hogy a születésedig látni,
áttetszik rajtad az ég,
szeretem olvasni
ereid hieroglifáit,
az ó-egyiptomi macskák
időtlen üzenetét!
Vagy valami fenevad karma kéklik?
Ereid ketrece
mélyén föl-alá, végtől végig
jár egy gyönyörű, fekete
párduc: a véred,
és szívedtől a mindenségig
sóhajtja vissza azt az égit
járása lázas, lüktető üteme?!
Vagy – tűnődöm tovább a sok kéklő ábrán –
csillagképekkel van tele
a bőröd: hasadon farkas és bárány,
hátadon oroszlán, s gödölye,
és köldök-sarkcsillagod alatt,
mint hajótörött matróz-ábránd,
ágyékod Göncölszekere.
Vagy világelőtti palatábla?
Az első? S az isten firkálta tele
csillaggal a hasad, a hátad,
mikor világtanulni járt önmagába,
még az idők kezdete
előtt, ő rajzolt tele kék lánggal:
írt rád hold-betűt, nap-ó-t, üstökös-s-t,
és hasadra zsinórírással
hullámos tengert, hogy egyszer,
valaki
olvassa el és betűzze le!
Vagy nem is égbolt? Külvárosi házfal?
Szerelmes kamaszok üzenete
kél versenyre csillaggal, napvilággal,
s hirdeti szemérmes lánggal:
„Kutyu szereti Csókát”, „Álom és násfa”
azt mondja mindegyik szívek szíve:
„Szeretem!” „Szeret-e?” „Szeret-e?”
(Mert oly vékony a bőröd,
hogy a születésedig látni,
áttetszik rajtad az ég,
szeretem olvasni
ereid hieroglifáit:
az ó-egyiptomi macskák
kékjeidben megőrzött
időtlen üzenetét!)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése