míg szél kuszálta céltalan
a hullámot, s a fényeket:
a parton láttam önmagam.
Jön; félkezében táska lóg,
széltépte haj és sárga szem;
fénytől vakult vörös ködét
nem látja rajta senkisem.
Nem érzi senki léptemet,
nem hordja senki csontomat
nem fogja kéz, nem szívja száj,
nem mondható a gondolat.
Nem néz anyám szemem helyén,
barát nem él a szívemen,
áttörni váram: önmagam,
reménytelen, reménytelen.
Budapest, 1941. szeptember 13.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése