Irma Klainguti: Fent a hegyen

Ott a hegyen

hallgattál

A hangod

magára

hagyott

engem

a naplementével.

 Dabi István fordítása

Nemes Nagy Ágnes: Bosszú

Ki nem tud bosszútállani,

de megbocsátani se, végképp –

az örökmécsként égeti

olthatatlan keserüségét.

Nemes Nagy Ágnes: Magány

Egy fényes, nyári délelőtt 

míg szél kuszálta céltalan 

a hullámot, s a fényeket: 

a parton láttam önmagam. 

Jön; félkezében táska lóg, 

széltépte haj és sárga szem; 

fénytől vakult vörös ködét 

nem látja rajta senkisem. 

Nem érzi senki léptemet, 

nem hordja senki csontomat 

nem fogja kéz, nem szívja száj, 

nem mondható a gondolat. 

Nem néz anyám szemem helyén, 

barát nem él a szívemen, 

áttörni váram: önmagam, 

reménytelen, reménytelen.   

Budapest, 1941. szeptember 13.

Nemes Nagy Ágnes: Barátom emlékére

Azt hittem, régen elfeledtelek. 

A lelkiismeret, de az se hosszan 

vetette föl néha az arcodat, 

különben jártam, tanultam, napoztam. 

Úgy laktál bennem, mint a szenvedés, 

mely elrejtőzik könnyű létem alján, 

mint boroshordóban a maradék; 

de tőle minden dohszagot lehel rám. 

Így párázik föl bennem illatod. 

Hogy mondjalak ki? Tollam félrerezzen; 

olcsó a jelző, hogy: fiús fejed, 

s olcsó pompás agyadról zengedeznem. 

Te nem szeretted szép szók mérgeit, 

s nem kerested hegyek közt a lankát, 

a lényeg vonzott, tettek, cél, erő, 

s egyéb ilyen nemes bizonytalanság. 

Ne idézd bennem ezt most konokul; 

a meddő játék, mint valami tábla 

hidd el, kitartón, s bölcsen arra int, 

hogy élsz, de soha ne feledd: hiába. 

De hogy vigyázzam én most már veled? 

Hajad, húsod, lakásod eltünőben, 

mint sérthetetlen, puszta szikla állsz 

a nőttető, borzongató időben.   

2 

Lehet, hogy tévedtem, de úgy rémlett a múltkor 

láttam a hozzád tartozó fiút. 

Egy lánnyal ment, léptük összetanult volt, 

ahogy szokás már, ha egy év lefut. 

Belémnyilallt. Azt hiszem, hogy szeretted. 

De azután a harag ellepett: 

szeretőd újat választott helyetted, 

mért kívánod, hogy épp én hű legyek?   

3 

Meggyőzhetetlen, dermedt, sérthetetlen; 

a távol neki nagy előnyt adott. 

Hiába gyötröm, tépdesem, cibálom, 

megfojtanám – ha nem lenne halott.   

1943. július 7.

Nemes Nagy Ágnes: Vasárnap

Ünneplőben jár a város 

egy kis vékony fény után, 

őszi, langyos, szép vasárnap, 

szép vasárnap délután. 

Résen át a fény behullik: 

menni: merre? Várni: mért? 

– Régi képünk elfakulva 

sír egy csöppnyi kárminért. 

Régi képen violák közt 

borvörösben űl a lány. 

– Violától illatozva 

rámzuhant a hűs magány. 

Perg az óra. Légy se rezzen, 

szú se percen. Nincs szavam. 

Hosszú lábam lóg az ágyról 

lóg az ágyról hangtalan.

Nemes Nagy Ágnes: Fák

Tanulni kell. A téli fákat. 

Ahogyan talpig zúzmarásak. 

Mozdíthatatlan függönyök. 

Meg kell tanulni azt a sávot, 

hol a kristály már füstölög, 

és ködbe úszik át a fa, 

akár a test emlékezetbe. 

És a folyót a fák mögött, 

vadkacsa néma szárnyait, 

s a vakfehér, kék éjszakát, 

amelyben csuklyás tárgyak állnak, 

meg kell tanulni itt a fák 

kimondhatatlan tetteit.

Forrás: Digitális Irodalmi Akadémia

Nemes Nagy Ágnes: Tanulni kell

             

Tanulni kell. A téli fákat. 

Ahogyan talpig zuzmarásak. 

Tanulni kell. A nyári felhőt. 

A lobbanásnyi égi-erdőt. 

Tanulni kell mézet, diót, 

jegenyefát és űrhajót, 

a hétfőt, keddet, pénteket, 

a szavakat, mert édesek, 

tanulni kell magyarul és világul, 

tanulni kell mindazt, 

ami kitárul, ami világít, 

ami jel: tanulni kell, szeretni kell.

Forrás: Digitális Irodalmi Akadémia

Fenyvesi Félix Lajos: Itt a tél

Itt a tél. 

Fúj a szél 

vadul. 

Erdő alszik, éhezik a nyúl. 

Hempereg 

sok gyerek, 

örül. 

Szánkón öt fiú s leány repül. 

És látom: 

tölgyágon 

cinke, 

jégvirágokra terítve az inge.  

Fenyvesi Félix Lajos: Táj az idő tenyerében

Anyjától tanult dalból két sort még 

elénekel egy didergő madár, 

azután csendes lesz erdő, határ. 

Száll a völgyön át avar vad illata. 

Lehull az utolsó gesztenye. Gyémánt 

fényben arany levéleső pereg. 

Hangya, csiga, gyíkocska kesereg. 

Tücsök hegedűvonója csupa dér. 

Ősz van. Hajam hűvös szél cibálja. 

Hegyoldal hűlő alkonyi bíborban; 

Virágok pompája végsőt lobban. 

Illan a pára. Köd gomolyog a 

sárkány lábnyomában alvó tó fölé. 

És csak a fű suhog az éj ölén.

Sohonyai Attila: Köszönni téged

Elmondja Stohl András

*

Az évek ablakán nézek kifelé a tájra, 

látok pillangót az égen, korhadt évgyűrűket a fában. 

S arra gondolok mi mindent hagytunk hátra.  

Emlékszem az egyre acélosabb évekre, 

a bántásokra, sérelmekre, a lázra, és a télre. 

Hogy mennyit egymásnak ugrottunk, 

s hogy nem hagytuk el a másik kezét mégsem.  

Előttem vannak ünnepeid, örömöd, a nyár. 

Az elveszítettek, a beton-terhek horzsolta bokák. 

Hogy mennyit álltunk a veszedelem oltárán, 

s hogy végül mindenki ugrott, 

csak mi maradtunk meg a hegy fokán.  

Mindenki elfogy lassan, félve, biztosan.  

Csak nézek az évek ablakán kifelé, 

és összehúzódik a minden bennem. 

A láng szítása a parázsért, 

egy év áldozata egyetlen percért.  

(Nagy sóhaj egy kis szájon át, 

képes fényt ütni a lélek szürke-rab falán.)  

…látok pillangót az égen, 

a korhadt évgyűrűket a fában. 

S hogy nem tudok mást, csak köszönni téged, 

hogy voltál, vagy, leszel nekem 

egyetlen állandó, e tudhatatlan világban.

Csontos Márta: Jöttem, hogy a bűnösöket igazakká tegyem (Lk, 2,17)

A szavak keményen hangzanak 

az üres térben, – a hegyeken túl 

a fehér izzásban kövekre vésett 

Istenarc néz a színfalak mögé, én 

csak díszlet vagyok a horizonton. 

Körülveszem magam lelkiismeretem 

bástyájával, trükköket alkalmazok 

a bűntudat rejtegetésére. 

Nem tudom, mit kell tennem, 

csak azt, hogy mit nem szabad. 

Amíg az ajtót nem találom meg, 

nem juthatok ki a legelőre. 

Pedig a Nagy Pásztor ott áll és várja 

a gazdátlan juhokat, – onnan 

néz délre és keletre. 

Én meg, ahogy menekülök a fehér 

homokon, létem parányi foltján 

megpihen az Irgalom keze.         

         

Trausch Liza: Csodálatos törvény

" Nyisd meg az én szemeimet, hogy szemléljem a te törvényednek csodálatos voltát." 

Zsoltár 119,18  

Isten törvénye csodálatos. Körülöttünk láthatjuk a természeti törvények csodálatos voltát. A teremtettségben minden szabályosan, törvény szerint működik. Olyan világban élünk, aminek a törvény az alapja. A törvény szava a " kell ". A madaraknak költözni kell, a virágoknak nyílni kell. Tudjuk, hogy télre tavasz következik. Valaha rácsodálkoztál-e Isten törvényére, amik között élsz? Kérted-e már, hogy nyisd meg szemeimet, hogy lássam, és hálás legyek, hogy olyan biztos világban élhetek, ahol nincs tévedés, tudom, hogy mi következik. A mi belső lelki dolgaink is Isten törvényei alapján állnak. Akaratoddal eldöntheted, hogy ezt a dolgot többé nem csinálom. De van benned egy erősebb törvény, ami rabul ád a bűnnek. Minden embernek rá kell jönnie, hogy ez alatt a törvény alatt van az élete. A hiúság törvénye, hogy megsértődöm, ha valahol nem lehetek az első. Sokan mondják: nem szoktam hazudni. Ugyan! Hát ennyire nem ismered magadat? Tele van az életünk hazugsággal, képmutatással. Mindig többet, szebbet, jobbat mondasz magadról, mint ami a valóság. Az akarat, az elhatározás kicsi emberi erő a törvénnyel szemben. A törvény győz, és belevisz a bukásba. Ezért boldogtalan, erőtelen és örömtelen az életed. De hadd mondjam a jó hírt, hogy a Jézusban való élet Lelkének törvénye megszabadít a bűn és halál törvényétől. Az Úr Jézus életének törvénye a szeretet, öröm, békesség, tisztaság, alázat. Ha befogadod Jézust, eltörli a bűneidet, és hordozza az életedet. Ezért kéri tőled, hogy szemléld az Ő törvényének csodálatos voltát.     

Forrás:  részlet Trausch Liza "... beszéded megelevenít ..." - Áhítatok minden napra című könyvéből.

Sebestény-Jáger Orsolya: Téli fohász

Te tisztogasd szívemet 

szavakkal, égből kapott emberekkel, 

Uram, amíg lehet.  

Te add, hogy e szív tudjon sírni is, 

s ha az idő kútjába néz, 

a víz a mélyben ne legyen hamis.  

Engedd Uram, hogy mind egyszerűbb legyek, 

mint nyári réteken 

a felhőkkel játszó kisgyerek.  

Engedd Uram, hogy Téged lássalak, 

oszlasd semmivé, 

mi sár volt, iszap, vagy salak.  

S ha szállást adhattam Neked, 

én a méltatlan, kopott jászol, 

minden egyes pillanat, ha elfeledtelek, 

bennem s belőlem hiányzol.  

Te tisztogasd szívemet 

szavakkal, égből kapott emberekkel, 

Uram, amíg lehet. Amíg lehet.

Gál Sándor: A kérdés

már befelé élek 

befelé 

egyre közelebb önmagamhoz 

ahol már 

jól érzékelhető 

az űri messzeség 

izzó kettős íve 

s a megérkezés 

vélhető nyugalma 

az igen és a nem 

tudható kristály-igazsága 

ami belőle látható 

és ami láthatatlan 

mozdulatlanságból 

a kihajló mozdulat 

az érintés titka és csodája 

sorsok örvénylése 

eggyé tömörül a befelé-lét 

a mélység sötétedő csendje 

önmagát gyarapítva szétterül 

s benne az örök kérdező 

ki vagy te 

válaszolj 

az elmúlásig 

mi a szándékod velem  

 

Fellinger Károly: Mini-Duna

Sötét este van. 

Kishúgommal és anyával 

kimegyünk apu után 

a közeli Kis-Dunához, ahol 

barátjával halászik.  

Tonhalkonzervet viszünk nekik, 

mert éhesek, 

hisz sose fognak a botjukon 

kívül semmit.  

Kishúgom modern ovis, 

csak Mini-Dunának 

hívja a Kis-Dunát.  

Anya hirtelen megáll. 

Hugicám, Anna 

érdeklődve kérdi, 

most miért álltunk meg?  

Anya azt válaszolja, 

ki kell cserélni 

a zseblámpa elemét, 

mert nem világít.  

Kishúgom erre megdöbbenve 

mondja anyának, 

észre se vettem 

ebben a nagy sötétben.