2023. december 26., kedd

Sohonyai Attila: Most, és azonnal













*
Nem tudok már várni, nincs időm. 
Gyere ide tegnapra, hozzám, 
s maradj örök holnap utánig.  

Nincs már pazarolható órám, 
se percem; légy, légy te a jelen, 
s a megszépítő, végtelen múlás.  

Elfogytak kezeim közül a titkok, 
s létemből a töprengés; azt szeretném, 
hogy az óramutató fáradása légy.  

Minden szép, s idézhető múltam, 
most lom, vénülő kacat: e görnyedt 
éjszakákba hívlak; legyél te a nap.  

Nevetni való már minden barkóbám, 
s ezerszer megfejtett minden kérdés, 
fiatalodása minden tört-ráncnak te lennél.  

…nem tudok már várni, nincs időm. 
Gyere ide tegnapra, hozzám, 
s szeressünk, amíg nem késő…

Bayer Béla: Hűtlenné lesznek

Lázrózsát feslik az alkony. 
Magam vagyok. 
Kétségek karolnak, vallató csönd. 
Az események magva izgat, a léleké, 
amint e szorításban renddé idomul. 
Súlyok és irányok, rejtett jelentésük. 
Izgat a sodródás maga is. 
A nivelláló, nevenincs pontok, 
a pelikánhű szerelem. 
De... 
hűtlenné lesznek torkomhoz a szók, 
mint medrükhöz a sáros vizek. 

Sohonyai Attila: Szeretni beláthatatlanul





*
Nem tudom elhordani a hegyeket… 
Kicselezni, mit az élet közénk taszít. 
Előre látni mi láthatatlan lesz, 
És megnyugtatni sem, hogy lesz, amink nincs. 
De azért kicsit mégis adhatom a jövőt: 
Mert elveszem, mit kezedben cipelnél, 
Felkaplak, ha esni kezdene az eső, 
Megcsókollak minden reggel, hogy felébredjél, 
hogy ne aludj örökkön. 
Hogy zrikállak, mielőtt felidegesítenél, 
és elviszem a balhét, mielőtt rád kellene haragudni, 
és ha haragszol rám, újra-mosolyodért 
mindig, mindig bocsánatod kérni. 
Nem tudom elhordani a hegyeket… 
Kicselezni, mit az élet közénk taszít. 
Előre látni mi láthatatlan lesz, 
És megnyugtatni sem, hogy lesz, amink nincs. 
Szeretni tudlak. Beláthatatlanul. 
Az egyetlen jövő, mit én ígérhetek. 
De ezt szívesen teszem fogadalmul, 
mert e tudhatatlan jövő, veled biztos-jelen.   

Szabó Lőrinc: Omló szirtről

De voltál légyen bármi s bármilyen, 
most, hogy nem vagy, s mert hinni lehetetlen, 
hogy a csillagkavaró egyetemben 
még egy zátonyon találkozz velem 
s újra megadhasd mindazt, kedvesem, 
amit huszonöt éven át szívedben 
s ifjú lelkedben annyira szerettem, 
s mert bennem is fogy az élő jelen: 
szirtemről (omló szirt! halálod éve!) 
érzékeink és tudatunk cseréje 
szűntén csak nézek az örök időbe 
s elnémít látni, hogy a végtelen 
zajlásban minden, ami volt, milyen 
tökéletesen jelentéktelen.

2023. december 24., vasárnap

Karácsony 2023

 


Áldott karácsonyt kívánok minden kedves olvasónak!


Gyökössy Endre: Karácsonyi ima



Karácsony ima


Ady Endre: Karácsony





Tánczos Katalin: Az én miatyánkom...



Elmondja Nagy Sándor


Reményik Sándor: Kegyelem



Elmondja Bencze Ilona 


Thököly Vajk: Adventi ima












Én is, más is vágyakozik 
Az adventi kegyelemre, 
Mégis a világgal futunk 
A nagy Istent elfeledve.  

Halandó-földi örömök 
Éltetik közömbösségünk, 
Fojtott magányba zárkózva 
Veszítjük el üdvösségünk.  

Ez lenne hát ma az advent 
Üzenete, ajándéka? 
Úgy gyengül, haldoklik hitünk, 
Ahogy csonkig ég a gyertya.  

Én is, más is vágyakozik 
Az adventi kegyelemre, 
Összekulcsolt kézzel állni 
A templomban könyörögve. 

Mennyivel jobb volna, hogyha 
Lelkünk ajtaját kitárnánk, 
Beengednénk a Szent Istent, 
És az életünk rábíznánk. 

Mert Ő kezet nyújt a bajban, 
Csak merni kell megragadni, 
Szeretettel, tiszta szívvel, 
Hinni, hinni, elfogadni.

Szabó Lőrinc: Karácsonyest, nyugalmas este...




Karácsonyest, nyugalmas este, 
szemünk a friss havon mereng; 
és lelkünk bánattal övezve 
ki tudja merre, merre leng?   

– A szél kint a havat kavarja 
és trombitálva jár a tél; 
a lelkünk félve gondol arra, 
ki tőlünk most oly messze él…   

Karácsonyest. – Egy drága könnyben 
óh mennyi boldogság van itt! 
A gondolatunk messzeröppen 
és lelkével ölelkezik:   

– elcsöndesül az ég haragja, 
csillag ragyog, elült a szél 
és lelkünk áldva gondol arra, 
ki nemsokára visszatér…

Advent 2023



Advent negyedik vasárnapja.

2023. december 23., szombat

Radnóti Miklós: Január



(részlet a Naptár-ból) 

Későn kel a nap, teli van még 
csordúltig az ég sűrü sötéttel. 
Oly feketén teli még, 
szinte lecseppen. 
Roppan a jégen a hajnal 
lépte a szürke hidegben. 

(1941)

Székely Magda: Jób

Mert fiaim és lányaim 
elégtek, és velük a sátor, 
és gyötrelemmé lett a testem 
a sátán undok ótvarától,  

s barátaim, az igazak 
– mely ártatlan életem érte – 
közömbösen bólintanak 
a nem érdemelt büntetésre, –  

nem ezekért, nem ezekért 
szakadott fel a vád belőlem, 
hiszen én nem jutalomért 
éltem úgy, ahogy éltem.  

De lehet fiam kétszerannyi, 
épülhet fényesebbre házam, 
s felébredhet a bűntudat 
Bildád-, Cófár- és Elifázban,  

én már tudom: nem őriz Úr, 
s mi most elért, lecsaphat ismét. 
Födelem alá mindörökre 
beköltözött a védtelenség.

2023. december 22., péntek

József Attila: Téli éjszaka




Légy fegyelmezett!   

A nyár 
ellobbant már. 
A széles, szenes göröngyök felett 
egy kevés könnyű hamu remeg. 
Csendes vidék. 
A lég 
finom üvegét 
megkarcolja pár hegyes cserjeág. 
Szép embertelenség. Csak egy kis darab 
vékony ezüstrongy - valami szalag - 
csüng keményen a bokor oldalán, 
mert annyi mosoly, ölelés fönnakad 
a világ ág-bogán.   

A távolban a bütykös vén hegyek, 
mint elnehezült kezek, 
meg-megrebbenve tartogatják 
az alkonyi tüzet, 
a párolgó tanyát, 
völgy kerek csöndjét, pihegő mohát.   

Hazatér a földmíves. Nehéz, 
minden tagja a földre néz. 
Cammog vállán a megrepedt kapa, 
vérzik a nyele, vérzik a vasa. 
Mintha a létből ballagna haza 
egyre nehezebb tagjaival, 
egyre nehezebb szerszámaival.   

Már fölszáll az éj, mint kéményből a füst, 
szikrázó csillagaival.   

A kék, vas éjszakát már hozza hömpölyögve
lassudad harangkondulás. 
És mintha a szív örökről-örökre 
állna s valami más, 
talán a táj lüktetne, nem az elmulás. 
Mintha a téli éj, a téli ég, a téli érc 
volna harang 
s nyelve a föld, a kovácsolt föld, a lengő nehéz. 
S a szív a hang.   

Csengés emléke száll. Az elme hallja: 
Üllőt csapott a tél, hogy megvasalja 
a pántos égbolt lógó ajtaját, 
melyen a gyümölcs, a búza, fény és szalma, 
csak dőlt a nyáron át.   

Tündöklik, mint a gondolat maga, 
a téli éjszaka.   

Ezüst sötétség némasága 
holdat lakatol a világra.   

A hideg űrön holló repül át 
s a csönd kihűl. Hallod-e, csont, a csöndet? 
Összekoccannak a molekulák.   

Milyen vitrinben csillognak 
ily téli éjszakák?   

A fagyra tőrt emel az ág 
s a pusztaság 
fekete sóhaja lebben - - 
varjucsapat ing-leng a ködben.   

Téli éjszaka. Benne, 
mint külön kis téli éj, 
egy tehervonat a síkságra ér. 
Füstjében, tengve 
egy ölnyi végtelenbe, 
keringenek, kihúnynak csillagok.   

A teherkocsik fagyos tetején, 
mint kis egérke, surran át a fény, 
a téli éjszaka fénye.   

A városok fölött 
a tél még gőzölög. 
De villogó vágányokon, 
városba fut a kék fagyon 
a sárga éjszaka fénye.   

A városban felüti műhelyét, 
gyártja a kínok szúró fegyverét 
a merev éjszaka fénye.   

A város peremén, 
mint lucskos szalma, hull a lámpafény, 
kissé odább 
a sarkon reszket egy zörgő kabát, 
egy ember, üldögél, 
összehúzódik, mint a föld, hiába, 
rálép a lábára a tél…   

Hol a homályból előhajol 
egy rozsdalevelű fa, 
mérem a téli éjszakát. 
Mint birtokát 
a tulajdonosa.

 1933 január