„ Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor eljössz a te királyságodba!"
(Lukács ev. 23:42)
Az emberek többségét izgatja, foglalkoztatja, hogy mit gondolnak róluk mások. Mások, akiket vagy ismernek, vagy nem. Mások, akik ismerik őket, vagy nem is igazán.
Alfred Nobel svéd kémikus, aki a XIX. században feltalálta a dinamitot, egy napon, mikor szokásához híven fellapozta az újságot, döbbenten olvashatta saját gyászjelentését. A következő állt benne: „ Alfred Nobel, a dinamit feltalálója elhunyt a tegnapi napon. Találmányával hozzájárult ahhoz, hogy a háborúk során minden eddiginél több embert lehessen megölni. Ennek következtében nagyon gazdag emberként távozott az élők sorából.”
Érthető, hogy Nobelt sokkolták ezek a sorok. Valójában az történt, hogy nem Alfred, hanem a bátyja halt meg, de az újság szerkesztői felületesek voltak, és összecserélték őket. De nem is annyira magának a gyászjelentésnek a ténye, hanem annak tartalma elementáris erővel hatott a tudósra. Jóllehet az emberi emlékezet behatárolt, ő mégsem akarta, hogy az utókor úgy emlékezzen rá, mint aki robbanóanyag eladásából gazdagodott meg. Megváltoztatta a végrendeletét, és meghagyta, hogy vagyonából minden évben jutalmazzanak meg olyan embereket, akik sokat tettek a béke előmozdításáért és az emberiségért. Ma Nobel nevét hallva, már nem a dinamit, hanem inkább a Nobel-díj jut először az eszünkbe. Később ezt írta: „ Minden embernek esélyt kéne adni, hogy élete közepén elolvashassa saját gyászjelentését, hogy aztán kijavíthassa, újra írhassa azt.”
Az Ige szerint a Golgotán valakinek szintén nagyon fontos lesz, hogy ki és hogyan emlékezik meg róla. A Jézussal keresztre feszített gonosztevőknek is van lehetőségük, hogy akár életük utolsó pillanatában, de még korrigálják a „ gyászjelentésüket”. Hogy ne az legyen benne csupán, hogy végrehajtották rajtuk a gaztettükért megérdemelt halálos ítéletet, hanem valahova máshova kerüljön a hangsúly. Egyikük élt is a lehetőséggel. A jobb latornak a Szentírásban ránk maradt „ gyászjelentése” ugyanis megváltozott. Bár továbbra is benne maradt, hogy halálra ítélt bűnöző volt, a hangsúly azonban odakerült, hogy felismerte ki szenved mellette a kereszten, és élete utolsó pillanataiban, a maga korlátozott lehetőségei között ugyan, de kiállt Jézus mellett. Ő azonban ezt a módosítást nem az utókor sokszor változó, gyakran felületes és gyorsan felejtő ítélete miatt tette, hanem azért, hogy maga a Megváltó emlékezzen meg róla, és ezzel a megváltozott hangsúllyal.
Vajon, ha ma olvashatnánk saját gyászjelentésünket, mi az, ami felkavarna benne, amin sürgősen változtatnunk kell? Mennyire foglalkoztat bennünket az, hogy Krisztus Urunk megemlékezik-e rólunk, és hogy milyen hangsúlyt lát az életünkben?
Forrás: Napi Ige és gondolat
