Gyökössy Endre

„ A csönd az Isten otthona.” 

Sebestény-Jáger Orsolya: Emmaus

(Lk 24)

A térképen nem találod már.
Elrejtőzött, mint fény a lombokon,
árnyékos alkonyon hűs homokba írva,
csak szívek rejtekén követheted nyomon.

De mellénk lép ma is, hogy mindvégig kísérjen,
Ki kenyérben nyújtva végül önmagát,
mert éhező szívünk asztalához ül le,
hogy morzsányi hiteddel átéld a csodát.

Báger Gusztáv: Feloldozás

Váratlan vendég, betoppan hirtelen, 

leveszi lelkünkről a terhet. 

Annyira meglepődünk, elfelejtünk félni. 

Nincs dolgunk semmi, 

épp csak lemondunk saját igazunkról. 

Ekkor nyújtja át, 

mit sose mertünk kérni.

Falcsik Mari: Döntés

én eztán már csak élni fogok — harcnak elég az is: 

megtalálni a bujkáló nap véletlen foltjait 

ami magához szelídíti a húsba vetett 

végzetében mindinkább háborgó maradék életet 

én eztán már csak azt figyelem ahogyan reggelig 

az éj hatalmas zenéje: csönd följebb emelkedik 

míg a nyomában emberi zaj fakad fel alant 

a négyemeletnyi szakadékból s eléri partomat 

én eztán többé nem tervezek aggódni sem fogok 

hogy hű kutyám a kürtő falán s a sárga csillagok 

az ismerős esetleges kép egyben nem marad 

ahogy alászálló napjainkkal pereg a vakolat 

én eztán csak a virágoknak ha időt szentelek 

másnak ami nem szemlélődés vagy ami nem gyerek 

mert ez minden ami közel még: csönd gyerek virág 

amiben valami több sejlik mint elhagyandó világ

Dobai Lili: A költészetről

általában nem kell 

gondolni semmit és valamit 

sem ahhoz hogy verset lehessen olvasni 

vagy írni szavak kellenek hozzá jó 

sok különféle szó amiket összerak a 

gondolat vagy félbehagy tovább 

gondolásra a költészetről lehet 

vélekedni mindenféle és bármiféle 

módon de egy vers élvezetéhez nem 

kell vélemény csupán hagyni a 

hatást elengedettnek lenni a 

szavak zsongására a költészet nem 

kér és nem követel egy 

vers azonban lakot vehet otthont 

találhat a szívben úgy hogy 

nem mered útjára engedni többé a 

költészetet nem lehet megvenni 

mert értéke felbecsülhetetlen 

még ha úgy tűnik értéktelen 

akkor is akkor sem 

tudhatod nem menti-e majd meg 

egy verssor vagy egy versből odavillanó 

szó egyszer majd váratlanul az 

életed   

Kalász Orsolya: A világot jelentő kezek

Mikor megérintjük egymást, 

a bőrön 

mintha tenyérnyi színpad nyílna, 

reflektor is a kiáradó hő 

meleg fénykörébe 

lép az, ami lélek, 

de se nem a tiéd, se nem az enyém, 

csakis egymásban 

fokozható önmagunk. 

Tudni, hogy így van és nem félni, 

miközben bőrünk kockáztat, 

ez a világot jelentő kockázat. 

Tudni, hogy így van és nem félni, 

nekünk a vihar szeme, 

a legendás egyszemű csönd, 

a lelkismeret nélküli csönd, 

mély és meghitt, 

tehát egy tó is, fölé 

eget emelek kezedből és úszom, 

ahogy csak erővel bírom 

tükrözött felhői közt.

Áprily Lajos: Templom

Szóltam: Uram, az én imám merész, 

a templom-ívük keskeny és nyomott. 

És szólt az Úr: Fiam, légy építész, 

magadnak építs bátor templomot.   

Rainer Maria Rilke: Az este közelít

Közelít halk fenyves hófedte 

Ághegyein és ablakaink 

Üvegére nyomja az este 

Hűs homlokát amint betekint. 

Lecsendesülnek mind ezalatt; 

Vének tűnődnek karosszékben, 

Anyák némán, királynőképpen, 

Kisfiúcskáknak a játék sem 

Megy, cselédek a rokkát éppen 

Leállítják. Leskel az éj be. 

És leskelnek ki a háziak. 

Németh István Péter fordítása

Sebestény-Jáger Orsolya: Kánai menyegző

(Jn 2,1-12)

Borunk elfogyott a fakó kupából,
földre szegett arcunk a szégyené,
mint a vándor, ki lépteit sem látja
borongó útján immár az ég felé.

A lomha falak közt elhalkul a dallam,
tétova táncunk mindinkább csöndesül.
A zárt ajtón át betoppan a bánat,
mint kéretlen vendég, s a földre leül.

Ám csorba hitünkkel dacolva mégis
valami kezdődik, s nem ér többet véget,
csak nézi Őt Mária időtlen szemekkel:
„Bármit mond nektek, megtegyétek.”

Kána fölött majd átsuhan az idő,
s a múlttá lett menyegző titka rejtve van,
de színültig Te töltöd kőveder szívünket
a legtisztább ízzel, mely létezik, Uram.

Mai Ige: A bizalmas barát értéke

„ Jónátán lelke összeforrt Dávid lelkével. Úgy megszerette őt Jónátán, mint önmagát.” 

(1Sámuel 18:1) 

Fájdalmas felismerni, hogy nem mindenki akarja a javunkat. Ezért meg kell tanulnod az emberismeretet, és tudnod kell, kivel milyen szintű kapcsolatot tarts fenn.  

A belső körbe általában csak néhány ember tartozik. Bölcsen kell döntened arról, kit engedsz ebbe a körbe.  

Ezt példázza Dávid és Jónátán élete. Dávid szembekerült Saul királlyal, legjobb barátjának, Jónátánnak apjával. Jónátán azonban megőrizte Dávid titkait, és saját élete árán is védte annak ellenére, hogy a családjának ez nem tetszett. Jónátán nem a saját előrejutására törekedett, nem a saját fontosságát akarta hangsúlyozni, nem használta a Dáviddal való barátságát arra, hogy ennek révén előnyös helyzetbe kerüljön. Egyszerűen fogalmazva: „ összeforrt a lelkük ”.  

A bizalmas barát ereje a hallgatásban rejlik. A pletykás ember automatikusan kizárja magát. Ahhoz, hogy őszinték lehessünk, hogy információkat gyűjtsünk és bölcs tanácsokat kapjunk, biztonságában kell éreznünk magunkat egy kapcsolatban. Ellenkező esetben azt érjük el, hogy a nem hozzánk illő emberek túl sokat tudnak rólunk.  

A barátaink megőrzik a titkainkat, és nem is használják ezeket a bizalmas információkat saját hasznukra. Valóban törődnek velünk, és nem hánytorgatják fel múltbeli hibáinkat. Nem hajlandók kiejteni az „én megmondtam” szavakat. Az ilyen emberek hosszú távra kötelezik el magukat melletted, ismerd hát fel és tartsd nagy becsben őket!

Forrás: Mai Ige

Károlyi Amy: Annunciáció

Ha angyalt látsz vendégül,
jól vigyázz,
hol ült és állt és járkált és beszélt.
A helye megmarad:
Akár kőben
a levél-nyomat.
És minden angyal Gábriel,
egy üzenettel teherbeejt.
Ezentúl kettős gondban élsz,
hogy megszüljed, vagy merre rejtsd.
Ezentúl többé nem vagy egyedül,
és ketten léptek, hogyha lépsz:
a látható és láthatatlan
terhét hordani irdatlan nehéz.
Csak egy a nehezebb,
ha eltűnik.
Csak egy a nehezebb: a könnyűség.

Hamvas Béla

" Minden barátság azzal a homályos érzéssel kezdődik, hogy valahol már találkoztunk. Mintha régen testvérek lettünk volna. Még inkább, mintha ikrek lettünk volna. S ezért a találkozás csak viszontlátás. Amikor pedig az ember barátjától elszakad, tudja, hogy ez a távozás csak látszat. Valahol együtt marad vele úgy, ahogy együtt volt vele a találkozás előtt." 

*

(részlet, A láthatatlan történet című esszékötetből)

A nap gondolata

A bizalmas barát ereje a hallgatásban rejlik.

Kálnoky László: Egyszerű fejfa

Arc, mit tükrözött a tiszta tenger, 

szétroncsolt a hullám, nem felelsz. 

Dallam, emberi ajkak lakója, 

házadat elhagytad, nem felelsz. 

Mondat, mit a föld porába róttak, 

elmosott a zápor, nem felelsz. 

Kör, mit madár írt a levegőbe, 

az a madár elszállt, nem felelsz. 

Láthatatlan lettél, néma lettél, 

mint aki sosem volt, nem felelsz.

Kálnoky László: Várakozás

Öregedőben a szív egyre várja, 

hogy valami kimondhatatlan, 

szem és homlok mögötti virradatban 

kezdődjék ég és föld színváltozása, 

s éjek, napok titkukról valljanak. 

Lassan száll fel a fakó boltozatra 

az elmosódott, lomha nap, 

s lenn a lapályra sárga fényt vet. 

Bozótosukban kushadnak az évek, 

s falánk vadállatarcuk eltakarják. 

A fölrepedt föld gyűrődéseit 

a sugarak mint hogyha kivasalnák. 

Az idő nagy békességben telik.

A gyapjas felhők kék mezőn delelnek. 

A legyezőalakban terjedő fény 

észrevétlen hatol be a homályba, 

ahol őslények árnyékai élnek, 

és történelem előtti szerelmek, 

míg ő a sűrűben tapogatódzva 

rálel saját rég otthagyott nyomára, 

amely el nem enyészett mindazóta. 

Ösvényre lép, hol rég haladt át, 

váratlan minden, mégis egyszerű, 

ugyanolyan a lomb s a fű, 

ahol különös maszkokat lát, 

félig elfelejtett halottak 

laposra préselődött arcait. 

Az erre járók őrajtuk taposnak. 

Megáll szorongva, összerezzen, 

mint aki sejti már a csapdát. 

Ferde sugarak nyílvesszője éri, 

feszélyező emlékek fojtogatják. 

Tudja, bekerítették. Visszatérni 

nem lehet már. Jobb, ha magát megadja, 

s eltűri, ami elkerülhetetlen. 

(1968. szeptember)