ahogy már írva van,
adom, mint élő eledelt
a világnak magam.
Mert minden élő egyedűl
az elevenre éhes,
lehet a legjobb szeretőd,
végül is összevérez.
Csak hányódom hát ágyamon
és beléreszketek,
hogy kikkel is zabáltatom
a szívverésemet!
Miféle vályu ez az ágy,
ugyan miféle vályú?
S mi odalök, micsoda vágy,
tündöklő tisztaságú!
Szünetlen érkező szivem
hogy falja föl a horda!
Eleven táplálék vagyok
dadogva és dobogva.
Eleven étketek vagyok
szünetlen és egészen;
emésszétek föl lényegem,
hogy éhségtek megértsem.
Mert aki végkép senkié,
az mindenki falatja.
Pusztíts hát szörnyű szerelem.
Ölj meg. Ne hagyj magamra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése