„ Lelkem várja az Urat, jobban, mint az őrök a reggelt, mint az őrök a reggelt.”
(Zsolt 130:6)
Vártad már így a reggelt? A hajnalhasadást? Amikor elmúlnak a nyomasztó gondok. Helyükre ugranak a kérdések, mögéjük állnak a válaszok. Belül válik világossá az értelem. A bensőkben erősödik meg a hit. Isten közelsége, ígéreteinek bizonyossága.
Ez az advent. Az eljövetel iránti hit. Adventus Domini. Az Úr eljövetele. A hit, hogy Isten olyan lett, mint mi. Kívül. Megszületett. Önmagát adta. Azért, hogy aki hisz el ne vesszen, hanem - nem is akármilyen, mert vele együtt folytatott - örök élete legyen.
Nos, ha nem karácsony napjára, hanem karácsony eseményére, Isten, már megvalósult eljövetelére és EZÉRT: ígérete szerinti ÚJBÓLI érkezésére várunk, akkor hihetővé válik az adventi ünneplésünk is. Akkor tartalommal telített, örvendező együttlétté formálódik karácsonyunk.
Saját születésnapjaink várakozásának izgalma csökkenő tendenciát mutat. Gyermekként izgatottan lessük a naptárt. Serdülőkként az ajándékra még kíváncsiak vagyunk, az ünneplésnek már nincs akkora jelentősége. Ahogy pedig múlnak az évek, már az ajándék sem érdekes.
Karácsony nem ilyen. Nem csökken az értéke. Sőt növekszik, ahogy megértjük, hogy ez a mi születésnapunk. Nem december 25., hanem az esemény.
Mert az istállóban született kicsiny gyermek sírása azt kürtölte a betlehemi éjszakába: Isten igent mondott az életünkre! Még az enyémre is.
Forrás: Napi Ige és gondolat
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése