Úgy lélegzem,
Mintha nem lenne tüdőm.
De ez semmi, csak
Valamilyen belső remegés.
A lányom
Ül a kórházi ágyon
És egy nagy ollóval
Pillangókat vág ki egy papírból.
Nagyon akart beszélni
Velem,
De most, amikor itt vagyok,
Semmi sem sikerül.
Csak szaggatott, bizonytalan
Sóhajok. Nem tudom, mondja,
Miről is beszélhetnénk.
És kék szemét
Vékony, leeresztett szemhéja mögé rejti,
A papírpillangókat figyeli,
Majd újból
Fogja az ollót, ami óriási,
És nagyon ügyel,
Hogy egy könnycsepp se
Gördüljön végig rajta,
Mert amint vágja a papírt,
Magát is megvághatná.
Dabi István fordítása
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése