Te vagy nekem a nagy mindenség:
A nap, a hold, a csillagok,
A virág, mely ezer színben ég
És a zengő madárdalok.
Te vagy nekem a kopasz szikla
S kőkeblében a némaság;
A végtelen szent, örök titka,
Mit kutatni nagy balgaság.
Te vagy nekem a szilaj orkán,
A lobbanó villám szava.
És azt hiszem, hogy zengő torkán
Csendül ajkad örök dala.
Te vagy nekem a tavasz fénye,
A forró nyár izzó heve;
A sápadt ősz bús temetése,
Fagyasztó tél zordon szele.
Te vagy nekem a szent valóság:
Hittel, vággyal, tűzzel tele;
A komoly munka, víg bohóság,
Az imádság és ihlete!
Te vagy nekem a szárnyas lélek,
A szív, amely vágyón dobog;
A szerelem, a melyben élek,
Borús napok és boldogok...
Te vagy nekem az örök minden:
Asszony, leány, élet, halál
S én vagyok az, ki, örök Isten
Mindenütt Te reád talál!...