Trausch Liza: Elmúlhatatlan élet

" Monda néki Jézus: Én vagyok a feltámadás és az élet: 

aki hisz én bennem, ha meghal is él" 

János 11,25-26  

         Amikor Jézust megismertem, akkor döbbentem rá, hogy az élet nem valami, hanem Valaki. Jézus az Élet! Amikor megkaptam bűneim bocsánatát, úgy éreztem, hogy most olyan valami történt, ami nem érzelem, nem csak öröm, nem csak a súlytalanság állapota. Legbelül változott valami. Megtaláltam Azt, Aki az Élet! "Akié a Fiú, azé az élet; akiben nincs meg az Isten Fia, az élet sincs meg abban!" (1Ján 5,12). A Biblia így mondja: " Halál! hol a te fullánkod? Pokol! hol a te diadalmad?" (1Kor 15,55). Amikor az Úr Jézus vére eltörölte bűneimet, akkor húzta ki a fullánkot a szívemből, akkor árasztott el az elmúlhatatlan élet. Jézus nem csak azt mondta, hogy " Én vagyok az élet", hanem: " Én vagyok a feltámadás és az élet." Tudjuk, hogy mindnyájan holtak voltunk a bűneink miatt. De akik befogadták Jézust, azoknak hatalmat adott, életet adott. Megtörtént ez veled? Benned van már az elmúlhatatlan, a halhatatlan élet? Van olyan ember, akiben ott van az élet, de a természete, az akarata keményen zárva tartja ezt az életet. Nincs semmi haszna, eredménye, hatása. Jézus ma azt akarja megtenni veled, amit Lázárral is megtett. Kihívta a koporsóból. A legnagyobb erő a világon az élet. Minden zártságból kitör. Lázár Jézusnak egy szavára előjön. " Lázár, jöjj ki!" Jézus hozzád is szól ma. Hagyd ott a koporsót, a lepleket, mindent, ami akadályoz abban, hogy győzelmes életet élhess. Itt van Jézus, akinek hatalma van arra, hogy kihívjon abból az életből, amelyik téged is fáraszt már. Isten szava életet közöl, amely úgy megtölti az embert, hogy külseje, belseje megváltozik.

Forrás:  Részlet Trausch Liza "... beszéded megelevenít ..." - Áhítatok minden napra című könyvéből.

Kiss Ottó: Visszafelé hull a hó - Versek gyerekhangra

Tudod apa, az lenne jó, 

ha eggyel többször jönnél haza, 

mint ahányszor elmész.  

* 

Szeretem, ha hull a hó. 

Azt is szeretem, amikor 

apa eljön hozzánk, de nem 

szeretem, amikor elmegy. 

Olyankor a szívemben 

visszafelé hull a hó.   

* 

A boldogság az, 

amikor sokat kapunk. 

A fájdalom az, 

amikor ezt mind elveszik. 

Én nem akarok boldog lenni többé, 

mert az egyszer nagyon 

fájni fog. 

*

Amikor vacsoráztunk, 

anya lefestette a Napot, 

persze csak szavakkal, 

de a képzeletemben nem a Napra, 

hanem legjobban egy csillogó 

hógolyóra hasonlított, 

a felhő pedig, 

mert az is volt a festményen, 

egy tintahal képében 

úszott nyugat felé, 

le a tenger mélyére, 

oda, ahol sötét van. 

Csak a hógolyó 

ragyogott fent továbbra is, 

mintha mindig ott akarna maradni, 

akár apa nagy fehér tányérja 

a konyhaszekrény tetején. 

*

Anyától apáig egyetlen út vezet, 

az, amelyiken a hatos autóbusz megy. 

De ez a járat azóta nem közlekedik, 

amióta apa feleségül vette anya 

régi barátnőjét, a Cédát. 

* 

Ma vettünk egy kutyát, aki 

anya szerint sokkal többet játszik 

majd velem, mint a papa valaha is. 

De szerintem a Terri egyáltalán 

nem hasonlít a papára. 

Négy lába van és sokkal alacsonyabb. 

* 

Az igazi dolgok 

nagyon mélyen vannak. 

A feneketlen tó 

fenekénél is mélyebben. 

A szívem körül valahol. 

*

Azt mondta a Márió, hogy a spenótot 

és a répafőzeléket kimondottan szereti, 

csak azért nem eszi meg őket, 

mert olyan nagyra nő, hogy ha 

lefelé néz, elszédül.  

A Máriónak, tudod, sok mindenben igaza van. 

* 

Régen, amikor az emberek még 

némák voltak, a halak gyűlést 

tartottak, sajnálkoztak egy csomót 

az emberek miatt, aztán nekik adták 

a beszédet. Ezt anya mondta. 

Én meg azt mondom, ha kicsit nagyobb 

leszek, összegyűjtöm a szavakat egy 

műanyag zsákba és beleöntöm őket a 

tengerbe. 

Hadd beszéljenek ezután a halak is.  

Kiss Ottó: Visszafelé hull a hó - Újabb versek gyerekhangra

Úgy érzem magam, 

mint a hal, 

akit kihorgásztak. 

Márióval egy zsinór köt össze, 

ami láthatatlan, 

de mégse lehet elszakítani.                      

*  

A gólya 

sokkal okosabb 

az embernél, 

mert nemcsak 

a vízben meg a földön jár, 

de repülni is tud. 

Nemhiába 

hitette el mindenkivel, 

hogy ő hozza a kisbabát.                      

*  

Amikor a doktor nénihez értünk, 

anya levette a kabátomat, 

meghámozott, 

mint egy narancsot. Milyen édes 

ez a gyerek, mondta a doktor néni, 

pedig savanyú arcot vágtam, 

és féltem is egy kicsit, 

legszívesebben az ágy alá 

bújtam volna, 

vagy a szoba sarkába, 

hogy csalogassanak elő, 

a doktor néni és anya, 

becézzenek meg simogassanak 

a szavakkal, hogy érezzem: 

jön elő belőlük a szeretet, 

és megtalál, 

hiába bújok el.                      

*  

Ma szerencsés napom volt: 

találtam egy négylevelű lóherét.                      

*  

Ha valaki csuklik, 

az azt jelenti, 

hogy emlegetik. 

Ezt egy néni mondta 

a buszmegállóban. 

Anya meg azt mondta, 

hogy biztosan 

apa emleget minket, 

azért csuklottam. 

És amikor mindnyájan, 

a néni, 

anya, 

meg én is 

emlegetni kezdtük 

az autóbuszt, 

azonnal meg is érkezett.  

Egy nagy kék csuklós.                      

*  

Amikor a Márió 

anyja meg apja elváltak, 

ő kutyát kapott ajándékba. 

Megkérdeztem a papát, 

hogy velük mi van, 

de azt mondta, 

hogy ők soha nem válnak el, 

mert annyira szeretik egymást.  

A kutyát már meg sem említettem.                      

*  

Az este 

olyan sűrűn villámlott, 

hogy azt hittem, 

nappal van. De eső 

nem esett, 

és az ég sem dörgött. 

Gondolom, 

nem voltak mérgesek 

ott fenn, 

csak nem bírtak elaludni, 

és kapcsolgatták a lámpát.                      

*  

Máriónak 

meg a biciklinek 

vannak hátrányai. 

A biciklin nem lehet játszani, 

Márión meg nem lehet biciklizni.                      

*  

A vonatsínek 

egymás mellett 

mennek, 

de valahol messze 

összeérnek. 

Apa szerint csak a végtelenben.  

Apa és anya 

is egymás mellett 

mennek, 

én meg középen, 

mert én vagyok a végtelen, 

ahol ők összeérnek.                      

*  

Amikor hazaértünk, 

anya visszahallgatta 

a rögzítőt. 

Apa üzent a kiküldetésből, 

de csak annyit, 

hogy szép a Tisza, 

olyan, mint egyszer régen. 

Anya erre sírni kezdett, 

sok víz folyt le 

a szeméből, 

de nem volt szomorú, 

inkább szép volt. 

Olyan,mint a Tisza egyszer régen.                      

*  

A bábuk közül 

a marionett hasonlít 

legjobban az emberhez. 

Minden ízét 

külön zsinór segítségével 

lehet mozgatni, 

és felülről irányítható.                      

*  

Jön az árvíz, 

mondta anya. 

Jön az árvíz, 

mondta, 

és félrenézett. 

Jön az árvíz, 

idézte riadt tekintettel 

Petőfi Sándort, 

pedig akkor még csak 

patakokban 

folyt arcáról a könny.                      

*  

Ami nem történik meg, 

az az éjszaka. 

És ami megtörténik, 

az a nappal. 

Hogy egyszer 

teljes világosság legyen, 

előbb-utóbb mindennek 

meg kell történnie.  

Gyurkovics Tibor: Egy Dáliának

Én már csak abból élek ha adok

neked szívet virágot kacatot

csókot csapongást örömet

nem tudom mit csináljak nélküled?

Nem tudja mit csináljon kezem,

csak ha rád várok akkor létezem,                  

csak akkor lélegzem, ha csókolok

a csókjaidból levegőt szívok.

Őrjöng a tér és szétrobban a perc:

mit csinálsz? hol vagy? szeretsz? hogy szeretsz?

csalánként perzsel a torok,

megfulladok s te nem tudod.

Csak attól élek ha rád gondolok

szívemben látom lengő alakod

benned veled általad szeretem

halálomat – s maradék életem.

Illyés Gyula: Könnyű

Kezed kezembe, 

tekintetem tekintetedbe már, 

mint folyó a mederbe, 

mint szájra a pohár. 

Alakod könnyű képe rezge 

fénnyel, színnel tömött fejembe, 

mint őszi fák 

lombjára ha csak egy madár.  

Elrendeződik a világ.

Radnóti Miklós: Október

Hűvös arany szél lobog, 

leülnek a vándorok. 

Kamra mélyén egér rág, 

aranylik fenn a faág. 

Minden aranysárga itt, 

csapzott sárga zászlait 

eldobni még nem meri, 

hát lengeti a tengeri.  

1941

Kiss Ottó: A játékban az az igazságos

A játékban az az igazságos, 

hogy bármi lehetek.  

Ha akarom, orvos, 

ha akarom, beteg, 

ha akarom, kalauz.  

A játékban csak az 

nem igazságos, ha 

Márió is éppen az akar lenni, 

ami én. Olyankor 

mindig folyó leszek, 

kilépek a medremből, 

és mindenkit elöntök: 

az orvost, a beteget 

és még a kalauzt is. 

Csak pont Máriót 

nem tudom elönteni, 

mert ő akkor mindig hajó lesz.  

És ez az, ami a játékban 

nagyon nem igazságos.

Baranyi Ferenc: Egyedül

Az a magány: aludni térni  

egyszál-pucéran olyan ágyba,  

melyben néhány nappal előbb még  

szeretőd válla volt a párna;  

mint alma-álom, rádvirult a  

lánymell, kezedbe kerekedvén,  

s most gömbölyű homályt szorongatsz  

az éj didergő, vézna testén.     

Elküldtelek – s én érzek úgy, mint  

akinek az útját kiadták,  

ujjaim teli kosarából  

elgurultak az aranyalmák,  

füled kelyhébe összegyűjtve  

elvitted felforrt suttogásom,  

formád nyomának mélyedése  

hűsen ásít a szalmazsákon.     

Voltál test-méretű valóság –  

hiányod mindenségnyi semmi,  

köröttem bizsereg a csönd már,  

mellemet kiáltás repeszti,  

kiáltozom, de visszalengő  

illatod éri felszakadt szóm,  

s csitulok, mint aki magában  

dúdol, ha kopognak az ajtón.     

Ne fordulj meg, nem lenne úgysem  

megoldás már a visszatérted,  

csak úgy maradok meg neked, ha  

nem hallod, hogy kiáltok érted,  

máskor bennem csodát csodáló  

szemed kihűlne most, ha látna,  

megfosztva gőgöm mákonyától  

visszatérésed megalázna.   

Kassák Lajos: Magam örömére

Kint jártam a hegyen s a kosaram teleszedtem gyümölccsel 

mire hazaértem a felét uton-utfélen elhullattam.     

Hogy körülültük az asztalt, mindenkit jószivből kinálgattam 

egy zöld héju alma maradt utoljára, gondoltam ez az enyém lesz.     

Alig hogy nyultam utána, egy másik kéz is kinyult a tál fölé 

idegen kéz volt, de hogy érintettem, árnyék suhant át a szivemen.     

A gyümölcsből nem maradt nekem semmi, de sohse felejtem ezt az estét 

tizen ültünk az asztalnál s egy lány, mintha gonoszul incselkedett volna velem.     

Aztán felébredtem, mert mindez csak álmomban történt ilyen gyönyörüen 

egyedül álltam a reggelben és éreztem, hiába is vágyakozom 

a lány után, akit nem ismerek s aki talán engem se ismer.

Baranyi Ferenc: Előled is hozzád

Szeretni foglak tegnapig. 

Jövőd múltamba érkezik 

s múltadból érkezik jövőm. 

Csak tegnapig szeress, de hőn. 

Mielőtt megismertelek, 

már szakítottam rég veled, 

nem is tudtad, hogy létezem, 

és szakítottál rég velem, 

elváltunk végleg, mielőtt 

megjelentünk egymás előtt, 

én jobbra el - te balra át. 

S most jobb a ballal egybevág. 

Kiadtad utamat s utad 

kiadtam én is. Menj. Maradj. 

te érted ezt? A távozó 

nem el, de feltűnik. 

Hahó, hahó! Csak erre! Jőjj! Eredj! 

Isten hozott! Isten veled! 

Isten veled! Isten hozott! 

Futok tőled s hozzád futok,

s te tőlem énhozzám szaladsz, 

előlem is hozzám szaladsz - 

ki érti ezt? Ki érti azt?  

Megfoghatatlan. Képtelen. 

Szerelem ez? Alighanem.

Kormányos Sándor: Mint az ősz...

A lélegző csendben 

hasztalan kereslek, 

magány köszön, mint 

régi ismerős, 

nyomában hiányod 

ballag át az úton 

s mellém szegődik, 

halkan mint az ősz...

Kormányos Sándor: Úgy viszlek...

Nem vagy sehol, csak szívem mélyén érzem, 

hogy lüktet a csend s a halkuló világ 

úgy sóhajt érted mint kint az őszi erdőn 

a levele után rezzenő faág.                                                                                                       

Nem vagy sehol, csak konok némaságom 

őríz, mint álmot, mint elvesztett csodát, 

s mint nyarak tündöklő mosolyát az őszbe, 

úgy viszlek magammal emlékként tovább.

Kormányos Sándor: Te és én...

Én mindig rosszul tippelek, 

te mindig rosszul tippelsz, 

én úgy tudtam, hogy ismerlek már, 

azt hitted, hogy ismersz.   

Én megálmodtalak téged, 

te megálmodtál engem, 

s az álmainkat valóságnak 

hittük mind a ketten...  

Nagy Gáspár: A szerelem ideje

Hajnaltájban megfogtalak, 

reggelre nyakamra kötötted a rétet, 

délre a tóba húztál, 

harangkondulásra elvesztettelek, érzem.  

Tegnapelőtt és azelőtt tudom a nádba, 

holnapra fehérebb lettem a hónál, 

tegnap mindenütt kereslek, 

holnaputánra sehol se voltál.

Kányádi Sándor: Még süt a Nap…

Még süt a Nap, még sütöget, 

csak reggelente van hideg, 

csak estelente kéldegél 

újra és újra föl a szél. 

Csak az éjszakák, csak azok 

hűvösek, mint a csillagok. 

Napközben meleg van, meleg. 

Sütkéreznek a verebek. 

Duruzsolnak a darazsak. 

Napfényben fürdik a patak. 

Gúnárok, gácsérok, tojók 

élvezik még az úsztatót. 

De a reggeli hideget 

feledni többé nem lehet, 

sem az esték, sem a sötét 

éjszakák csillag-hűvösét; 

tudják mindezt a levelek, 

s a fáknak búcsút intenek.