a szemhéjak ráncát s a szemek
mélyén alvó távoli pillanatot
esetlenül tévelygünk egy
kontraszt nélküli világban
ahol a magaslesen elsuttogott
szavak már nem találnak ránk
mert ez már egy másik
bújócska – ami vérre megy –
s hiába tartunk szünetet
a szem elgyávul és félni kezd
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése