Felix Giger: Pókháló

Az

ég
leheletétől
megfagyott
az éj könnye
az ezüstös harmat
a szálakon mint
filigrán
és a nap
sugarai
a lombokon áttörve
vég nélkül csillogtatják
a sok drágakő
könnycseppet.

Dabi István ford.

Flurin Spescha: Hatalom

Ismertem egy valakit, akinek mindene megvolt.

Ha ez az ember tudta volna,

hogy nekem szinte semmim sincs,

talán szégyellnie kellett volna magát.

De másmilyen volt az igazság:

Ez az ember azt hitte, hogy énnekem van meg mindenem.

Amióta tudtam,

hogy ez az ember azt hiszi,

hogy énnekem van meg mindenem,

megvolt mindenem.

Kemény dolog volt.

Hozzád képest                               

nekem semmim sincs,

mondta.

Hogy tisztázzam a dolgot,

így szóltam hozzá:

Nekem annyim van mint neked.

Ez lett a kapcsolatunk vége.

Dabi István ford.

Johannes Clemente: Sebesült

Megsebesültél

és sírsz.

A nyakamon már

érzem a könnycseppjeid

melegét.

Dabi Itsván ford.

adi winiger: úton

virágos

köves
világos s árnyékos
utakat
kívánok neked
és magamnak

álmokat
melegek utáni
vágyakat
nyugalmat és békét
kívánok neked
és magamnak

embereket
hogy szeressünk
együtt érezzünk
beszéljünk és hallgassunk
kívánok neked
és magamnak

Rapai Ágnes: Beteg költő imája

                       "Ha számon tartod a vétkeket,
                        ki állhat meg akkor szined előtt,
                                                            Uram?"

                                                    (130. zsoltár)

Segíts,
hogy méltó legyek
a dombok, síkságok, hegyek és
szakadékok egyszerűségéhez, az ég madaraihoz.

Hadd
nyűgözzön le a pillanat.
Hadd kényszerítsen arra, hogy résen
legyek a jelenben, hiszen testem világa szemem,
de ha a szemem rossz, egész testemre
sötétség borul.

Add,
hogy múljon az elhagyatottság
érzése, lombosodjon türelmem,
kacéran ne hajoljak a kés, a folyó fölé.

Vezess,
hogy megint tisztának hihessem magam,
és ledobjam fölösleges gönceim, az önzés
szálaiból szövött lepleket.

Add,
hogy a mélységből a fényre feljussak,
ne legyek túl szigorú önmagamhoz,
és ne hagyjam idelent magam.

Gömöri György: Poézis

nevet adni a némaságból
épp hogy bontakozó alaknak
nevet adni az éjszakában
suhogó szellem-madaraknak
nevet adni az érzelemnek
amikor mások érzelegnek
és megtölteni értelemmel
a nevenincsen képzetet
képes beszéddel megsejtetni
mit elmondani nem lehet

Hernán Valdés: III. zsoltár

A sebzett ember tüskéket növeszt,
mint a rózsa.
Titokba burkolózik,
bezárul, mint egyes virágok,
ha jön az este,
hanem ő mindörökre.

A szíve befelé száll,
az árnyak közt elrejtezik,
és csak a bor s a kedélyes lélek melege
tér vissza olykor.

De ha le nem rombolod
a menedéket, melyet a sötétben
talál az ember,
egyszer örök börtönévé lesz az,
és, akkor, a halála is,
jóvátehetetlen.

Tótfalusi István ford.

Owe Skoogström: A kezek

Simogatni foglak

két kezemmel
letörlöm fáradtságodat
nyugtalanságodat
letörlöm a félelmed
az álmatlanságodat
letörlöm aggódásod
bizonytalanságod felemellek a fényhez
és a meleghez
s leengedlek a palástfű
hűsébe

Dabi István ford.

Robertas Keturakis: Milyen sokat kérsz

Ha ideadnád nekem az árnyékodat
   a mosolyod csöpp sugarát kérném

Ha ideadnád nekem a hajad hűsét
   egyetlen egy szót kérnék

Bizalmat kérsz tőlem?
   Igen Nem
Jóságot kérsz tőlem?
   Nem Igen
Azt kéred hogy legyek a világosságod és a sötétséged
   a titkod és a fiatalságod
   az életed az örökléted
   a lélegzeted?

Ha ideadnád nekem a hajad hűsét

   Milyen sokat kérsz
   pedig csak szerelmem van
   egyetlen szerelmem - neked

Csorba Győző: Már nem odázhatom

Folyton csak készülök: öt, tíz, tizenöt éve
méltó dícséreted rímekbe fogni végre.
Mert kérdését e test akárhogy tette fel,
bölcsebben mint te, nincs élő, ki ráfelelt.
De a nagy kuszaság, amelybe keveredtünk,
és a ledőlt határ kettőnk között, közöttünk
némává tette szám, s szégyelltem is talán:
dícséreteddel az enyém is mondanám.
Folyton csak készülök. - S most érzem: alakul már
ügyetlen nyelvemen a késő, tiszta zsoltár,
érzem, mert arcodon petyhüd gyengén a bőr,
s a bújó hervadás kárörvendőn kitör,
mert bársony tenyered megtöredezve érdes,
és kedved egyre fogy a játszi öleléshez,
mosolyod gyérül, és sűrűdik bánatod,
mert, folt-nélkül-való, gyűlik gyalázatod,
s vennének áruló erők rajtad hatalmat. - -

- Már nem odázhatom hirdetni diadalmad.

Kányádi Sándor: Csendes pohárköszöntő újév reggelén

Nem kívánok senkinek se

különösebben nagy dolgot.

Mindenki, amennyire tud,

legyen boldog.

Érje el, ki mit szeretne,

s ha elérte, többre vágyjon,

s megint többre. Tiszta szívből

ezt kívánom.

Szaporodjon ez az ország

Emberségbe’, hitbe’, kedvbe’,

s ki honnan jött, soha soha

ne feledje.

Mert míg tudod, ki vagy, mért vagy,

vissza nem fognak a kátyúk…

A többit majd apródonként

megcsináljuk.

Végül pedig azt kívánom,

legyen béke. –

Gyönyörködjünk még sokáig

a lehulló hópihékbe’!

Boldog újévet!

Wojciech Ceynowa: Az élet

A gondolataidban
panasz és szenvedés
megvalósulatlan álmok
szó szót követ
kérdések válasz nélkül
örömre és feledésre
körülnézel
egy pillanatra leülsz -
sóhajtásnyi idő.
Dabi István ford.

R. Lukátsi Vilma: Végtelen Adventek

Majd, ha elmúlik az ünnep, a karácsony,
S elalszik a gyertya a zöld fenyőágon...
Vajon... kialszik-e a fény a szemedben?
Ádventi nép! Vársz-e, élsz-e reményedben?
A Messiás eljött, de nem úgy mint várták,
Nem fogadták be Őt, tagadták, utálták,
Hiszen királyt vártak, hatalmi jelt, pálcát,
Megakarták mérni Isten igazságát,
És nem értették Isten Golgotáját...
És nem értették meg Isten Történelmét.
És nem értették meg Irgalmát, kegyelmét.
Azt, hogy az öröktől fogva élő Ige
Alázatosan jött le szolgálni ide.
S végigjárta minden lépését az útnak...
A próféciák is mind-mind ide futnak -
- De itt van kezdete már a másik útnak.
Később megértették, s szerte a világon,
Évente új várás indul, új karácsony.
Aztán... ahogy elmúlt a várásnak vége,
Indulunk ismét a köznapok elébe...
A Messiás eljön, de nem úgy, mint várják,
De aki megérti Isten Golgotáját,
Annak ádventje nem ,,karácsonyi ádvent.''
Mert tudja, visszajő onnan, ahová ment!
És amikor zsendül a fügefa virág:
A KEGYELEM betelt, s eljő az IGAZSÁG!
Ádventi nép! Ma már az örömhír csendül,
Emeld fel szemedet: a fügefa zsendül.
Vedd füledbe szavát, igéretét zengőn;
Várd igaz ádventtel: eljön, eljön, eljön!

Ojars Vacietis: (Ne szipogj!)

Ne szipogj!

Úgyis át kell menned
ezen a pallón

Ne sírj!
A nedves palló
csúszós palló.

Ne hidd,
hogy a túlsó part
maga átjön.

Ne reménykedj,
hogy bárhová is eljutsz
anélkül, hogy rálépnél
a túlsó partra.

És minden óra
egy túlsó part.

Dabi István ford