Takács Zsuzsa: Vágy

(a mandarin szerelme)

Az értelem, üvegfal, szétreped.
A szerelem arcodhoz térdepel.
És szépséged gyötör mint lassú évszak,
mint kő zuhog rám. Csillagom ma néma.

Nyelem a sűrű ragacsos halált ma,
kifordult szemmel, fuldoklón soványan.
Nem tudom mi lesz tovább, csak együtt
feküdni, együtt. Csillagom ma hallgat.

Te festett képnél mozdulatlanabb,
hajszálon függő, életem felett,
hátam mögött őrt-álló mindenütt,
vakító, szétdúlt homlokom előtt,

magához von szépséged, tovalódit.
Az éj minket elhagyni készülődik.
A hajnal éles bicskáját kinyitja.
Belerohan a szív. Közelebb újra,

messzebb. Kezem mint részegé lesöpri
a fölkelő napot. Remegve holtig,
s szemem azontúl rádtapadva,
mert meghalok egy lágy mozdulatodra,

S ha rámnézel unottan, meghalok.

Lucian Blaga: Hervadt szőlőlevelekre írt versek

Háfiz

Kezdetben, tudjuk, az égen a csillagok
hevenyészett pályán jártak el- s visszatérve;
szemöldököd kecses ívétől
tanulta el hajdan a hold,
hogy útját a tenger fölött
ívalakban rója fel az égre.


A zsoltáros

Mikor mezítláb mégy, hársfák alatt,
a dúcos ereszek árnyán alvó galambok
föl-fölneszelnek,
mert lépteidben halk nesze pattog parányi magoknak,
mik egy jóságos kézből hullanak szét.


Anakreón

Úgy tetszik, a rőt tőkéken a fürtök a szép
ősz pőre keblei: mind-mind vetkezi már
levelét.
Tépd le a tőkéről a gerezdet,
facsard ki,
hadd szíja a földbe a sok kicsi száj,
rögök ajka, a nedvet; s lássanak itt, amint
ujjaid résein át must cseppje szitál,
és kis kezeid adakozva remegnek.


A misztikus

Tested, a szép, és lelked, a tiszta, olyan,
akár az ikerpár: az egyik egészen a másik
vonásait formázza; ki különböztesse meg őket?!
Arcodból én csupán a lelked ismerem meg,
s ha néhanap testeddel is találkozom, míly rejtelem,
csak nézlek zavarodottan, s azt hiszem én – ez a lelked.

Garai Gábor fordítása

Sebestény-Jáger Orsolya: Téli esti csönd

Te adod ezt is: a leplekbe bújtatott,
lustán gomolygó decemberi napot.
Távoli hegyek fehér körvonalát,
hol elfeledett tisztást ölelnek a fák.

Az estét is Te adod a messzi városon,
 hol emlékeink között a tél majd átoson,
és mosolyuk őrzik bölcsen, kik kilesték:
ahogy puha csöndeddel befeded az estét.

Baka Györgyi: Amit nekem szántál

Amit nekem szántál,
Uram, oly ismeretlen
nem tudom,
kifosztottság-e,
vagy megfosztottság
a bűntől?

Nem tudom,
szegénység-e,
vagy koloncok levedlése?
Betegség-e,
vagy ismeretlen
egészség: folyton vonzó,
ölelő Egység?

Kételyeim között is
Tiéd vagyok
esengő szavaim
Neked súgom
elveszettségemben
Hozzád bújok

Védtelenségemben
a Te erőd tart meg
vereségeimben
ne szolgáltass ki
magamnak

Fodor Ákos: Középpont

most minősíthetetlenül szeretlek.

Ahogy talán a gyerekek,

ahogy talán az állatok

vehetnek részt. Távlattalanul,

boldogan.

Agnieszka Sobczynska: Csak - nagyon is

Nem érhetek hozzád
mert megkarcollak
Hadd érintse meg, simogassa
körötted a tér

Az arcodat

Olyan amilyen
te is olyan vagy amilyen
Én is
olyan vagyok

Csak vagyunk - nagyon is

Dabi István fordítása

Rákos Sándor: Lefojtva, rejtve

Aki egyetlen ingként hordja,
szakadásig, egyetlen életét
és soha nem próbálta még levetni –
engem, szidhat-dicsérhet, meg nem ért!
                                           
De aki elgondolt és végigélt már
párhuzamosan annyi életet,
amennyit elhatárolt szívvel-ésszel
elgondolni s végigélni lehet,

az sejtheti, ki voltam én itt:
százhúsz égőnyi, fojtott lobogás!
Egyetlen élet, kiben rejtve izzott,
különös fénnyel, minden változás!

Agnieszka Sobczynska: Ebben a másodpercben csak te

Ebben a másodpercben te és csakis te

köszöntöd térden állva

a napfelkeltét

a csodát

Dabi István fordítása

napfelkeltés fotóim

Jerzy Hordynski: Addios

Még itt vagy, de indulásra készen,
a tárgyak körvonalai halványulnak, nincs már szükség rájuk,
nevetséges, mily fontosak voltak
még az imént.
Mi mennyországunk volt, az ágy is
alig látható négyszög.
Elsőnek a tárgyak tűnnek el,
könnyen vagyunk közömbösek irántuk.
Még jelenléted jelzi a hangod,
bár idegenül cseng már, vágyam száll feléd
az utolsó főhajtásig, ami azt jelenti, tőlem elmész

ö r ö k r e.

Dabi István fordítása

Erwin Kruk: Látogatás a kórházban

Úgy lélegzem,
Mintha nem lenne tüdőm.
De ez semmi, csak
Valamilyen belső remegés.
A lányom
Ül a kórházi ágyon
És egy nagy ollóval
Pillangókat vág ki egy papírból.
Nagyon akart beszélni
Velem,
De most, amikor itt vagyok,
Semmi sem sikerül.
Csak szaggatott, bizonytalan
Sóhajok. Nem tudom, mondja,
Miről is beszélhetnénk.
És kék szemét
Vékony, leeresztett szemhéja mögé rejti,
A papírpillangókat figyeli,
Majd újból
Fogja az ollót, ami óriási,
És nagyon ügyel,
Hogy egy könnycsepp se
Gördüljön végig rajta,
Mert amint vágja a papírt,
Magát is megvághatná.

Dabi István fordítása

Fodor Ákos: Alapszabályok

A vendégnek minden jár.

A vendég mindent mások kegyéből, ajándékba kap.

A vendégnek előbb-utóbb el kell mennie innen.

A vendég magával semmit nem vihet.

Mindenki vendég.

Ijjas Tamás: Mintha tényleg elhagynál

Szeretem, ha úgy mész el, mintha
tényleg elhagynál. A bőröndöd
a szekrény tetején veled együtt elmegy,
kiüvölti magából saját ürességét,
remeg az ismeretlen állat bőre,
amit már rég nem visel semmilyen állat,
remeg a semmi ruhája. Újra és újra elmész,
mintha tényleg elhagynál, és az emléked
után a hiányod és a hiányod hiánya is elmegy,
újra és újra elmész, és mintha tényleg padlóra
kerülnék földcsuszamlás-szerűen, ahogy
az általam letépett ruháid. Elmész,
és tényleg elmész, hogy végleg itt maradj,
simogatja a levegőt a piheszőrök kertje,
a hasad horpadásába túrom a fejem,
vakond vagyok, és te az anyaföld,
nálam sokkal hatalmasabb, mégis gyengéden
összezuhansz, ahogy a járatomat ásom.

Ijjas Tamás: A feltámadásról

Szeretem a borotvahab hűvösét
és a vágyakozást, ahogy átsuhan
arcod előtt a forró gőz fátyla,
teát iszol, és nézed a kezemet,
ami a mosdótálon pihen,
és nézed a kezemet,
ami húzza-vonja a borotvát.

A szőrszálak sercegését is szeretem,
mintha a halál kottájából hegedülnék,
a timsóba ivódik néhány ügyetlen vércsepp,
esetlen borjú lett az arcom, hívogatja a kezed,
a szád, tisztítsák meg a magzatmáztól,
adjanak tiszta és éles kontúrokat neki.

Szeretem ezt a pár másodpercnyi dermedést,
amíg nem ismerek magamra a tükörben,
de magamra ismerek a tenyeredben.

Bozók Ferenc: Ősz

Mord, fura aggok a fák a ligetben,

zord, fanyar, ördögi vének a kertben,

csosszan a talpa az ősznek a parkban

                                száraz avarban.

Jókai Anna: Fölösleg?

Van, aminek a minimuma is fölösleg
(gyűlölet)
van, aminek a maximuma sem fölösleg
(szeretet)
van, aminek csak a többlete fölösleges
(pénz)
      van, amikor a szó mennyisége fölösleges
      van, amikor a szót a minősége teszi fölöslegessé
      s van, amikor már maga a szó válik fölöslegessé…