Tóth Árpád: Jó volna szépen...

Jó volna szépen kezedre hajolni,
S lehúnyt szemmel tünődni csendesen,
Minden hogy elmúlt: a sok, kopott holmi,
Ócska emlékek ...... életem ..... 

1916

Tóth Árpád: Az ifjúságom immár...

Az ifjúságon immár túljutottam,
Napjaim lejtése már nem szilaj,
Már nem zuhog, mint vad víz, áll nyugodtan
És simán, mint a hűvös, bús olaj. 

Ó, bús olaj, kit szűrtek fájó prések,
Lelkem olaja .......eség,
Megkenni véled a vén szenvedések
Sajgó hegét... 

1914

Prókai Árpád: Halogatás

    „Néhány nap múlva pedig megjelent Félix a feleségével, Druszillával, aki zsidó származású volt. Magához hívatta Pált, és meghallgatta őt a Krisztus Jézusban való hitről. De amikor igazságról, önmegtartóztatásról és a jövendő ítéletről kezdett beszélni, Félix megrémült, és így szólt: Most menj el, de ha alkalmat találok, majd ismét hívatlak. Egyúttal azt is remélte, hogy pénzt kap Páltól, ezért gyakrabban hívatta, és elbeszélgetett vele. Két esztendő múlva Porciusz Fesztusz lett Félix utóda. Félix pedig fogságban hagyta Pált, mert kedvében akart járni a zsidóknak.” (ApCsel 24:24-27)    

 Félix megrémült, hiszen volt mitől félnie. Tudta, hogy nem Istennek tetsző életet élt. De rá jellemzően most is  elhatározta, hogy elnapolja a döntést. Most menj el, de ha alkalmat találok, majd ismét hívatlak. Félix azonban túl sokáig halogatta a döntést. És az alkalmasabb pillanat, amelyre várt, hogy hitét Jézus Krisztusba vesse, nem érkezett el. Sokan ezt teszik ma is, halogatják a döntést, pedig holnap sem lesz könnyebb meghozni ezt a döntést, mint ma.  Biztosan megfigyeltétek már, hogy amikor valaki újra és újra azt a tevékenységet végzi, egy idő után az a tevékenység számára automatikussá válik. Minden különösebb gondolkodás nélkül el tudja azt végezni. Érdemes megfigyelni, amikor valaki például nagyon régóta köt. Szinte már oda sem kell figyelnie arra, hogy mit csinál, tud mellette tévézni, tud mellette beszélgetni és ugyanúgy elkészíti a gyönyörű pulóvert. A lelkiismeretünkkel is így van ez.  Biztosan megfigyeltétek már magatokon is, hogy amikor először készültök valami olyat tenni, amiről tudjátok, hogy bűn, milyen komoly harc folyik az ember szívében. És ha mégis elkövetjük azt a bűnt, mennyire rosszul érezzük magunkat utána, micsoda lelkiismeret furdalásunk van. De a következő alkalommal újra, amikor ezzel a kísértéssel találkozunk, valahogy könnyebben beadjuk a derekunkat. Már nem folytatunk olyan ádáz küzdelmet lelkiismeretünkkel. És ha ezt így folytatjuk tovább, eljuthatunk arra a pontra, amikor szemrebbenés nélkül követjük el már el az a bűnt, amely a legelején számunkra még hihetetlen nagy lelkiismeret-furdalást okozott és egy komoly harcot indított el bennünk. Nagyon szomorú az, amikor az ember eljut erre a pontra, amikor már nem érzékeny a bűnre.  Ez történik akkor is, amikor újra és újra elutasítjuk Jézus Krisztust. Egyre automatikusabbá válik ez, és minél többször mondunk nemet, annál nehezebb lesz azután egyszer igent mondani. Félix tehát megrémült, a Szentlélek munkája által a szívében felismerte saját bűnösségét, de halogatta a döntést. Mi ne halogassuk a döntéseinket!

Forrás: Napi Ige és gondolatok

Hárs Ernő: Esti rigó

Csak így, egy pőre oszlop tetején,
csőrrel az égnek,
csak így igaz az ének,
mikor a test egy percre csupa lélek,
s feledve hosszú böjtöt,
múlt és jövő telet,
ujjong, mint hangot öltött
pehelysúly ékezet,
marokba férő örökkévalóság,
az esti szürkület közömbös takaróját
magukra húzó halandók felett.

Pilinszky János: Kettő

 Két fehér súly figyeli egymást, 

két hófehér és vaksötét súly. 

Vagyok, mert nem vagyok.

Hárs Ernő: Májusi súlytalanság

 Akácfavirágtól habos nappalok  

s a csalogányok végetérhetetlen  

trilláival telt éjszakák között  

halad a rossz test lassan cél felé,  

oly könnyedén, oly semmi zajt nem ütve,  

mintha ólomsúly esztendők helyett  

csak göndör felhő volna rakománya.

Hárs Ernő: Kezdetben van

 Kezdetben van a kezdet, 

és végül jön a vég, 

de akit arra edzett 

az irgalmatlan ég, 

hogy mindig újrakezdhet, 

annak nem vég a vég.

Hárs Ernő: Ki egyszer elveszett

Ki egyszer elveszett, 

tovább hiába él, 

testében megkövül 

az idő és a tér.

Weöres Sándor: Zefir

Te, aki méz-illatot sodorsz a légbe, délkeleti szél,
áthevíted a napsugarat
mely keményen villog nélküled,
te segítesz a bimbónak nyílni,
a gyümölcsnek érni,
jó vagy minden évszakban,
te megszákasztod a jeget
és elolvasztod a havat,
kiszabadítod a háztetőket
a rájuk nehezült tél alól:
kérünk, segélj
megbírkózni terheinkkel
s az esztendő járásában
ismétlődő munkáinkkal
s gyakorta keserves gondjainkkal,
hogy mint te, forgatagos, lobogós
ünnep legyen mind e világon!

Pethes Mária: Az utolsó érintés

 Arcomba libbenő 

eltévedt pillangó 

a halott kedves csókja 

Szivárványos szárnyán 

kettétört álmok porán 

az utolsó érintés nyoma

Pethes Mária: Tűnődés

Őrzi egy csokor virág 

vázámban az ünnep mosolyát 

Az ablakon üveggyöngyök 

pergő esőcseppek 

Pedig csak én siratom 

múló életemet

Pilinszky János: Kapcsolat

Micsoda csönd, ha itt vagy. Micsoda

pokoli csönd.

Ülsz és ülök.

Vesztesz és veszitek.

Farkas István: Isten könnyei

 

Felhőtlen égből

esőcseppek hullanak.

Isten könnyei.

Fodor András: Elszámolás

          Az ötvenéves Tüskés Tibornak

Hogy lehet ennyi dráma közt
ilyen nyugodtan élni?

         Elmondom, valahogy így:
         fogni az önfeledtek
         rámbizott vállát,
         karját, derekát,
         érezni pontosan,
         érezni mindig
         mennyi az idő.
         Köszönni illendően
         a gömbvillám-közönynek.
         nézni, mekkora diadal neki,
         hogy dolgaim közt ide-oda gördül,
         fenyegetően semmibe vesz;
         vinni titkos feloldozást
         a kitaszítottaknak,
         vinni végső bocsánatot
         a lélekben halotthoz,
         bűnhődve minden porcikámban
         a föltártóztatást, a start
         késleltetett kötélhúzását.
         S ha lázadva kilépek,
         tűrni, ahogy az állva maradottak
         keserű dühe ráköp
         a taxi ablakára . ..

És persze, szemfényvesztő tűznyelőként,
indulat nélkül viselni a kérdést:
hogy fér meg benned
                          ennyi nyugalom?

Bertók László: Mindörökre

Beesett szemem világ gödre

feltöltve fénnyel mindörökre.