Puszta Sándor: Öregek

befullt napok úsznak ki szemeikből 

deres rigolyák 

reszketeg kezük 

az idő üvegszálait fonja

múltból lépnek múltba 

a jövő nem érdekli őket 

ülnek a napon 

s mint felcsúszott ruha alól 

emlékeik őrizetlen földrésze 

kivillan