Klein Zoltán: Emlékek a Bihari hegyekből

A Bihari hegyek szép mesevilága.

Most is csodálattal gondolok reája. 

Fenyői illatát most is szinte érzem... 

Nincsen ennél szebb hely a világon - nékem !

Hegyek - völgyek, virgonc kis patakok, 

Álmaimban mindég veletek maradok... 

Olyan zöld az erdő, bársonyos a moha, 

Nem tudom én azt felejteni - soha.

Szeretném még egyszer a Bihart meglátni... 

Hátizsákkal a hátamon, ősvényeit járni. 

Gyenge már a vállam, nem bírja a lábom. 

Nagyon súlyos lett már, az én Hátizsákom

Jó lenne, még egyszer - vígan - könnyen vinni... 

De - már nagyon nehéz - nyolcvan év van benne 

És még valamennyi ...

Nem mehetek én már többé oda - soha !

Fejemen fehérlik a Nagybihar hava....

---*---

...De - megmaradtak az emlékeim és az álmok,

Olyan szépek - frissek, mint harmatos virágok...

Klein Zoltán: Természetbarát

A természetbarát

Nem csak néz, - de lát is.

Meglátja a természetben

Az apró csodát is.

A szivárvány színeit

A harmatcseppeken,

Amint megcsillannak

A fenyőleveleken.

A pákosztos méhecskét

A virág kelyhében.

Egy apró gyík napozik

A sziklarepedésben,

A pókháló a bokron

Mily mesterien van szőve ...

És máris látja a facsemetét

Óriássá nőve.

A selymes ökörnyál

Utazik a szélben

És meg - megcsillan

Az őszi napsütésben.

Egy madár a fiát

Repülni tanítja.

Tarka lepke a szárnyát,

Mint zászlót lobogtatja.

Meglát minden szépet

A katicabogártól

A legelésző őzig,

Virágos tavasztól

Lombhullató őszig.

Rónay György: Leltár

A virágokat és a madarakat is,
s ahogy zizeg a nád, ahogy csobban a víz;
de legjobban talán mégiscsak ezt szerettem:
a csöndet körülöttem s a kék eget felettem.

Bella István: Fény fut át

Mióta szeretlek ég az ég,

és föld a föld, és fű a fű.

Mióta szeretlek csak az ég

bennem, mi benned gyönyörű.

Mióta szeretlek Te vagyok.

Arcod arcom. Kezed kezem.

Magamra mint feltámadott

mozdulatra emlékezem

mozgásodban: be ismerős!

Ki is? Testvér? Barát? Rokon?

…Ahogy nyarakban hull az ősz,

fény fut át a hulló havon.

Szabó Lőrinc: Ujjaink

Úgy bújtak össze ujjaink,

csókolva egymást kétszer öt

combjukkal, mint szeretkező,

fantasztikus kis állatok;

úgy fuldokoltak ujjaink

egymásban tehetetlenül,

mint elítélt, vak rabok a

halál ketrec-vasai közt;

irigyeinktől ujjaink

mégis oly percet loptak el,

hogy hosszú, boldog éjszakát

álmodtunk végig azalatt;

aztán a két kéz úgy pihent

egymásban mozdulatlanúl,

mint két öngyilkos szerető,

akit már együtt fed a föld.

Weiner Sennyey Tibor: Harangszó vasárnap

Ülni vadul a pirkadásban arcodra ébredõ napvirágban

Ülni a ragyogó félhomályban más napjában saját mában

Csak szemlélni a színehagyta szép eget ülni az ébredésben

Ülni és várni csak várni minden percben fényre készen

Gyurkovics Tibor: Ének

(Salfedi bohócmester dala)

Hallom hogy halkan énekelsz
a fogaid között dúdolsz
nem látom csak az éneked
amivel beszősz és befonsz

Csak lassan pergő hangjegyek
fonják finom hálójukat
homályos homlokom fölé
hogy elborít a kábulat

hogy nem látlak de kapkodok
utánad végül mint a vak
a levegőben hogy a hang
fényességében – lássalak!

Csak énekelj! Recseg a fény
szemem hangoddal megtelik
mint zenével a vak szeme
évezredtől évezredig.

Ady Endre: Vad szirttetőn állunk

Vad szirttetőn mi ketten

Állunk árván, meredten,

Állunk összetapadtan,

Nincs jajunk, könnyünk, szavunk:

Egy ingás és zuhanunk.

Véres hús-kapcsok óvnak,

Amíg összefonódnak:

Kékes, reszkető ajkunk.

Míg csókolsz, nincsen szavunk,

Ha megszólalsz zuhanunk.

Egyed Emese: Idején

 

Hold árnya lészek, vagyok nap homálya,

Egyetlen kert egyetlen violája.

Bénító zajban csönd, álmok világa,

Bevallatlan vers, vízbe vetett fáklya,

Kedvesem, béke házaiban lakhatsz.

Igazíthatod lépted a belátás

Egyenletes, éltető ritmusához.

(Fény, fény,

fény gyúl

elfeledett szavakban.

Szerelem volt.

Idején elsirattam)

Cseh Katalin: Élmény

A Burger King-ben vagyunk

a fiúk élvezik a helyzetet

esznek isznak habzsolják

szürcsölik az élményt

ez a nap csúcspontja mondják

és lehet hogy így is gondolják

a panírozott garnélarák kívánatos

eddig még soha nem kóstoltuk

hát rávetjük magunkat mint

friss húsra a fenevadak

de kevésnek bizonyul

az ötszáz forintos adag...

csillogó-villogó környezet

könnyedség könnyűség könnyelműség?

lelkünk alján mi lötyög?

fölhorzsolnak az örömök

A Burger King-ben minden szép és jó

imbolyog fölöttünk túlsúlyos illúzió

Páll Lajos: Iringó szín

Szemed még izzik, de iringó színén
szikrákat olt a bujkálók homálya,
minden perc újabb fátylat vonhat rája,
íve ha kérdő, a jövendő kemény
vonala föl a homlokra kerül,
mintha nem lenne semmire felelet,
és rémerdők dobja zilál melletted,
hisz egyedül lész csonkán, egyedül.
És föl nem osztod ami oszthatatlan,
mi még ott van a bújdosó szavakban,
eltűnik az is egy nappal végleg,
mert a mű mi e perccel kész lett,
akár a fáradt iringóvirág,
mihez Cecilia zenget litániát.

Cseh Katalin: Tűnődések

Emlékszel még arra a városra,
A holdfényben térdeplő házsorra,
A végig macskaköves Pap utcára,
A gangon szárítkozó kék ruhára,
A törökmézes színes bódéjára,
A kopott lakkcipő pisze orrára,
A játszótéren haldokló hintára,
A tűzfalak mögötti félszeg világra,
A csápjait vesztett trolibuszra,
A friss párizsira és nyúlhúsra,
A reggeli kakaó illatára,
A kertben szárnyaló illatárra,
Tavaszra, nyárra és a télre,
Kabátba kapaszkodó őszi szélre?
Emlékszel még, vagy tán
Minden összemosódott benned?
– mint kontúr nélküli lelkek –
A mozzanatok el nem különülnek:
Ez voltam én és az voltál te,
Ez az én lábnyomom, az meg a tied,
Ez az én érintésem, az a te pillantásod,
Ez az én érkezésem, az a te illanásod...
Emlékszel még a vágy pilléire,
Angyalszárnyak lágy tollpihéire?
Ma is itt van egy a vállamon,
Részemmé vált már, hát vállalom.

Dsida Jenő

" Megállok a fehér csúcs végtelenjén.

Mosolygok. Az ég szomorú, tiszta,

az a különös zene is itt kering.

Az Istennek sincs társa az ormok felett."

Ivan Rastegorac: Én fénypáncélt hordok

Én fénypáncélt
hordok:
Elbűvölten elôjövök
az idô
vízesése alól.

Fénypáncélt
öltök
s álmomban összetöröm.
Alattam száraz fű
ég,
és régi újságok
örök lánggá változnak.

Megbabonázva járok
és tapogatom a dolgokat.
Egybekapcsolom a távoli
s idegen dolgokat.

A fénypáncélon át
nem ismerem fel
az ütéseket.
Csak elviselem.

Dabi István fordítása

Sergio Marengo: Az emberek

A szemedbe néz

a hátad mögött beszél

halottnak szeretne látni.

                               De én ki vagyok?                                

Dabi István fordítása