Pilinszky János: Pedig

A bűnben, közelebbről, a pokolban 

mi az a csönd, megnyugtató elem, 

kiűlt karosszék, mitől az arany 

ciráda valóság lehet?  

Pedig ki kellene hogy jussak 

a szabadba, a szabadságba.

Nemes Nagy Ágnes: Elmélkedve

Mit kéne tennem? Nem tudom. 

A kezem összekulcsolom. 

Ülök az ágyon szótalan. 

Hová is ejtettem magam?  

Összefonom ujjaimat. 

Ennyi maradt: a mozdulat 

A hitből, és gályára vont 

Őseimből maradt a csont.  

Hová forduljon hát az ész? 

Pedig jó volna szégyenét 

A szóval, mely megsejteti, 

Kimondani, s elrejteni.

Tóth Árpád: Arany tó az égen

Örülni, örülni de jó volna 

Lemenő nap aranytavának, 

Mely szétömölt amott a lombok 

Mögött az égen, s jobbra-balra 

Ringatják fejüket a vén fák 

Beleegyező mozdulattal, 

Bölcsen, halkan, hogy jól van, jól van, 

Lemegy a nap, és így kell lenni, 

Elhúnyni, elmerülni szépen, 

Lemenő nap arany tavában 

Elsüllyedni fekete csendben. 

Ó, élet, élet… ülök itt a 

Hegyoldali új játszótéren, 

A kisleányom karikázik, 

Csattog a bot vígan és fürgén 

Egy új, kis akaratos élet 

Bátor s tudatlan ritmusára. 

Szólnék utána, nem tudom mit: 

Becéző szót, korholó intést? 

Már ott nyargal az új játszótér 

Távol sarkán, már nem is látom, 

S vad érzés üt meg: látom-e újra? 

Bús érzés üt meg: vagyok-e én még? 

Elmúlt az arany tó az égről, 

És egyszerre nagyon sötét lett. 

(1928) 

Charles Bukowski: Írás (Writing)

Gyakran ez az egyetlen 

dolog 

közted és a 

lehetetlen között. 

sem ital 

sem egy nő szerelme 

sem vagyon 

nem 

versenyezhet vele. 

Semmi nem 

menthet meg 

csak az 

írás. 

Ez tartja helyén 

a plafont, 

sakkban 

a hordákat, 

hogy be ne kerítsenek. 

Ez robbantja szét 

a sötétséget. 

Az írás 

az egyedüli 

pszichológus 

a legkedvesebb 

Isten 

minden Istenek közt 

Az írás kísérti 

a halált 

nem ismeri 

a lemondást. 

Az írás 

kineveti 

önmagát 

s a fájdalmat. 

Ez az utolsó 

elvárás 

az utolsó 

magyarázat. 

Ez az 

ami. 

Gyukics Gábor fordítása

   

Markó Béla: Mind közelebb

Egy ideig, ha meghalt valaki, 

rögtön kitörültem a telefonszámát. 

Aztán a múltkor hirtelen rádöbbentem, 

hogy mostanában már nem teszem. 

Vagyis hagyom, hogy gyűljenek 

ezek a kódolt nevek, mert hát 

igazság szerint olyanok, mint egykor 

az a játék: ország, város, fiú, leány, 

növény, állat, és így tovább. Ugyanabban 

a sorban ugyanazzal a kezdőbetűvel 

mindig. Persze itt más a logika, de hogyha 

sikerül minden rubrikát hamarabb 

kitöltened, mint a többiek, nyerni fogsz.

Kerülgetem a lényeget, ugye? Igen, 

egyre ritkábban dobom ki az elhasznált 

ruhadarabokat, legfeljebb elajándékozom 

valakinek. A kiolvasott folyóiratoktól 

még megszabadulok, de az is mind 

nehezebben megy. Nézegetem olykor 

a telefonszámokat, hogy eltalálom-e, 

ki van mögöttük. Nullahétkettőkettő, 

nullahétkettőhárom, nullahétnégynégy, 

nullahétnégyöt és még hat számjegy 

utána, legalábbis nálunk Romániában, 

számjegyről számjegyre közelebb 

senki mással össze nem téveszthető 

barátaimhoz. Férfiakhoz. Nőkhöz. 

Idősekhez. Néha fiatalokhoz. Már-már 

hívnám is őket, és figyelném, miként 

barkochbáznak az éterben a rádióhullámok, 

mielőtt végül célba érnek. De hova? 

Ki tudja? Nem merem megpróbálni. 

Jobb, ha minél később gyújtod fel a villanyt, 

amikor este hazaérkezel. Amíg sötét van, 

minden ott lesz a helyén: asztal, szék, ágy. 

Pontosan úgy, ahogy hagytad reggel.

Karinthy Ferenc: A kerítés

Kirándulni mentünk, iskolás gyerekek, s egy kerítés mögül hatalmas, foltos vizsla mordult-ugatott ránk. Magas, erős drótkerítés volt, teljes biztonságban érezhettük magunkat. Visszaugattunk hát a kutyára, mi is morogtunk, rúgtuk a kerítést. A vizsla ínyét mutatva vicsorgott, őrjöngött, nyála csurgott, rémítő csaholással neki-nekiugrott a hálónak, szaladt mellettünk vérben forgó szemmel, amerre nevetve elvonultunk.  Aztán egyszerre véget ért a kerítés, semerre sem folytatódott.

Azóta nem uszítok senkit. Minden kerítés véget ér egyszer.

Cseri Kálmán: A Szentlélek munkája

Íme, élt egy ember Jeruzsálemben, akinek Simeon volt a neve. Igaz és kegyes ember volt, várta Izráel vigasztalását, és a Szentlélek volt rajta. azt a kijelentést kapta a Szentlélektől, hogy nem hal meg addig, amíg nem látja az Úr Krisztust. A Lélek indítására elment a templomba, és amikor a gyermek Jézust bevitték szülei, hogy eleget tegyenek a törvény előírásainak, akkor karjába vette, áldotta az Istent, és ezt mondta: „Most bocsátod el, Uram, szolgádat beszéd szerint békességgel, mert meglátták szemeim üdvösségedet …” 

Lk.2, 25-30

 

Ez a történet egy idős emberről szól, aki az Úr Jézus születése idején Jeruzsálemben élt. Mélyen hívő, istenfélő férfi volt, akiről azt olvastuk, hogy nagyon várta a Messiás megjelenését. Sok időt töltött a templomban és igen sokat imádkozott. 

Azon kevesek közé tartozik, akiről a Biblia külön megjegyzi, hogy kapta Isten szentlelkét. Ezért olvastam fel ezt a pünkösdkor nem gyakran olvasott történetet, hogy ezen a nagy ünnepen, a Szentlélek kitöltésének az ünnepén egy ember életében egészen konkrétan, hétköznapi módon lássuk, hogyan munkálkodik Isten szentlelke. 

Mit végzett el a Lélek Simeon életében, mire képesítette őt? Mi mindent tudott tenni ez az idős ember csak azért, mert Isten Szentlelkét kapta? Öt egyszerű, de fontos dolgot említ ez a rövid leírás. Először azt olvastuk, hogy „ azt a kijelentést kapta a Szentlélektől, hogy nem hal meg addig, amíg nem látja a Messiást.” 

Tehát ő, egy hozzánk hasonló egyszerű ember kijelentést kapott a Szentlélektől. Isten megígérte neki, hogy nem hal meg addig, amíg nem látja meg a megígért és várva várt Messiást. Megígérte Isten, hogy nem hiába várakozik, betelik az ő váradalma, még életében megjelenik a megígért szabadító. És ezt az ígéretet azért érthette meg, mert kapta Isten szentlelkét. 

A Biblia sokszor beszél arról, hogy Isten fontos igazságokat szeretne nekünk mondani. Isten önmagáról is sok titkot kijelentene az embernek. Önmagunkkal kapcsolatban is sok mondanivalója van, de az Istentől elszakadt ember egyszerűen nem érti azt, amit mond. Elveszítettük lelki hallóképességünket, ha tetszik: vevőkészülékünket, és nem értjük Isten gondolatait. 

Sőt, Pál apostol azt írja egy helyen, hogy oda süllyedtünk, hogy egyszerűen bolondságnak tűnnek a gondolatnak Isten igaz és fontosai. Amikor azonban valaki kapja Isten Szentlelkét, abban a pillanatban nyitottá válik Isten gondolatai előtt, rezonál mindarra, amit Isten mond. Érti az Ő mondanivalóját, sőt egyet is ért azzal. 

A Korinthusiakhoz írt első levél második fejezetében az egész részben ezt a nagy igazságot tárgyalja az apostol. Csak két mondatot olvasok belőle: „ Mert kicsoda ismerheti meg az emberek közül azt, ami az emberben van? Egyedül az emberi lélek, amely benne lakik. Ugyanígy azt sem ismerheti senki, ami Istenben van, csak Isten Lelke. Mi pedig nem a világ lelkét kaptuk, hanem az Istenből való Lelket, hogy megismerjük mindazt, amit Isten ajándékozott nekünk. (…) A nem lelki ember nem fogadja el az Isten Lelkének dolgait, mert ezeket bolondságnak tekinti, sőt megismerni sem képes: mert csak lelki módon lehet azokat megítélni…” 

Mi mindnyájan úgy születünk, hogy nincs bennünk Isten szentlelke. Ezért születésénél fogva bármilyen kiváló értelmi képességei is legyenek valakinek, képtelen felfogni az Isten gondolatait. Amikor azonban az újjászületése során valaki kapja Isten szentlelkét, abban a pillanatban kinyílik előtte a biblia. 

Magam is emlékszem arra, és sokaktól hallottam valakit elmondani, hogy amikor Jézus Krisztussal összeköti az életét és kapja Isten szentlelkét, egyszerre megelevenednek a Biblia betűi, szavai és mondatai, és sokszor az Istennek egészen személyesen a sorsunkba beleszól, hozzánk szóló üzenetet értünk meg. . ez nem valami képzelgés, hanem valóság. Azok az emberek, akik már kapták Isten szentlelkét, sokkal többet tudnak elvinni egy igehirdetésből, még ha az tartalmilag egy kicsit szegényesebb, gyengébb, akkor is, mert a Szentlélek fogékonnyá teszi őket mindarra, ami Istentől való.

 Akik Isten Szentlelkét kapták, azok egyszerre észreveszik az életük eseményei mögött a cselekvő Istent. Azoknak a számára minden beszélni kezd, és minden Istenről kezd beszélni, ők boldogan értik ezt, és boldogok, hogy egyet-érthetnek Istennel. Ezért nagy dolog az, amit itt ilyen röviden, summásan említik a Szentírást, hogy az öreg Simeon azt a kijelentést kapta a Szentlélektől, hogy addig nem hal meg, amíg nem látja a Messiást. Bárcsak mindnyájan elmondhatnánk, hogy mióta Isten Szentlelke bennem munkálkodik értem a Szentírást, sok mindent megértek egy-egy igehirdetésből, sőt baráti beszélgetésekben is meghallom azt, amit Isten mondani akar nekem. 

A második, amit itt megemlít alapigénk: „ A Lélek indítására elment a templomba, és amikor a gyermek Jézust bevitték szülei, hogy eleget tegyenek a törvény előírásainak, akkor karjába vette, áldotta az Istent.” 

Tudniillik, aki Isten Szentlelkét kapta, azt a Lélek indítani kezdi. Olyan cselekvésre készteti, amit magától nem tett volna meg. Röviden így szokták mondani, a Biblia is így mondja sokszor: vezetni kezdi Isten szentlelke azt, aki kapta. 

Simeon itt nem megszokásból ment a templomba, hanem a Lélek indítására. Valami olyan belső késztetést érzett, aminek nem lehetett, és nem is akart ellenállni, és talán olyankor indul el a templomba, amilyen időpontban egyébként nem szokott. De hogy, hogy nem, éppen akkor ért oda, amikor József és Mária a törvény előírásának engedve felvitték bemutatni a kis Jézust. És ahogy meglátta ezt a házaspárt karjukon a kisdeddel, azt a bizonyosságot adta a szívébe a Szentlélek, hogy ő a Messiás. 

Azért ez meglepő esemény lehetett. Nem nehéz magunk elé képzelni: megy fel a templom hosszú lépcsősorán egy fiatal pár. Láthatóan szerény, szegényes fiatalok voltak, a karjukon egy kisgyermekkel. Egyszer csak eléjük áll egy aggastyán, kiveszi a gyereket az anyja vagy az apja kezéből, karjára veszi, és átszellemülten egész furcsa dolgokat kezd róla mondani. 

Ilyen nem minden nap történt ott, a jeruzsálemi templom előtt sem. Azt hiszem, sokan el tudnánk mondani hasonló hasonló példákat az életünkből, amit Pál apostol így ír a Római levélben, hogy azokat, akik Isten fiai, Isten Lelke vezérli. Aki már Isten gyermekévé lett, az újra és újra átél ilyesmit, hogy egyszer csak eszébe jut valami, amit nem lehet másként magyarázni utólag sem, csak úgy, hogy Isten Szentlelke juttatta eszébe, mert arra éppen akkor volt szükség, és az éppen olyan gondolat volt , Isten szokta az övéit figyelmeztetni. 

A Szentlélek visszatart minket sötét utaktól, amire már elindultunk volna. A Szentlélek olyan késztetéseket ad, amiknek nyomán olyasmit teszünk, amit magunktól nem tettünk volna, és Isten Szentlelket kapott gyermeke ebben az áldott függésben élhet az őt szerető mennyei Atyjától. 

Mások számára, akik ezt nem ismerik, ez egyenesen ijesztően hathat. Hogy, hogy függeni kell valakitől, különösen egy ilyen láthatatlan lénytől, mint az Isten? Nem akarunk függeni senkitől sem! Mi a magunk urai akarunk lenni: arra törekszünk, hogy tőlünk függjenek mások. Na, de aki tudja, hogy kicsoda a Szentlélek, tudja, mit jelent a Szentlélek ajándékát kapni, és ismeri azt az Istent, aki mindig jobban tudja, hogy mire van szükségünk és mi jó nekünk, mint magunk, az boldogan él ebben a függésében. Mindezt a Szentlélek nem úgy teszi, hogy kikapcsolja az ember értelmét és kényszerít minket valamire, hanem úgy, hogy megvilágosítja az értelmünket, győz meg valaminek az igazságáról vagy fontosságáról, és így vezet. Úgy, mint ahogy itt az idős Simeont is, aki a Lélek indítására elment a templomba. 

A harmadik, amit megtudunk róla, ez: amikor karjába vette a kis Jézust, így szólt: „… meglátták szemeim Uram, a te üdvösségedet.” Ezt meg hogy érthette? Egy csecsemő van öreg, s talán már kissé remegő karjaiban. Ő nagyon várta a Messiás megjelenését. A Messiást minden hívő zsidó úgy képzelte el, mint egy jó férfit, aki majd segít a népen, Simeon pedig egy kisbabát tart a karjain és azt mondja: Uram, beteljesedett az ígéret, itt van a te üdvösséged. Itt van a megígért Messiás. Ez a kis csecsemő? Igen. 

Honnan tudja ő ezt, s hogyan merte ilyen bátran ezt meg is vallani? A Szentlélek jelent ki neki. Mert az is a Szentlélek áldott munkája, hogy felismerjük Jézusban a Messiást. A názáreti tanítóban az Isten egyszülött Fiát. a Szentlélek mindig Jézushoz vezet minket. 

Olyan sokszor láttam már, hogy akinek csak általános istenhite van, vagy legfeljebb a teremtő és gondviselő Istenről tud beszélni, de nem ismeri a Megváltót, amikor az újjászületésben kapja Isten szentlelkét, egyszerre felragyog előtte, hogy ki az a Jézus, akiről a Szentírás elejétől a végéig szól. Miért Ő a Krisztus? Mit jelent az, hogy Ő az Isten egyszülött Fia és mégis a mi személyes Megváltónk? 

Mindez szinte egyszerre vált világossá szokott, és ez a gazdag gondolatsor egyre inkább kibomlik az ilyen ember előtt. Mert a Szentlélek mindig Jézusnak a nagyságát és valóságát ragyogtatja fel. A Szentlélek mindig félretesz az útból minden akadályt, ami az értelmünk előtt tornyosodik, mert az értelmünket is meggyőződtem arról, hogy micsoda az igazság. Olyan nagy élmény az mindig, amikor egy kételyeivel küszködő, a kérdéseitől szabadulni nem tudó ember egyszer csak bizonyosságra jut, és mint a világ legtermészetesebb dolgait ismerteti másokkal is azokat a bibliai igazságokat, amiben egészen addig kételkedett. Vannak olyan értelmi érvei is, hogy az ember csodálkozik: milyen tisztán lát, s milyen meggyőzően tud erről beszélni. A Szentlélek munkájának a gyümölcse ez mindig. A Lélek vezet el minket az igazságra. 

Ugye milyen csodálatos, hogy az írástudók később sem ismerték fel Jézusban a Krisztust. Amikor már temérdek csodájáról hallottak és sokat láttak, még akkor sem. Az idős Simeon pedig ebben a kisdedben is meglátja a világmindenség Urát, a pogányok üdvözítőjét a Szentlélek munkája nyomán.

 A negyedik, amit említ róla az ige, hogy amikor ezt a szép vallástételt elmondta, és Jézust a karjaiba vette, áldotta az Istent. A Szentlélek mindig arra készteti a hívőt, hogy dicsőítsük Istent. Egészen addig ezt a legtöbb ember nem is érti. Mit jelent az, mit kellene tennem, hogy dicsőítsem Istent? Mi értelme van annak? Kinek van haszna abból, hogy dicsőítem Istent? Ilyen kérdéseket szoktam hallani, ha erről van szó. 

Az Isten dicsőítése, amire minket Isten eredetileg teremtett, az teljesen ismeretlen a világ számára. Ez a világ nem dicsőíti a világ teremtőjét. Ez a világ tagadja sokszor Istennek a létét is, vagy gúnyolja Őt, nevetségessé teszi. Ez a világ sokszor káromolja, gyalázza a szent Istent. Vagy egyszerűen, mint ahogy igen sok templomba járó ember is, udvariasan negligálja. Nem tagadja, nem gyalázza, de nem foglalkozik vele, semmibe veszi. Úgy él, mintha Isten nem lenne. Nem számol vele, és nem számít rá. Legfeljebb, ha valami baj éri, akkor szidja azt az Istent, aki szerint nincs is. Ugye látjuk milyen éles logika van a két magatartás és vélekedés között? 

Aki azonban Isten Szentlelkét kapja, az önkéntelenül elkezdi dicsőíteni Őt. Miért? Mert felragyog előtte Isten valósága. Mert egyre jobban megismeri, hogy kicsoda az élő Isten. Mert a Szentlélek világossá és meggyőzővé teszi, amit Isten önmagáról mond a Szentírásban. Ezért újra és újra örömmel elmondja a hívő, kinek hiszi Istent. Ez jelenti dicsőíteni Őt. Elmondom, kinek ismertem meg, és kinek hiszem Őt. És dicsőíti azzal, hogy bízik benne, egyedül Istentől vár és kér mindent. És dicsőíti azzal, hogy ha nem értjük is sokszor Isten egy-egy intézkedését, akkor is vagyunk győződve arról, hogy Isten jó, Isten szeret, Isten tudja, mit miért tesz, és Őreá egészen bizton számíthatunk. Ezért olvassuk itt Simeon dicsőítő énekét. 

Végül azt tudjuk meg ebből a rövid leírásból róla, hogy nemcsak kijelentést, hanem olyan is volt, hogy Isten közölt vele valamit, hogy kijelentésként adja tovább másoknak. Azt olvassuk itt, hogy karján a kisgyermekkel Simeon megáldotta őket, és ezt mondta Máriának: „ Íme, Ő sokak elesésére és felemelésére rendeltetett Izráelben, és jelül, ellene mondanak — a te lelkedet is éles kard járja majd át —, hogy határozott legyen sok szív gondolata.” 

Miket beszél ez az öreg ember? Lehet, hogy ő maga is meglepődött azon, amit mond. Hogy lehet a Messiás Krisztus üdvözítő munkáját ilyen tömören, ilyen világosan összefoglalni? Egy mondatban benne van az, hogy mit fog tenni értünk Jézus. Benne van az, hogy mit fogunk tenni mi Ővele. És szinte mellesleg, de mégis hangsúlyosan lelkigondozza Máriát, és felkészíti arra a sok szenvedésre, amit neki mint a Megváltó földi édesanyjának majd el kell hordoznia. És mindez egyetlen mondatban, csak úgy, hogy közben tartja a kicsit, aztán visszaadja a szüleinek. 

Kijelentést kapott, hogy addig nem hal meg, amíg nem látja a Messiást, most pedig Isten igét ad a szájába és mások számára ad tovább kijelentést. Honnan vette, amit mondott? A Szentlélek adta neki. 

És ez ugyanígy történik ám ma is. Nem kell ahhoz Simeonnak lenni, akiről még a Biblia is feljegyez egyet-mást. magunkfajta egyszerű emberek is, ha az újjászületés csodáját átéltük, akkor ilyeneket tapasztalhatunk. 

Nem olyan régen mondta el valaki, hogy imádkozása közben eszébe jutott egy régi ismerőse. Nyugodtan mondom így mai igénk szavaival: a Szentlélek indításából még aznap meglátogatta ezt az ismerőst. Nem tudta, hogy beteg, és nem tudta, hogy annyira súlyos beteg, és ott találta magát, mint gyanútlan látogató egy súlyos beteg ágya mellett. Imádkozott magában, hogy Uram, miért küldtél most engem ide. Mit mondjak egy ilyen kétségbeesett, reményt vesztett embernek? Nincs nekem ebben gyakorlatom. Aztán beszélgettek mindenféléről, és egyszer csak eszébe jutott, mit is olvasott aznap reggel a bibliában. Annak kapcsán egy s más még eszébe jutott, és egyszer csak eltűnt a beteg arcáról a kétségbeesés. Felderült ez a kétségbeesett arc, és utólag tudta meg, hogy ez az ember akkor ott visszakapta a reménységét, az életkedvét, és elhatározta: mégis csak meg akar gyógyulni. S ez a elbúcsúztak beteg, életében először, ezzel a látogatóval együtt imádkozott. 

Honnan vette ez az ember a nagy bölcsességet, amivel reményt öntött egy kétségbeesett szívbe? A Szentlélek adta neki. Az a Lélek, aki indította reggel, hogy menjen el látogatóba, az a Lélek elkísérte, belülről irányította, és valóság lett az, amiért Pál apostol könyörgött és kérte az efézusi gyülekezetet is, hogy imádkozzanak azért, hogy az Úr adjon szót a szájába, amikor kinyitja azt.

Akiben Isten Szentlelke van, annak a Lélek ad kijelentést, azt a Lélek indítja, mozgásba hozza, cselekvésre serkenti. Az ember egyre jobban látni fogja, kicsoda a mi Urunk Jézus Krisztus igaz. Annak a szívéből felhangzik az istendicsőítés, és az ilyen ember néha úgy beszél, hogy maga sem tudja: igét mondott, mert általa is ad kijelentést Isten Szentlelke. Hogyan tett szert Simeon ilyen sok különös képességre? A Biblia válasza egyszerű rá: kapta a Szentlelket. De hogyan kapta, és miért éppen ő kapta? 

Azt olvassuk a Bibliában, hogy Isten szívesen adja az Ő Lelkét mindazoknak, akiknek akarja. Ez is az Ő szuverén szabadsága. De azért érdemes megfigyelni azt a másik oldalt, hogy főleg az ilyenek kapják ezt a nagyot: akik imádkoznak, akik nagyon várják, hogy Isten ígéretei beteljesedjenek, akiknek szoros kapcsolatuk van a mindenható Istennel, akik a kezüket tartják, és Isten felé nyújtják ki. Mert tőle akarják kapni azokat a kincseket, amikre vágynak. És Isten egyszer csak beleteszi a kincset a kezükbe. 

Na, de kérdezhetné valaki, és mindig élvezem a gyerekekkel való beszélgetést, mert ők a dolgok mögé kérdeznek, hogy ez pünkösd előtt történt. Pünkösd előtt is volt már Szentlélek? Hát hogyne lett volna! A Biblia már az első mondatában beszél arról, hogy Isten Lelke lebegett a vizek felett. A teremtő Szentlélek öröktől fogva mindörökké Isten. Nem pünkösddel kezdődik a Szentlélek munkája és léte. Az Ószövetség hívői is kapták már Isten Szentlelkét. 

Akkor mi a különbség a pünkösd előtti és utáni helyzetünk között? Nagy különbség van, mert pünkösd előtt Isten kivételes személyeknek kivételesen nehéz feladtok megoldásához adta az Ő szentlelkét. Próféták és hozzájuk hasonlók kapták azt. Pünkösd óta pedig Jézus Krisztus áldozatára való tekintettel mindenki kapja Isten Szentlelkét, aki Jézust Megváltójának és Urának vallja. 

Aki Jézust az életébe hittel befogadta, az vele együtt kapta a Szentlelket, és az ilyen embernek ezután már csak az a feladata, hogy engedje érvényesülni az életében Isten Szentlelkét. Engedje, hogy Isten Lelke irányítja a gondolatait, indulatait, beszédét, időbeosztását, minden szavát és minden tettét, s így növekszik az új természet, Krisztus, a hívőben és így lesz erőtlenebbé és kisebbé a velünk született utálatos természetünk, amit Pál apostol óembernek nevez . 

Isten Szentlelkét tehát mindenki kapja, aki Jézus Krisztusban hisz. Ezért idéztem az istentisztelet elején Péter apostol prédikációjából azt a mondatot, amikor kérdezik a pünkösdi igehallgatók közül többen, hogy: most akkor mit cselekedjünk? Azt mondja: bánjátok meg a bűneiteket, ennek jeleként keresztelkedtek meg mindnyájan Jézus nevére, Őérette bűnbocsánatot kaptok és veszik a Szentlélek ajándékát. Ez a Szentlélekkel való beteljesedéshez vezető út és ennek a lépései megcserélhetetlenek.  (ApCsel 2,38 ). 

Akárhol van erről szó a Szentírásban, mindig kezdődik: hallgatták Isten igéjét, pünkösdkor is, ez az ige bűnbánatot szült bennük. A bűnbánatból bűnvallás lesz, és komolyan veszik, hogy bocsánatot Jézusért kapnak, és utána ők maguk csodálkoznak a legjobban, hogy kapták a Szentlélek ajándékát. E nélkül az embernek minden vallásos erőlködése hiábavaló. Ezért érzett valami nagy hiányt a kiváló vallásos ember, Nikodémus is. Ezért megy Jézushoz, és ezért mondta neki Jézus: „ Bizony, bizony, mondom néked, ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába. Ami testtől született, test az, és ami Lélektől született, lélek az. Ne csodálkozz, hogy ezt mondtam neked: Újonnan kell születni. A szél arra fúj, amerre akar; hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön, és hova megy: Így van mindenki, aki a Lélektől született.” ( Jn 3,5-8 ). 

Szükséges újonnan születnetek, de ebben benne van az örömhír is, hogy akkor lehetséges. Ezt az ajándékot kínálja nekünk a mi Urunk ezen a pünkösdön is. Vagy ebben akar minket megerősíteni és az Ő Lelkét még gazdagabban adni, hogy aztán mi is tapasztaljuk, hogy lehet kapni kijelentést a Lélek által. Van ilyen, hogy a Lélek indít és vezet. Egyre jobban megismerjük a mi Urunkat, Jézus Krisztust. Tudjuk dicsőíteni imáinkkal, és egész életünkkel Őt. Ő pedig elkezd használni minket, és ad a szánkba olyan igét, ami mások számára is áldás lesz.  

Forrás: cserikalman.hu

Takács Zsuzsa: A legszebb mozdulat

Az eggyé kényszerített rész - 

áll már biztos. Nem kell ellenkeznem 

többé különmorzsolódik, ahogy 

kezdettől akartam a lánc és a szem. 

(Nem sikerült tehát igazodnom, 

belátom ámbár igyekeztem.) 

Milyen gyöngéden estél, levél a víz 

színére. Gyöngédebben mint bármely 

szerető az áhított szeméremtestre. 

Ez volt a legszebb mozdulat, levél, 

köszönöm. Nem elegyedtél és nem remegtél. 

Ez volt a legszebb mozdulat.

Lackfi János: Tározó

Add, Uram hogy ne bonyolítsam 

feleslegesen azt, ami egyszerű, 

és ne butítsam le önkényesen azt, ami bonyolult. 

Add, hogy ne tagadjam le azt, ami borzalmasan nehéz,

de ne is engedjem, hogy ólomsúlya maga alá gyűrjön. 

Add, hogy ne kerüljem a fájdalmat bármi áron, 

de ne is tetszelegjek benne. 

Add, hogy ne tettessek felszínes vidámságot, 

ha valójában szomorú vagyok, 

de meg tudjam őrizni valódi, 

mélyebb örömömet nehéz időkben is. 

Add, hogy ne idomuljak kaméleon módjára másokhoz, 

de tudjak ráhangolódni bensőségesen 

örömeikre, fájdalmaikra. 

Add, hogy szavam erőteljes legyen, 

de ne erőszakosan lehengerlő. 

Add, hogy tudjak jókor elnémulni, 

és másokat meghallgatni. 

Add, hogy ne gerjedjek haragra 

minden piszlicsáré semmiség miatt, 

legyek elég nagyvonalú, 

és ne rójam fel az apró bántásokat. 

Add azt is, hogy jogos neheztelésemet 

ne rejtsem hamis udvariasság máza alá, 

tudjam kedvesen, határozottan elmondani. 

Add, hogy ne meneküljek kényszercselekvésekbe 

az unalom elől, és hogy észrevegyem az izgalmat 

abban is, ami átlagos. 

Add, hogy ne meneküljek zsibongásba 

a magány elől, hanem öleljen magamhoz, 

egyedül ugyanis a legjobb társaságban vagyok, 

hiszen magadnak teremtettél engem. 

Add, hogy ne ajnározzam magam, 

de ne is ostorozzam feleslegesen. 

Add, hogy sose száradjon ki, 

inkább áradjon túl a lelkem. 

Add, hogy ne legyek kapcsolatfüggő, 

de tudjak szeretettel, önként kapcsolódni. 

Add meg, hogy ne nézzem szeretetnek 

azt, ami önzés vagy birtoklásvágy, 

de ne is gyanítsak csalást, árulást 

a valódi szeretet mögött. 

Add, hogy ne csak tanulgassam, 

hogyan kell szeretni, hanem 

merítsek mindig a te kifogyhatatlan 

szeretet-tározódból, ha az enyém elfogyott, 

és váljak szeretetté tebenned.

Sebestény-Jáger Orsolya: Megújulás

Bár sokfele jártam, lassuló lépteim Hozzád találnak, 

percek, órák, évek metronómja zakatolja egyre: 

míg száz körét rója le bennem az alázat, 

távoli moraját nem én irányítom, 

léted őrködik fölöttem áldón, 

mint felhőkön túli világítótorony. 

Takács Zsuzsa: Ölelés

Érintse bőrödet bőrömbe vésett, 

száraz panaszom? Félek, 

hogy verejtékezésem elárul. 

Fontold meg jól a következményeket. 

Akárhogy döntesz, igazad van. 

Messzebb tőled vagy közelebb: 

oda állok, ahova akarod.

Takács Zsuzsa: Szerelem születése

Láz futotta el a kockás terítőt, az asztalt, 

amelynél egymással szemben ültünk. Csak nem 

leszek szerelmes? kérdeztem magamat. 

Éreztem, hogy őt is ugyanaz a bizonytalanság 

fogja el: a körülmények semmibe vétele. 

Egy percre arcába temette homlokát. 

Sóhajtozás támadt minden zöld, kirobbanó 

lugasban és sírni kezdtek az újszülött levelek.

Takács Zsuzsa: Lábadozás

Hajléktalanságom nyara hagyott-e 

sebet az arcomon? - kérdezte. 

A tükröm homályos, nem tudom. 

Hálám végigsöpör a portálok 

előtt felgyűlt, tavalyról itt maradt, 

tört levelek között. Hová lépjek, 

hogy meg ne ijedj tőlem?

Trausch Liza: Jellemvonásaink

" Nabukodonozor király csináltatott egy arany állóképet, magassága hatvan sing, szélessége hat sing; felállíttatta azt a Dura mezején..."

Dániel 3,1  

       A királyt nem a kéz érintése nélkül leszakadó kő, nem az Isten országa érdekelte. Arra használta fel a kijelentést, hogy arany állóképet készíttetett, és felállíttatta azt. Ilyen az ember! A kijelentésből az marad meg, ami rám vonatkozik. Az ígéret annyira az enyém, amennyire enyém Jézus. Vigyázz, a magadnak vett kijelentésből se csinálj arany állóképet, és ne várd, hogy mindenki meghajoljon előtted. Vannak még titkos magaslatok a szívedben? Személyválogató vagy még? Nabukodonozornak olyan társaság kell, akik meghajolnak előtte. Mi az, amiért az éned előtt még mindig leborultatsz embereket? Amit jónak tartunk magunkban, azt tesszük a kirakatba. Nem tudom, milyen tökéletességeid vannak még! Hányszor van családodban sértődés egy nullán, mert beleütköztek az arany állóképbe. Mondogatod: ennyi fizetésből csak azért lehet megélni, mert én osztom be. Én, a mintaanya, aki gyermekeiért feláldozta magát. Mindenről lemondtam, egyetlen ruhában jártam, aratni mentem... Minden nagy énnek jellemzője a dicsekedés és a panaszkodás. Olyan mindegy, hogy hárfával, síppal vagy dudával játszol, vagy kürtöltetsz magad előtt. Van, akinek állandóan sír a hegedűje. Mindig panasz, mindig jaj. A testi panaszainkkal összejátsszuk az egész házat. Nagyon sokszor egymásnak hegedülünk, és nem hat meg senkit ez a megható szöveg. Azt várnánk, hogy hajoljanak meg előttünk. És aki nem teszi - tüzes kemencébe vele!     

Forrás: részlet Trausch Liza "... beszéded megelevenít ..." - Áhítatok minden napra című könyvéből.

Szlukovényi Katalin: Csak lenni

Csak lenni, lenni, nem csinálni semmi 

nélkülözhetőt, mint a fű, a fák, 

belenőni a nekünk rendelt térbe, 

figyelni, hogy változik a világ, 

heverni, mint a jóllakott oroszlán, 

konzervgazellát nem spájzolni be, 

nem hagyni, hogy a létet eltakarja 

a folytonos cselekvés kényszere, 

a tettet pedig a bizonygatás, a 

statisztika és a reflexió, 

csak türelmesen várni a halálra, 

és közben élvezni, hogy élni jó.