Aknay Tibor: Zápor

A ritkás lombon át
suhog a zápor, azután
csendesül, mint
szelíd könyörgés,
mely harsány szónak indul,
majd megbékél legbelül.

Babits Mihály: A gazda bekeríti házát

(Új barbár század jövetelére)

Léckatonáim sorban állnak már, pici
földem a földből kikerítve, könnyű szál
dzsidások módján állnak őrt, hatalmasan
igazságukban; ők a törvény, ők a jog,
erőm, munkám, nyugalmam és jutalmam ők,
s jel hogy vagyok; sün-életem tüskéi e
szakadt létben, kizárva minden idegent,
de átbocsátva ami még közös maradt
a testvérek közt: táj varázsát, távoli
egek pirosát, és a tejnél édesebb
levegőt; mostanában ugyan e szeles
október hidegét is, aki április
karmosabb öccse -
Óh mi edzve karmosabb
öccsökhöz már, kincses tavalyból érkezett
bátyák magunk: mit, hízelegni a modern
szeleknek? Ősz ez! barbár, gyilkos és hazug.
Szemtelen ősz! Nyárnál hangosabb! Csupa vad
zaj, tusa, tánc! Ezer madár alatt a fák
nem ingtak-zengtek ennyire! De élet e
lárma és rángás? Csöndben érik a csira
a föld alatt; halk a termékeny éj; a fű
növése lassú: ez az élet! kertem, add
a magvat ami megmaradt kincses tavaly,
füvéből és barbár szelekkel ne törődj!

Jöhet a vad tánc, tépő, részeg, ál-buján
vetkőzni csontig a virágokat; jöhet
a vak kacaj ápolt növényeinkre; majd
a fehér-csuhás vezeklő, a tél; te csak maradj a tavaly őre! s ha a jövevény
lenézve így szól: "Én vagyok az Új!" - feleld:
"A Régi jobb volt"- Hősi léceid mögött
mint középkori szerzetes dugott a zord
sisakos hordák, korcs nomádok, ostoros
kép égetők elől pár régi könyvet: úgy
dugd magvaid, míg, tavasz jőve, elesett
léckatonáid helyén élő orgona
hívja illattal a jövendő méheit.

Csáky Károly: Isten árnyékában

Vagyunk,
bár csak képletesen
Istennek árnyékában.
Mert hol a fényesség
beragyogja
az eget és a földet,
ott az árnyék
magába rogygyan.

Ám próbára tesz minket
így is az Úr,
mint Ádámot
a paradicsomi lét sokadik napján,
emlékeztetve a sötétségre
meg a teremtett világ
megannyi előnyére.

Már tudjuk:
a Mindenható ajándéka
a kozmosz összes kincse,
mely egyszerre szolgálja szabad akaratunkat,
és magában rejti árnyát is a tárgynak.

Hordozzuk hát magunkban mi is
lelkünk bűnt termő sötét rejtekeit,
s fohászkodunk Irgalomra várva
a világnak bugyraiban,
hogy szabadulhassunk
minden kárhozattól,
s fényeskedjék nekünk
az örök világosság,
ha levetjük árnyékvilágunk szennyét,
megtisztulva
Urunk trónja elé lépünk,
mely menedéke
a bűnbánóknak.

Scholz László: Értékrend

Az életemet úgy tekintem,

mint porszemet a forgószélben.

Másnak tán föl sem tűnt, hogy éltem,

nekem e porszem volt a minden!

Várnai Zseni: Szolgálj, szívem!

Csak kis kitartás! - biztatom magam,
még futni kell, még minden messze van.
Szolgálj, szívem, még egy kicsit nekem,
jaj, meg ne állj az úton hirtelen,
sok a dolgunk még s nem mutathatom,
hogy a harcot már nem bírom nagyon,
és este, ha ágyamba roskadok,
érzem, nagyon, nagyon fáradt vagyok.

Kicsit nehéz volt, jól tudod, szívem,
elkoptunk, de ne sejtse senki sem,
higgyék csak azt: az óra jól ketyeg,
nem irgalmaznak ám az emberek,
csak hajtsd a vért, arcom piros legyen,
frissen induljak minden reggelen,
csak én tudom, ha ágyba roskadok,
estére már milyen fáradt vagyok.

Szemem árkos és ajkam szögletén
a két vonás már mély lett és kemény,
sokat sírtam; eső után a föld
ilyen barázdált, csapzott, elgyötört...
de ha mosolygok, mint ha nap kigyúl,
arcom hegy-völgye lágyan kisimul,
csak este, ha ágyamba roskadok,
érzem megint, nagyon fáradt vagyok.

Csak kis kitartás, - kip-kop... pontosan,
holnap sikerül minden biztosan,
a félúton, szívem, jaj meg ne állj,
kip-kop... tovább is híven kalapálj,
a hegynek föl kicsit nehéz az út,
szív kell hozzá, de aki odajut,
a csillagok közt csillagként ragyog...
csak este, este oly fáradt vagyok.

Sose pihentem, nem volt rá jogom...
Most meg-megállok s felfohászkodom:
- Ó Istenem, kicsit még el ne hagyj!
szegény szívem, te meg szaladj, szaladj...
Csak kis kitartás, még egy hős iram,
fussunk dalolva bátran és vígan...
de este már a dal is csak dadog;
altassatok el engem, csillagok!

Mezey Katalin: Kettős arckép

Ülsz a karszékben
és mosolyogva figyeled
hiábavaló küszködésemet,
hogy a köztünk lévő távolságot
közömbös szavakkal kitöltsem.
Mintha szíjácsot tömködnék
üvegtárgyak közé,
hogy össze ne ütődjenek
véletlenül.

Győri József: Emberek a kereszt alatt

TANÍTVÁNYOK

Fogadkozók, csalatkozók,
Botránkozók, húzódozók.
Nem ezt várták.
S mikor látták
Jézust ellenség kezében:
Nem maradtak közelében.
Ámde Jézus kakasszóra
Ránézett egy tagadóra.
Így fakadt fel igaz bánat.
Lett a válasz – bűnbocsánat.

PAPOK, PAPOK

De ravaszok!
Arcuk sértett, szemük forog.
Azt gondolják:
Ők a szentek.
S most a Szentnek
Nekimentek.
Nem bírják az igazságot,
Külső-belső tisztaságot.
Míg áldoztak, prédikáltak,
Árulóra lestek, vártak.
Kezükben a Bibliával
Játszanak Isten Fiával.

PILÁTUS

Ítélkező,
Jog-ismerő;
Élet halál
Most rajta áll.
Az életet
Jaj! Nem meri
Pártolni. Ha követeli
A vad tömeg, ő mos kezet,
Aláírja a levelet:
Megölhető. Menti magát.
Elveszti az élet urát.

A VITÉZEK

Ők szegények – nagy legények!
Gúnyra bátrak és vitézek.
Ó, ha tudnák, hogy kezökben
Ég ura áll ember-testben,
Hogy esnének arcra-térdre!
Ó bűnvakság szörnyűsége!

A TÖMEG

Zúg a tömeg: feszítsd, öljed!
Ne kíméljed, csak gyötörjed!
Kellett addig, amíg adott
Egészséget, jó falatot.
De ha jön a kereszthalál,
A tömegnek nem imponál.
Lesz belőle látványosság,
Gyilkosoknak tor, mulatság.
Káromlások és szidalmak
Mind őt érik, mind ráhullnak.

JÚDÁS

Pénzre vágyott. Most elérte.
Most elérte. Mit nyert véle?
Mintha átkos lánggal égne
Mind a harminc ezüst pénze.
Jézus bére! nem bír véle!
Szörnyű halál lesz a vége.
Ítéletes Jézus vére,
Közelsége.

A MEGTÉRŐK

Mind férfiak, mind erősek,
Mind okosak, de szegények.
Szegények és elesettek.
De némelyek feleszmélnek.
Őrá néznek, s újra élnek.
– Emlékezzél –, szól egy fogoly,
Amikor majd uralkodol,
Hogy ott legyek. Jézus felel:
Bizony, még ma velem leszel.
Halálkínok fájdalmára
Ráömlik a Menny sugára.
És felkiált egy katona:
Ez az ember, Isten Fia!
Nem számít a közvélemény:
Térdre hull a kereszt tövén.

AZ EGYÜTTÉRZŐK

Mikor minden csepp vér kifoly,
Elvérzik a három fogoly,
Akkor József s Nikodémus
Előállnak: ez a Jézus
Mi halottunk. Elvisszük Őt,
Mert hisszük, hogy a temetőt
Nem érte még soha-soha
Ilyen drága, dicső csoda,
Mint majd harmadnap reggelen,
Amikor az Úr megjelen –
Nem véresen, nem gyászosan,
De győztesen, hatalmasan.

VALLOMÁS

Emberek a kereszt alatt…
Közöttük látom magamat.
S míg bírák, papok, vitézek,
A tömegek, ifjak, vének
Egyre zúgnak és ítélnek,
Én az Úrtól egyet kérek:
Csendesíts el
S élő hittel
Taníts látnom keresztedet,
Segíts vinnem keresztemet.
Csendes szívvel,
Élő hittel
Vallhassalak itt Tégedet,
Elérjem örökségedet.

Gyurkovics Tibor: Köszönöm

Köszönöm, hogy megmérettem
köszönöm hogy térdre estem
köszönöm hogy önpusztító jogpusztító
szerelméből menekedtem

Hogy vergődtem baromfimód
marta testemet mint a jód
szivem száradt üveghangom összetörött
agyam részeire bomolt

Mégis éltem a sebekben
varas kézzel dédelgettem
őrületem árnyékában őrületes ágyékában
köszönöm hogy szerethettem

Gyurkovics Tibor: Bilincs

Szeretném ha a szeretetnek
csuklóéles bilincseit
levernék rólam hogy eresszek
el a kezemtől valakit

hogy szerethessek szerelemmel
kezénél fogva valakit
és újra rámvernék egy ember
csuklóéles bilincseit.

Gyurkovics Tibor: A túlsó part

A túlsó part bozótos.
A fák tömötten rejtik önmaguk
beláthatatlan mélyét.
Sötétzöld testőrsége a fáknak.
A szél meg se rendíti
a levélékszeres koronákat.
A fák csak állnak,
mint levlapon a rajzolat.
A fák előtt vékony homoksáv
sárgállik – mint „a dinnyehéj”.
Ne félj –
azt mondanám, ha valamit mondanék.
A sűrű lombok közül
kibukkan valami fehér.
Talán egy állat.
De nem mozdul, csak néz felénk.
Izgalmas, romantikus, nagy
ereje van a partvonalnak.
Túlsó part.
A Duna közben elfolyik „tova”.
A túlsó part bozótosa
csak hívogat, csak rejt, csak mesél.
az égen könnyű, repülőfehér
csík szalad, nem tudni hova.
Borzong a szél a víz szinén
és átszalad a tulsó partra, hol
kirajzolódva áll minden bokor,
s a gyönyörű rajzolatban
semmi se moccan,
odáig nem ér el a szél?
A táj csak áll nyugodtan.
Ne félj –
azt mondanám, ha valamit mondanék.

Gyurkovics Tibor: Fönn

Nincs más alattam, csak a mélység,
mely fönnmaradni kényszerít,
így találja meg s veszti el
az ember felnőtt szárnyait.

Egy pillanat csak már az ember
a helyzeté, az istené,
az kit halálos türelemmel
tart a mélység maga fölé.

Szabolcsi Erzsébet: Tavasz

Dalos ébresztő:

álmot űző hajnali

madárcsicsergés.

Derengő lélek,

ébredező virágok...

s csak esik, csak fúj...

Menekült a nap...

sötét gondjaival jött

holdtalan éjjel...

Szitáló harmat,

hűs cseppek, s az álmaim

szertelibbennek.

Kószáló álmok

tavaszi friss égbolton

felhővé válnak...

Síró barackfa

fázik, reszket a szélben,

vár szebb tavaszra...

Pillangó alszik.

Virágszirom lehullott.

Sóhajt fúj a szél...

Loholás közben

látom: krókusz mosolyog 

a szomszéd kertből...

Gyurkovics Tibor: Te-folyosó

Magányod végeérhetetlen
folyosóján csak mint a vak
madár röpülök szárnyszegetten
akárhogyan de lássalak

ezerszer is nekiütődöm
a falaidnak önmagad
leghomorúbb gyermekidőkön
fönnakadt zátonyainak

beléd ütközöm aki egyre
– szemem és szárnyam fölsebezve –
közelebb vagy és távolabb:

hogy megértsem az isteni
fényben-falakban mint a vak
hogy nem tudom megérteni.

Mai Ige: Kényelmetlen helyzetben is nyugodtan

„Megvigasztal minket minden nyomorúságunkban.” (2Korinthus 1:4)

Isten meg tud vigasztalni a legnehezebb helyzetekben is. Át tud vinni azon, amiről azt gondolod, nem éled túl, túl tud juttatni olyan helyzeten, amiről azt hitted, örökre beleragadtál. Békességet tud adni akkor is, ha nagy a nyomás rajtad. Az életben veszteségeket fogsz átélni, de bizonyos esetekben éppen a veszteség segít abban, hogy értékelni tudd mindazt, amivel rendelkezel. A kudarc keserű érzésétől lesz olyan édes a siker íze. Nem tudjuk, mit hoz a holnap, de tudjuk, hogy Isten már minden holnapot eltervezett. A jövőd nem a főnököd, a bankod, a házastársad vagy bárki más kezében van. Még csak nem is a te kezedben. Minden holnapod Isten kezében van. Ha nem érted az utat, melyen járnod kell, az még nem jelenti azt, hogy ő nem vezet. Isten azt ígérte: „Vezetem majd a vakokat olyan úton, amelyet nem ismertek, ismeretlen ösvényeken viszem őket. A sötétséget világossággá változtatom előttük, a rögös utat simává. Ezeket a dolgokat  véghezviszem, nem mulasztom el.” (Ézsaiás 42:16). Igyekezz hát megismerni Istent, mert szükséged lesz rá. Ő pedig ott lesz számodra, amikor mindenki más cserben hagy. Ott lesz számodra a sötét időkben. A zsoltáros azt írta: „este szállást vesz a sírás, reggelre itt az ujjongás” (Zsoltárok 30:6). Bármilyen hosszú is az éjszaka, a reggel el fog jönni – és vele az öröm is. Visszatekintve majd felismered, hogy Isten kegyelme védett, gondoskodott rólad, megnyugtatott, megvigasztalt és átsegített mindezen. Az idők és az életszakaszok változnak – de az Úr nem változik. Ő „tegnap, ma és mindörökké ugyanaz” (Zsidók 13:8).

Forrás: Mai Ige 

Gyurkovics Tibor: Szilvafa

Sokáig álltam, sokáig álltam
a szilvafák árnyékában,
sokáig éltem, sokáig éltem
tested takaró melegében.

Azt akarod most, hogy elégjen
testem a tested bőr-melegében?
Azt akarod, hogy megfagyjak
óriás árnyékában a napnak?

Aztán azt akarod, hogy elégjen
testem a napon, a meztelen réten?
Aztán azt akarod, hogy egy este
testem a testedet levesse?

Kertedben állok, hullik a szilva,
meg vagyok én már nagyon szorítva,
ha a melegben, ha a hidegben,
de az veszít el, akit szerettem.