(Lk 24,1-12)
Még lopva követlek, még hallgatnak a fák
egyenetlen törzzsel borulnak fölém,
részvéttelenül, mint ős óriások,
viharban megtépett száz, olajbarna födém.
A barlanghoz mégis mezítláb szaladtam,
az út hófehér volt lépteim alatt,
a megtett idő önmagába fordult:
s már semmi sem fontos mi mögöttem maradt.
Majd mázsányi súllyal lehulltak a terhek,
miként a kő is, mit elhengerített
angyalnak keze a sírbolt szájáról -
s Te ajándékba adod e véghetetlen hitet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése