Aki önmagát keresi:
Istenre talál.
Aki az Istent keresi:
önmagára lel.
2015. augusztus 7., péntek
Czesław Miłosz: Az Édenkert után
Ne loholj tovább. Csöndesedj. Mily lágyan hull az eső
A város háztetőire. Milyen hiánytalan
Itt minden. Most épp számunkra, kik egy fejedelmi
Ágyban ébredünk, egy padlásablak fényénél.
Egy férfi és egy nő. Egyetlen teremtményből, kit
Két nemre osztottak, s azok áhítoztak egymásra.
Igen, fogadd ezt tőlem ajándékul. E zord,
E mord világ hamvain túl. A lárma, az esküdözés
Földmélyi visszhangján is túl. Így hát most, hajnaltájt,
Nagyon kell figyelned: e hátrahajtott fej,
E fésűt tartó kéz, e két arc a tükörben csupán
Egyszeri tünemény, jóllehet emlékük mulandó.
Mindaz, mit látsz, tehát való, bár idővel ködbe vész,
S most léted minden pillanatáért hálás.
A kicsiny park, mohalepte márványszobraival
A gyöngyszürke fényben, szitáló nyári esőben
Hadd maradjon olyan, mint volt: mikor kitártad a kaput.
S a málladozó oszlopcsarnokok utcája is,
Mit szerelmed varázsütésre átlényegített.
Zsille Gábor fordítása
A város háztetőire. Milyen hiánytalan
Itt minden. Most épp számunkra, kik egy fejedelmi
Ágyban ébredünk, egy padlásablak fényénél.
Egy férfi és egy nő. Egyetlen teremtményből, kit
Két nemre osztottak, s azok áhítoztak egymásra.
Igen, fogadd ezt tőlem ajándékul. E zord,
E mord világ hamvain túl. A lárma, az esküdözés
Földmélyi visszhangján is túl. Így hát most, hajnaltájt,
Nagyon kell figyelned: e hátrahajtott fej,
E fésűt tartó kéz, e két arc a tükörben csupán
Egyszeri tünemény, jóllehet emlékük mulandó.
Mindaz, mit látsz, tehát való, bár idővel ködbe vész,
S most léted minden pillanatáért hálás.
A kicsiny park, mohalepte márványszobraival
A gyöngyszürke fényben, szitáló nyári esőben
Hadd maradjon olyan, mint volt: mikor kitártad a kaput.
S a málladozó oszlopcsarnokok utcája is,
Mit szerelmed varázsütésre átlényegített.
Zsille Gábor fordítása
Mario Ángel Marrodán: Hit
Becsukom a szemem, és látok.
Kinyitom a szemem, és hiszek.
Mit látok? Azt, amiben nem hiszek.
Miben hiszek? Abban, amit nem látok.
Dabi István ford.
Staszków Jan: Kérés
Ne jöjjön
senki velemés ne tapossa
az árnyékom
Egyedül vagyok
és egyedül
akarok lenni abban
ami a rendeltetésem
Egyedül
imádkozom
évszázados
rózsafüzéremen
és egyedül szólok
utolsó napomon
tüzes
hangokat
Akkor
senki
se kövessen
ösvényemen
Egyedül akarok
lenni
akár jó
akár rossz
angyal jön
futva értem.
Dabi István ford.
Petőfi Sándor: A. B. emlékkönyvébe
Kalmáridőket élünk mostanában,
Egy pénzdarabnak nézik a világot,
S ha a világ pénz, a költő mi rajta?
A költő - mondják - hasztalan penész csak.
Pedig a költő a királyi kép a
Világ tallérján... nem, királyi kép sem!
Ő a tallérnak csengő, tiszta hangja,
Szép szellemrésze a hitvány anyagnak. -
Légy büszke rá, hogy költőnek születtél.
Egy pénzdarabnak nézik a világot,
S ha a világ pénz, a költő mi rajta?
A költő - mondják - hasztalan penész csak.
Pedig a költő a királyi kép a
Világ tallérján... nem, királyi kép sem!
Ő a tallérnak csengő, tiszta hangja,
Szép szellemrésze a hitvány anyagnak. -
Légy büszke rá, hogy költőnek születtél.
Bella István: És tudd
Törd el, mielőtt elmégy, lábadat,
ne mocorogjanak a lépteid
a kövezeten, szemhéjam alatt –
Irtsd ki, a hátad mögűl, árnyadat,
mert ráég arcra, kőre és virágra,
romtenyeremre, arcom külvárosára –
De jól vigyázz, ha szöksz, menekülő,
úgy szökj, ahogy tüdőmből levegő,
földből a fény, ahogy
a világűrből az elektronok,
és tudd: a világ végén én vagyok,
két lengő hegy, két tér, két állkapocs:
őrlöm a liszt-időt.
Hát fuss, szaladj!
Bella István: Palatábla
Mert oly vékony a bőröd,
hogy a születésedig látni,
áttetszik rajtad az ég,
szeretem olvasni
ereid hieroglifáit,
az ó-egyiptomi macskák
időtlen üzenetét!
Vagy valami fenevad karma kéklik?
Ereid ketrece
mélyén föl-alá, végtől végig
jár egy gyönyörű, fekete
párduc: a véred,
és szívedtől a mindenségig
sóhajtja vissza azt az égit
járása lázas, lüktető üteme?!
Vagy – tűnődöm tovább a sok kéklő ábrán –
csillagképekkel van tele
a bőröd: hasadon farkas és bárány,
hátadon oroszlán, s gödölye,
és köldök-sarkcsillagod alatt,
mint hajótörött matróz-ábránd,
ágyékod Göncölszekere.
Vagy világelőtti palatábla?
Az első? S az isten firkálta tele
csillaggal a hasad, a hátad,
mikor világtanulni járt önmagába,
még az idők kezdete
előtt, ő rajzolt tele kék lánggal:
írt rád hold-betűt, nap-ó-t, üstökös-s-t,
és hasadra zsinórírással
hullámos tengert, hogy egyszer,
valaki
olvassa el és betűzze le!
Vagy nem is égbolt? Külvárosi házfal?
Szerelmes kamaszok üzenete
kél versenyre csillaggal, napvilággal,
s hirdeti szemérmes lánggal:
„Kutyu szereti Csókát”, „Álom és násfa”
azt mondja mindegyik szívek szíve:
„Szeretem!” „Szeret-e?” „Szeret-e?”
(Mert oly vékony a bőröd,
hogy a születésedig látni,
áttetszik rajtad az ég,
szeretem olvasni
ereid hieroglifáit:
az ó-egyiptomi macskák
kékjeidben megőrzött
időtlen üzenetét!)
hogy a születésedig látni,
áttetszik rajtad az ég,
szeretem olvasni
ereid hieroglifáit,
az ó-egyiptomi macskák
időtlen üzenetét!
Vagy valami fenevad karma kéklik?
Ereid ketrece
mélyén föl-alá, végtől végig
jár egy gyönyörű, fekete
párduc: a véred,
és szívedtől a mindenségig
sóhajtja vissza azt az égit
járása lázas, lüktető üteme?!
Vagy – tűnődöm tovább a sok kéklő ábrán –
csillagképekkel van tele
a bőröd: hasadon farkas és bárány,
hátadon oroszlán, s gödölye,
és köldök-sarkcsillagod alatt,
mint hajótörött matróz-ábránd,
ágyékod Göncölszekere.
Vagy világelőtti palatábla?
Az első? S az isten firkálta tele
csillaggal a hasad, a hátad,
mikor világtanulni járt önmagába,
még az idők kezdete
előtt, ő rajzolt tele kék lánggal:
írt rád hold-betűt, nap-ó-t, üstökös-s-t,
és hasadra zsinórírással
hullámos tengert, hogy egyszer,
valaki
olvassa el és betűzze le!
Vagy nem is égbolt? Külvárosi házfal?
Szerelmes kamaszok üzenete
kél versenyre csillaggal, napvilággal,
s hirdeti szemérmes lánggal:
„Kutyu szereti Csókát”, „Álom és násfa”
azt mondja mindegyik szívek szíve:
„Szeretem!” „Szeret-e?” „Szeret-e?”
(Mert oly vékony a bőröd,
hogy a születésedig látni,
áttetszik rajtad az ég,
szeretem olvasni
ereid hieroglifáit:
az ó-egyiptomi macskák
kékjeidben megőrzött
időtlen üzenetét!)
Bella István: Cigánymeggyfamadonna
Aki a most vagy a mostban,
ki tegnapom, holnapom se lehetnél,
mert szeretve-nem szeretve is szeretnél,
de jó, hogy megbújhattam
meséző mosolyodban.
Jó ez a meleg sátor.
Hogy nem szégyen: élnem, s alélnom.
S az a fekete zápor,
ahogy a hajad mosdat:
elmos mögülem, bennem
mindent, ami vérnyom.
Kopók és kürtök acsarognak,
és acsarogna, csaholna
tőr, hurok, s minden, mi ölhet.
Vigyázz! Te is megölhetsz,
ha nem mosolygod el belőlem a földet,
gyönyörűs záporom,
cigánymeggyfamadonna.
ki tegnapom, holnapom se lehetnél,
mert szeretve-nem szeretve is szeretnél,
de jó, hogy megbújhattam
meséző mosolyodban.
Jó ez a meleg sátor.
Hogy nem szégyen: élnem, s alélnom.
S az a fekete zápor,
ahogy a hajad mosdat:
elmos mögülem, bennem
mindent, ami vérnyom.
Kopók és kürtök acsarognak,
és acsarogna, csaholna
tőr, hurok, s minden, mi ölhet.
Vigyázz! Te is megölhetsz,
ha nem mosolygod el belőlem a földet,
gyönyörűs záporom,
cigánymeggyfamadonna.
2015. augusztus 6., csütörtök
Horváth Imre: Halott barátom
Ilyen vagy hát. Körültopoglak félve
és úgy pillantok rád, halott barátom,
mint riadt szűz pillant titkon nénjére,
ki rejtély, mert átlobbant már a nászon.
Végh Tamás: December
Nem kell több szó,
Csak hó, csak hó.
Gyolcsfehér áradás,
Csak csönd, csak elnémulás.
Nem kell több hang,
Sivító sziréna-jaj,
Sötétlő bűn-moraj,
Csak hó, csak elnémulás.
Nem kell több harag,
Megokolt mormolás,
Iramló indulat-folyam,
Csak hó, csak hallgatás.
Nem kell több felfeszülés
Irgalmatlan kényszerek
Kódolt érdekrendszerére,
Nem kell más, csak megtisztulás.
Nem kell több bénult ígéret,
Betemetett tetteket feledő,
Törvénylatoló meggondolás,
Nem kell más, csak elnémulás.
Nem kell több szó, csak hó,
Csöndes, gyolcsfehér alázat,
Fehér időtlenség, mely néma
Áhítattal fogja át a vállad.
Békédre ügyelj, ha megérkeztél.
Csöndedre nézz, s ha kéred,
Hallgatásod is
Megbocsáttatik néked.
Csak hó, csak hó.
Gyolcsfehér áradás,
Csak csönd, csak elnémulás.
Nem kell több hang,
Sivító sziréna-jaj,
Sötétlő bűn-moraj,
Csak hó, csak elnémulás.
Nem kell több harag,
Megokolt mormolás,
Iramló indulat-folyam,
Csak hó, csak hallgatás.
Nem kell több felfeszülés
Irgalmatlan kényszerek
Kódolt érdekrendszerére,
Nem kell más, csak megtisztulás.
Nem kell több bénult ígéret,
Betemetett tetteket feledő,
Törvénylatoló meggondolás,
Nem kell más, csak elnémulás.
Nem kell több szó, csak hó,
Csöndes, gyolcsfehér alázat,
Fehér időtlenség, mely néma
Áhítattal fogja át a vállad.
Békédre ügyelj, ha megérkeztél.
Csöndedre nézz, s ha kéred,
Hallgatásod is
Megbocsáttatik néked.
Áprily Lajos: Vándor
A nyugtalan patak lelkét szeretted,
suhogó völgyek útjait követted.
Gyönyörködtél gátnál, zuhatagoknál,
de mindig új szépség után kutattál.
Mi lenne, hogyha egyszer nem sietnél
s megállnál egy tónál: Genezáretnél?
suhogó völgyek útjait követted.
Gyönyörködtél gátnál, zuhatagoknál,
de mindig új szépség után kutattál.
Mi lenne, hogyha egyszer nem sietnél
s megállnál egy tónál: Genezáretnél?
Gál Sándor: fázik az öregember
fázik az öregember
szemében könny-rügy fakad
s lecsordul a fekete ráncok közé
estéli idő viszi
öleli hollók csendje
búcsúzó ágak árnya
lépteiben az út emelkedése
fázik az öregember
vérköreiben jégvirágok nőnek
s jégkristályok a szívkamrák falán
a bordák boltívei alatt
lassú havazás támad
s egy könnyű fuvallat
kicsi hótorlaszokat emel
fázik az öregember
az éjszaka tükrében önmagát nézi
a sehová-se-való felesleget
már nem számlálja
a hallgatás köreit
s kezét sem emeli
a csillagok arca elé
szemében könny-rügy fakad
s lecsordul a fekete ráncok közé
estéli idő viszi
öleli hollók csendje
búcsúzó ágak árnya
lépteiben az út emelkedése
fázik az öregember
vérköreiben jégvirágok nőnek
s jégkristályok a szívkamrák falán
a bordák boltívei alatt
lassú havazás támad
s egy könnyű fuvallat
kicsi hótorlaszokat emel
fázik az öregember
az éjszaka tükrében önmagát nézi
a sehová-se-való felesleget
már nem számlálja
a hallgatás köreit
s kezét sem emeli
a csillagok arca elé
Mácz István: A hitetlenség okai
Dobos torta, feketekávé. Cukrászda kerek asztalán. És mi, hárman beszélgető partnerek. Előbb a napi események, majd családunkban történtek, később a város eseményei csevegésünk témái. A politika után sor került a vallásra.
– Rendszeresen a hitről írsz.
– Igen, a hit éve van.
– És akinek nincs? El tudod – elfogultnak látszol – képzelni, hogy Isten nélkül is lehet élni?
– Igen…
– Kivételesen szólnál az istennélküliségről?
– Persze. Ha van türelmetek, nézzük az istennélküliség okait. – Amit föltétlen figyelembe kell vennünk, hogy a hit ajándék. Vannak, akik megkapják, vannak, akik még nem kapták meg vagy vannak, akik közömbösek, sőt visszautasítják.
(1) Isten nélküli élet. Sokféle oka lehet. Amint az istenhit sem egyetlen valláshoz vezet, hasonlóan az istentagadás forrása különböző forrásból eredhet. Vitathatatlan, hogy kényszerű bizonyíték Isten léte mellett tudományos erővel nincs. Hasonlóképpen tudományos érveléssel Isten létét sem lehet tagadni. – Van-e Isten? Eldönthetetlen kérdés, amely számtalan embert közönybe visz. Teljes érdektelenség alakul ki lelkében.
(2) Isten tagadásához vezet a torz istenkép, amellyel valaki találkozik. Nem az igaz Istent tagadja, hanem annak az emberek által bemutatott hamis képét.
(3) Gyakran előfordul, hogy az Isten tökéletességét látja, sejti meg valaki, ám a hívek élete “cáfolja” azt. A vallásos emberek hitvány élete riaszt el Istentől.
(4) Isten létét kétségbe vonja, hogy bár a kereszténység, vagy más vallás a szeretetet hirdeti, de a háborúk, a milliárdokat érintő szegénység jelen van az emberiség életében. Hiányzik a szolidaritás. Ez ellen emeli fel napjainkban a szavát Ferenc pápa…!
(5) Gyakran szembe állítják a hitet és tudományt. Tévedés. A kettő nem mond ellen egymásnak, hiszen a tudománynak kutatási területe a még “meg nem-ismert”, a hitnek pedig a Megismerhetetlen.
(6) Ne legyen sértő senkire az a megállapítás, hogy sok-sok ember nem “hitetlen”, hanem “tudatlan”. Hiszen soha nem hallott, nem olvasott hiteles tanítást a vallásról. A hit világát ismerő emberrel nem beszélgetett.
(7) Kételkedést, sőt tagadást válthat ki súlyos betegség, haláleset, tragikus események. Amikor a miértre nem kapunk választ.
(8) A személyes Isten felismerését a Világmindenség tervszerű értelmessége, fénylő szépsége takarja el…
– Most állj meg! Hirtelen sok ez. Majd átgondoljuk. Ám már most felteszem a kérdést, legközelebb válaszoddal kezdjük beszélgetésünket: te a hívő, hogyan viszonyulsz az Isten nélkül élőkhöz?
– Magatartásomról majd beszélek, de most hallgassátok meg Paul Claudel költő általam nagyon gyakran elmondott imáját.
“Uram, nem oly könnyű megszökni Előled, és ha nem a világosság által jut el Hozzád, hát menjen azáltal, ami csak homály, az egyenes út helyett a ferde úton, az egyszerű helyett a gyötrelmes, összecsapzott sokaságon át… És ha a rosszat kívánja, legyen az olyan, amely csak a jóval fér össze, és ha a zűrzavart kívánja, legyen az olyan, amely megrendíti és ledönti körülötte az üdvösséget elzáró falat, megszabadítva őt és azt a sok-sok embert, akit elzárva tart. ” ÁMEN.
Pillanatnyi csönd. Kezet fogtunk. Tányéraink, poharaink már üresek, ám gondolatokkal telten indultunk haza…
– Rendszeresen a hitről írsz.
– Igen, a hit éve van.
– És akinek nincs? El tudod – elfogultnak látszol – képzelni, hogy Isten nélkül is lehet élni?
– Igen…
– Kivételesen szólnál az istennélküliségről?
– Persze. Ha van türelmetek, nézzük az istennélküliség okait. – Amit föltétlen figyelembe kell vennünk, hogy a hit ajándék. Vannak, akik megkapják, vannak, akik még nem kapták meg vagy vannak, akik közömbösek, sőt visszautasítják.
(1) Isten nélküli élet. Sokféle oka lehet. Amint az istenhit sem egyetlen valláshoz vezet, hasonlóan az istentagadás forrása különböző forrásból eredhet. Vitathatatlan, hogy kényszerű bizonyíték Isten léte mellett tudományos erővel nincs. Hasonlóképpen tudományos érveléssel Isten létét sem lehet tagadni. – Van-e Isten? Eldönthetetlen kérdés, amely számtalan embert közönybe visz. Teljes érdektelenség alakul ki lelkében.
(2) Isten tagadásához vezet a torz istenkép, amellyel valaki találkozik. Nem az igaz Istent tagadja, hanem annak az emberek által bemutatott hamis képét.
(3) Gyakran előfordul, hogy az Isten tökéletességét látja, sejti meg valaki, ám a hívek élete “cáfolja” azt. A vallásos emberek hitvány élete riaszt el Istentől.
(4) Isten létét kétségbe vonja, hogy bár a kereszténység, vagy más vallás a szeretetet hirdeti, de a háborúk, a milliárdokat érintő szegénység jelen van az emberiség életében. Hiányzik a szolidaritás. Ez ellen emeli fel napjainkban a szavát Ferenc pápa…!
(5) Gyakran szembe állítják a hitet és tudományt. Tévedés. A kettő nem mond ellen egymásnak, hiszen a tudománynak kutatási területe a még “meg nem-ismert”, a hitnek pedig a Megismerhetetlen.
(6) Ne legyen sértő senkire az a megállapítás, hogy sok-sok ember nem “hitetlen”, hanem “tudatlan”. Hiszen soha nem hallott, nem olvasott hiteles tanítást a vallásról. A hit világát ismerő emberrel nem beszélgetett.
(7) Kételkedést, sőt tagadást válthat ki súlyos betegség, haláleset, tragikus események. Amikor a miértre nem kapunk választ.
(8) A személyes Isten felismerését a Világmindenség tervszerű értelmessége, fénylő szépsége takarja el…
– Most állj meg! Hirtelen sok ez. Majd átgondoljuk. Ám már most felteszem a kérdést, legközelebb válaszoddal kezdjük beszélgetésünket: te a hívő, hogyan viszonyulsz az Isten nélkül élőkhöz?
– Magatartásomról majd beszélek, de most hallgassátok meg Paul Claudel költő általam nagyon gyakran elmondott imáját.
“Uram, nem oly könnyű megszökni Előled, és ha nem a világosság által jut el Hozzád, hát menjen azáltal, ami csak homály, az egyenes út helyett a ferde úton, az egyszerű helyett a gyötrelmes, összecsapzott sokaságon át… És ha a rosszat kívánja, legyen az olyan, amely csak a jóval fér össze, és ha a zűrzavart kívánja, legyen az olyan, amely megrendíti és ledönti körülötte az üdvösséget elzáró falat, megszabadítva őt és azt a sok-sok embert, akit elzárva tart. ” ÁMEN.
Pillanatnyi csönd. Kezet fogtunk. Tányéraink, poharaink már üresek, ám gondolatokkal telten indultunk haza…
2015. augusztus 3., hétfő
Gál Sándor: szárnyakat gondoltam karjaid helyére
(anyámnak kilencvenedik születésnapjára)
mire gondolhattál még
amikor eljöttem
a csend megkeményedett
tonnás súlya
földig rogyasztott
mit mondhattam volna
azon a kegyetlen délelőttön
hogy fölemellek
és magammal viszlek
el e rideg szobából
el a fájdalmak elől
s magamba rejtelek
élni még tovább
ha csak egy pillanattal is
szárnyakat gondoltam
karjaid helyére
ha járni nem tudsz már
hát repülj
hiszen könnyebb vagy
a levegőnél is
emelkedhetnél az égig
könnyeden egy szélfuvallatban
és én idelentről
ámulva követném
minden mozdulatodat
ahogy egyre csak suhansz
a csillagok között
s leszel közülük egy
a legfőbb bizonyosság
eligazító jel
és elcsitulnak
a fájdalmak is bizonnyal
hiszen ilyen távolságból
már csak a fények érnek utol
hozván a végtelen üzenetét
tudom
már mindenről lekéstem
hiába a szándék a szó
eltűnsz előlem
s két mozdulat között
megszűnik az idő
s mégis
vér vagyok és test
véred és tested
a teremtés
bennem folytatódik
a mindenség évgyűrűi
egymást ölelik
bordáim alatt
szárnyakat gondoltam
karjaid helyére
hogy repülj
mert nem számít már
semmi távolság
vigyázom az öröklét csendjét
ölelem pillekönnyű árnyadat
az egyetlen igaz otthont
segíts megmaradni magadban
segíts megszületni újra
legyek néked ismét
szenvedés és öröm
hogy küszöbödről
visszarettenjen a halál.
Gál Sándor: A kérdés
már befelé élek
befelé
egyre közelebb önmagamhoz
ahol már
jól érzékelhető
az űri messzeség
izzó kettős íve
s a megérkezés
vélhető nyugalma
az igen és a nem
tudható kristály-igazsága
ami belőle látható
és ami láthatatlan
mozdulatlanságból
a kihajló mozdulat
az érintés titka és csodája
sorsok örvénylése
eggyé tömörül a befelé-lét
a mélység sötétedő csendje
önmagát gyarapítva szétterül
s benne az örök kérdező
ki vagy te
válaszolj
az elmúlásig
mi a szándékod velem
befelé
egyre közelebb önmagamhoz
ahol már
jól érzékelhető
az űri messzeség
izzó kettős íve
s a megérkezés
vélhető nyugalma
az igen és a nem
tudható kristály-igazsága
ami belőle látható
és ami láthatatlan
mozdulatlanságból
a kihajló mozdulat
az érintés titka és csodája
sorsok örvénylése
eggyé tömörül a befelé-lét
a mélység sötétedő csendje
önmagát gyarapítva szétterül
s benne az örök kérdező
ki vagy te
válaszolj
az elmúlásig
mi a szándékod velem
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)