítése nélkül senki sem megy be Isten országába, Jézus békességébe. Megtanulja, hogy aki azt hiszi, hogy áll, elesik; megtanulja, hogy az üdvösség nekünk lehetetlen, de Istennek nem. Mi mindent tanul meg Péter ezen az éjszakán az emberről, önmagáról - és Jézus Krisztusról, a hűségesről!
4) Péter Krisztus tanítványainak reprezentánsa, az első gyülekezet vezéralakja volt. Hogyan lehetséges, hogy az evangélium írói nem hallgatták el tagadásának történetét? Minden nemzet és mozgalom retusálja, kozmetikázza a maga történetét, vezéralakjainak figuráját. Miért nem tette ezt Máté, Márk, Lukács és János? Miért kellett továbbadni nemzedékről nemzedékre, hogy Péter, a “ kőszikla”, akire Jézus az egyházat építette, megtagadta az Urat, hogy nem járta végig bukás nélkül a Krisztus-követés útját? Van valami pozitív, valami evangéliumi értelme ennek a ténynek?
Igen, van! Annak megmutatása, hogy a váltság, az Istennel való megbékülés helyén egyedül Jézus van. Egyedül Ő függ a kereszten. Egyedül Istené az üdvösség, egyedül Istené a dicsőség. A leghűségesebb követő sem vesz részt a megváltás munkájában. A leghűségesebb Krisztus-követő ezen az éjszakán sír a maga hűtlensége és gyengesége miatt. De ez a síró megvigasztaltatik! Az evangélium-írók, az apostoli kor keresztyénei lépten-nyomon találkoztak a hűtlenség, a megbotránkozás, a gyengeség jeleivel, mind önmagukban, mind a társaikban. A kérdés ez volt: mit gondoljon magáról az a keresztyén, aki kudarcot vallott és elbukott? Gondolja azt, hogy mindennek vége? Hogy az ilyeneknek nincs helyük Krisztus közösségében, az Isten békességében? Ne! Gondoljon inkább Péterre. Gondoljon a kősziklára, aki megtanulta, milyen gyenge az ember, és milyen irgalmas a megváltó Isten! Gondoljon arra, amit Péter megtanult: mi nem tartjuk kezünkben önmagunkat - de Isten kezében vagyunk. És onnan nem szakít ki semmi.
A Krisztus-követésre mi általában úgy gondolunk, mint valami elérhetetlen tökéletességre, s ezért komolyan meg sem próbálkozunk vele. Ha ilyen magas a norma, kár az igyekezetért! A Krisztus-követésben azonban nincsen norma, legfeljebb típus van: és ez a típus nem a tökéletes ember, hanem Péter. A típus, az a Péter, aki minden körülmények között Krisztus nyomában akar maradni, exponálja magát, rizikót vállal - és közben megismeri a maga tökéletlenségét. A Krisztus-követés típusa az az ember, aki elveszíti a magában való bizakodást, és megnyeri az Isten irgalmának mindent felülhaladó ismeretét.
Ha így gondolkodunk a Krisztus-követésről, miért ne mernénk elindulni a Krisztus-követés új útján, amely talán ugyanolyan kockázatos lesz, mint Péter nagycsütörtöki útja, de amelyen megismerjük Krisztus szenvedésének és feltámadásának erejét?!
1968. április 11. Nagycsütörtök este
Forrás: joosandor.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése