Megvalósítani az álmot

„Légy erős és bátor!” (Józsué 1:9)

Amikor eljött az ideje, hogy Józsué átvegye Mózes helyét, Isten ezt mondta neki: „Megparancsoltam neked, hogy légy erős és bátor. Ne félj, és ne rettegj, mert veled van Istened, az Úr mindenütt, amerre csak jársz.” (Józsué 1:9). Ma ugyanezt mondja Isten neked is. Azt akarja, hogy törekedj megvalósítani azt az álmot, amit ő ültetett el a szívedben. Alfred D. Souza írta: „Sokáig úgy tűnt számomra, hogy az élet mindjárt elkezdődik – úgy értem a való élet. De mindig volt valami akadály az útban, valami, amin előbb túl kellett jutni, valami befejezetlen ügy, letöltendő idő, és kifizetendő adósság. Aztán majd elkezdődik az élet. Végül azonban ráébredtem, hogy ezek az akadályok voltak az életem.” Amikor akadályokba ütközöl, felfedezel magadról olyan dolgokat, amiket azelőtt nem tudtál. Rájössz, mennyire hiszel Istenben – és magadban. Minden probléma segít jobban megismerni önmagadat. Az akadályok csupán felhívások arra, hogy megerősítsd a pozíciódat az álmod feladása helyett. Ha visszatekintesz az életedre, jobban fogod bánni azokat a dolgokat, amiket nem tettél meg, mint azokat, amiket megtettél. Ezért ha az álmod lehetetlennek tűnik, bízz Istenben, és cselekedj úgy, mintha a kudarc lenne lehetetlen. Miért? „Mert Istennek minden lehetséges” (Márk 10:27). Ez azt jelenti, hogy ha elindulsz megmászni a Mount Everestet, mindenképpen vidd magaddal a zászlót! Ne hallgass azokra, akik azt mondják, hogy nem lehet megcsinálni. Vagy azokra, akik azt mondják, hogy túl nagy kockázatot vállalsz. Ne is törődj azokkal, akik azt mondják, hogy nem lehet, csak összpontosíts arra, amiről Isten mondta, hogy lehetséges.

Forrás: Mai Ige

Anga Mária: Indulások

Az imádságok énekéből

valaki egy zsoltárt itt hagyott

felelet helyett,

útravalóként:

a térdhajtás alázatát.

Trencsényi László: Kérés

Lelked által emelj fel Uram!
Zökkents ki a bűn fakasztotta
lehangoltságból.
Ne engedj megfásulnom,
beletörődnöm az embertelenségbe,
az igazságtalanságba.
Ne engedd bezárulni a szívem soha
a szenvedések láttán.
Segíts mozdítani karom,
hogy segíthessek a rászorultakon,
és ha csak ez segít,
arcomon gyújts mosolyt Uram.
Segíts, hogy szavaim utat találjanak
azokhoz, akiket elérni akarsz .
Úr Jézus taníts meg másokért élni,
hogy tudjak odahajolni,
merjem megsimogatni a lelkeket.
Taníts mosolyt gyújtani.
Taníts úgy élni, hogy csak szeretni tudjak,
mindig csak szeretni!

Vicki Easterly: Egy Isten gyermeke

A vendégszeretetről meg ne feledkezzetek, mert ezáltal egyesek - tudtukon kívül - angyalokat vendégeltek meg. (Zsid 13,2)

Munkába menet láttam egy tolókocsis hajléktalan férfit, de mindig elmentem mellette. Talán egy "Jó reggelt!" köszöntést odavetettem, de nem tudtam rávenni magam, hogy megkérdezzem: "Hogy van ma?" Sőt, inkább kíváncsi voltam, vajon a tolókocsira valóban szüksége van, vagy az egész csak átverés.
Azután egy hideg, esős este a tizenéves fiam, Chad kért egy pohár forró kakaót "elvitelre". Megkérdezte, hogy vihet-e magával egy meleg takarót is. "Természetesen" - válaszoltam. Kihúzta a takarót a szekrényből, felkapta a forró kakaós poharat, és egy "Köszi, anya!" felkiáltással elviharzott.
Másnap reggel újra ballagtam a munkahelyem felé. A sarkon most is ott ült a férfi, de a térde be volt bugyolálva azzal a takaróval, melyet Chad kért előző este. A felsőtestét az az esővédő borította, melyre Chad kocsijából emlékeztem. A járda melletti kavicson pedig a csokoládés poharat görgette ide-oda a szél. Arra mindig gondoltam, mit tehetek a gyermekeimért, de ezzel az Isten gyermekével mit sem törődtem.
Megfogadtam, hogy viszek neki másnap ebédet, de amikor a sarokra értem, nem volt ott. Elmulasztottam az együttérzés lehetőségét, amit a fiam jó szívvel megtett.

Petőcz András: Európa metaforája

  1.

  Pördül egyet, megfordul, majd ismét, mutatja
  önmagát, mosolyog, nevet, ismételt fordulás,
  pördülés, könnyed kézmozdulat, lebegő `vissza`-
  fordulás, kézmozdulat, ígér és elhárít, szigorú
  és fagyos, majd hátatfordít, már-már kétségbe-
  esel, de egy pillanat múlva `vissza`néz, csakúgy,
  szinte észrevétlen, a szeme tágranyílik, szem-
  bogara kitágul, nevet, rád, csak rád, boldogan
  nevet, döbbenten állsz, torkod összeszorul,
  távolinak látod és gyönyörűnek, gyönyörűnek
  látod és távolinak, mosolyog rád, félrehajtja
  a fejét,a haja kicsit az arcába hullik, igaz
  és valószerűtlen, hihetetlen és gyönyörű, a szíved
  összeszorul, gyönyörűnek látod és távolinak.

  2.

  Hajlamos néha `összehúzni` magát. Ágyába kuporodik,
  fejét a párnájába fúrja, szimatol, szöszmötöl,
  tesz-vesz, jelenlétedre nem reagál, szinte eltűnik
  a takaró alatt, "villanyoltás!", mondod, de hiába,
  csak vigyorog, mozdulatodra sikít, majd harsányan
  nevet, bohóckodik, nem vesz komolyan, komolytalankodik,
  várod, hogy feldühödj, nem sikerül, boldogan nevetsz
  vele együtt, nem érzed az idő elmúlását, az idő
  elmúlását nem érezheted; kecsesen és nagyvonalúan
  megengedi, hogy apró kézfejét a kezedbe vedd;
  könnyűnek érzed, mint tenmagadat, mondod, könnyű
  a mozdulatod, miként a repülés, mondod, könnyű
  a mozdulatod, miként a repülés, miként a lélegző
  test: súlyos és súlytalan is, súlyos és súlytalan.

  3.

  Futásod is lehetne, akár a rohanásod. Döbbenten
  figyeled mozdulataid. Tiszta mezőben, rohanás,
  cserjék és bokrok közötti futásod lehetne,
  gyönyörű vágtatásod, zihálásod, levegőéhséged-
  -szomjazásod, lendületed és megállásod, újólag-
  -indulásod, sokszori kifulladásod, önmagadban-
  -feladásod, kétségbeesett ökölszorításod,
  rohanásod és futásod, szikláról-zuhanásod:
  fogcsikorgatásod, pusztulásod. Lelassítod
  a mozdulataid. Teleszívod magad friss
  levegőéggel, futásod, rohanásod emlékezetedben
  felidézed, és mosolyogsz. Megszívtad tüdődet
  levegőéggel, baj már nem érhet, végtelen a
  nyugalom benned, végtelen benned a nyugalom.

Anga Mária: Mikor megérkezel

Mikor megérkezel hozzám,
vetkőzni kezdenek a kertek,
testünket összezárják a folyók,
medertelen áradással sodornak
erdőt és éjszakát.

Mikor megérkezel hozzám,
a lélegzetem lesz a csókod,
s fuldokolva ölellek,
tengeringedre fekszem meztelen.

Mikor megérkezel hozzám,
szádon énekek csendje -
néma feloldozás.

Mikor megérkezel hozzám,
csontodig vetkőzik testem,
és tudom, hogy nincs halál.

Anga Mária: Dallamfutamok

Neked írok. Vagy talán magamnak rólad.
Vagy kitalálom, amit elhiszek.

Sírok minden emlékezésben.
Várom, mint gyermekkoromban,
hogy múljon a félelem.

Nekem már nem elég elbújni egy kőben,
vagy egy virág illatában.
Ébren akarok maradni.

Értem, hogy messze vagy,
de minden idegszálamban
ott remeg a hangod,
mint dallamfutamok,
vagy madarak repülése az őszben.

Homlokomig zuhan a szél.
Tenyeremet tartom felhőnek, madárnak.
Tavaszt és erdőt szívemre hordanak,
hogy felöltözzek neked.

Lőrinczi L. Anna: Vágyam

Nem akarok más lenni, csak apró fény az éjben.
Álmaidba lopva bújni, forró öleléssel.
Lennék nyelved hegyén édes íz, füledben halk dallam,
bőrödön vad bizsergés, s ajkadon egy sóhaj.
Szemed sarkában kis ránc - ha önfeledten nevetsz.
Pupilládon huncutság - pár kacagó sós csepp.
Nem akarok több lenni, csak oxigén a léthez,
ereidben vörös test, hogy bejárhassam szíved.
Lennék burkán izomsejt, hogy dobbanhassak benned,
nem akarok mást - csak boldoggá szeretni Téged.

Anga Mária: Valami megjegyezhető

Létezik egy szoba, egy tópart,
vagy egy álom, aminek emlékét
végigcipeled életeden át,
minden léptedet azért számold,
hogy valami megjegyezhető
legyen, ami segít, hogy ezekre
a helyekre visszatalálj.
Mert az idő csak abban a szobában,
azon a tóparton, abban az álomban múlik.
Azért kell oda újra megérkezned,
hogy öregségedet is megtaláld, és
az  egyetlen ölelést, az összefonódás
bárányi tisztaságával megélt gyönyört,
amiért minden tavasszal
veled együtt letérdelnek a fák,
és imádkoznak, Istent szólítják,
hogy adjon erőt, időt a megérkezéshez.

Kányádi Sándor: Valaki jár a fák hegyén

valaki jár a fák hegyén
ki gyújtja s oltja csillagod
csak az nem fél kit a remény
már végképp magára hagyott

én félek még reménykedem
ez a megtartó irgalom
a gondviselő félelem
kísért eddigi utamon

valaki jár a fák hegyén
vajon amikor zuhanok
meggyújt-e akkor még az én
tüzemnél egy új csillagot

vagy engem is egyetlenegy
sötétlő maggá összenyom
s nem villantja föl lelkemet
egy megszülető csillagon

valaki jár a fák hegyén
mondják úr minden porszemen
mondják hogy maga a remény
mondják maga a félelem

1994

Pálos Rozita: Fohász

találj magadra bennem Uram 

hogy létezzem 

mielőtt leszáll az alkony 

Gyurkovics Tibor: Nyári szerelem

Az emberi mozdulatokból
fölépített közös falak
és üres mosolyok törékeny
ráncai közt is védd magad,

a vállak üvegpalotája
mögött a lélek idegen,
ha betörik az ölelésben
karcol és sért minden elem.

A forró homokon hevernek
a tagjaink, mint az arany,
de oroszlánok és szerelmek
között mindenki maga van.

Külön a homok, a homokszem,
külön a test, külön az arc,
külön a jobb, a bal, az árnyék
és a valóság. Mit akarsz?

Gyurkovics Tibor: Húzd rá cigány…

Húzd rá cigány te millió tücsök
és szépítsétek meg az éjszakát
miben az ember sose lát
csak feketeséget csak ördögöt

adjatok hitet annak kinek nincs
emeljétek égig hegedűtök
hallja Isten ha ablakán kitekint
akkor is ha már nem hegedülök.

Petőcz András: Hajnali csoda

Ajándék minden nap. A homokban, vagy a kavicsok
között ott lapul az aznapi termés. Táskával, zacskóval
lépdel, siet, szedi, amit talál, ha fémdarab, annál jobb,
ha csak kagyló, meghúzódva a kövek közötti apró
tavakban, az is sokat ér. Szeptemberi pirkadat. A fény
balról érkezik, szemben a tenger. Az elhagyatott strandon
még működik a zuhany, egy hajléktalan mosakodik éppen:
pulóverét, nadrágját mossa, meg önmagát is. Nincs idő
a szárítkozásra. Frissen kimosott ruháját amúgy vizesen
kapkodja fel, mindeközben élénk karmozgásokat végez,
láthatóan szeretne túlesni a reggeli szertartáson.
A távolban felkelt a napkorong. Vörös, ereje nincs.

Ajándék minden nap. És ajándék a partra vetett termés,
amit az éjjel valami jókedvű isten küldhetett. Sok-sok
gyönyörű alma hever mindenfelé, végig a parton. Táskával,
zacskóval siet tehát, szedi a jonatánt, a starkingot, golden is
van jócskán, alig-alig kell válogatnia, hibátlan mind. Végig
a parton, a homokos, kavicsos, kagylószilánktól tarkított
tengerparton ott vannak az almák. Almaszemek. Hajladozik.
Siet a termés betakarításával, nehogy elvegyék tőle, ami az övé.
Liheg. Van egy titkos barlangja a part menti sziklába vájva,
oda hordja be a mindennapi tengeri termést. És a szertelen
isten csak gurítja egyre a partra a semmiből előbújt
almaszemeket! A láthatáron a napkorong. Hajnali csoda.

Kiss Benedek: Én is és én se

1.

Nem félek Istentől, hisz ő az én Atyám.
Szomorú az, ha atyjától fél a gyermek.
Az emberektől tartok én, mert
homo homini lupus. Én is.

2.

Istennel semmi más dolgom,
halálaimat neki megvallom.
De ember ember nélkül
nem élhet, bárha fölfalják is. Én se.