.jpg)
" Jézus így szólt hozzájuk: Miről beszélgettek egymással útközben? Erre szomorúan megálltak. Majd megszólalt az egyik, névszerint Kleofás, és ezt mondta neki: Te vagy az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudod, mi történt ott ezekben a napokban? Mi történt? —kérdezte tőlük. Ők így válaszoltak: Az, ami a názáreti Jézussal esett, aki próféta volt, szóban és tettben hatalmas Isten és az egész nép előtt hogyan adták át a főpapok és a főemberek halálos ítéletre, és hogyan feszítették meg. Pedig mi abban reménykedtünk, hogy Ő fogja megváltani Izraelt."
Lk 24,17-21
I.
Hogyan foglalták össze ezek a derék tanítványok? „Ami a názáreti Jézussal esett, aki próféta volt, szóban és tettben hatalmas Isten és az egész nép előtt: hogyan adták át a főpapok és a főemberek halálos ítéletre, és hogyan feszítették meg. Pedig mi abban reménykedtünk, hogy Ő fogja megváltani Izraelt.” Hát hogyan is adták át a főpapok és a főemberek a názáreti Jézust halálos ítéletre? Nekik ezt végig kellett ott élniük: hogyan kötözték meg Jézust, hogyan vallatták, hogyan állítottak hamis tanúkat, akik képtelen rágalmakat szórtak rá, közben leköpdösték, bottal verték a fejét is, bekötözték a szemét, és úgy ütötték, és azt mondták gúnyolódva: „Ha próféta vagy, mondd meg: most ki ütött oda? És most ki ütött meg?” Aztán összeverték — nemcsak bottal, hanem azzal a rettenetes ostorral, amiből sok szíj jött ki, és a szíjak végére éles köveket és állatfogakat csomóztak, és akik azzal megvertek, annak a lemeztelenített hátáról valósággal lenyúzták a bőrt és a húst. Aztán így kellett kivinnie a kereszt rövidebbik gerendáját a Golgotára, ott rászögezték — még ott is gúnyolták, és iszonyatos kínok után ott halt meg pénteken délután három óra tájban.
Ellenségei: a főpapok és a nép vezetői megnyugodtak. Sikerült megszabadulniuk tőle. Kezdhetik most már az egy hétig tartó nagy ünnepet, mert aznap este kezdődött a páska. Pilátus talán szégyenkezett, hogy még sem sikerült megmentenie Őt, pedig meg volt győződve arról, hogy Jézus ártatlan. A három Mária sírt a kereszt alatt a Golgotán. Júdás felakasztotta magát, amikor rádöbbent, mit csinált. Péter keservesen sírt a tagadása miatt, a tömeg pedig — amelyik egész nap ide-oda hömpölygött a város utcáin, követve a nép vezetőit és a megkötözött Jézust, és hol ezt kiabálták, holt azt — hazament. Érdekes nap volt, lehet kezdeni az ünneplést.
Mindezt ez a két szomorú férfi belesűrítette ebbe: „A názáreti jézussal mi történt, aki próféta volt, hogyan adták át a főpapok és a főemberek halálos ítéletre, és hogyan feszítették meg.” És hozzáteszik még szívük keserű csalódását: „Pedig mi abban reménykedtünk, hogy Ő fogja megváltani Izraelt.”
Szerintük ez történt nagypénteken Jeruzsálemben. És Jézus ezt kérdőjelezi meg. Valóban ez történt? Csak ennyi történt volna ott? És az Ő magyarázatából kiderül: nem ez történt nagypénteken Jeruzsálemben. Ennél mérhetetlenül több történt. Ilyen keveset érzékelnek ezek a derék emberek azokból a fontos eseményekből? Ennyire csak a felszínén mozognak mindannak, amit láttak? Következésképpen ilyen sok tévedés lehet a beszámolójukban? Szinte minden állítása pontatlan ennek a mondatnak, amiben nagypéntekről beszámolnak.
II.
Mert az események végső alanya Jézus szerint nem a főemberek voltak, hanem maga Isten. Ami történt, az nem véletlen tragédia, s nem a hatóság tévedése vagy bosszúja volt, hanem Isten örök szép terve valósult meg azon a napon. S mindez nem az egyik prófétával történt — ahogy ők mondták —, hanem az Isten egyszülött Fia, a világ Megváltója, a megígért Messiás szenvedte el mindezt. Ezért volt ennek sorsfordító jelentősége, és kozmikus kihatása. Jézus Krisztus szörnyű kínhalála nem gyászos vereség volt, hanem a történelem legnagyobb győzelme. Ott hevert a kereszt körül legyőzve a bűn, a halál, a pokol, és tudjuk az igéből, hogy maga az ördög is. És ezeknek a szomorú szívű tanítványoknak a csalódása olyan, aminek semmi alapja nincs. Ők azt remélték, hogy Jézus váltja meg majd Izraelt. Hát megváltotta, de nem csak Izraelt, hanem az egész emberiséget. Sőt az egész világmindenséget.
Nagypéntek a győzelem napja. Jézus halála Isten diadala minden hamisságon, félelmen, kétségbeesésen, szenvedésen, reményt ellenségen. És hogy ez így volt, arra a hitelesítő pecsétet azzal ütötte rá a mindenható Isten, hogy harmadnapon feltámasztotta az Ő egyszülött Fiát. Ezért summázhatja Jézus mindazt, ami nagypénteken történt, meg annak a folytatását is így: „Hát nem ezt kellett-e elszenvednie a Krisztusnak és így megdicsőülnie?” (26. v.).
Mi történt tehát nagypénteken? Valaminek meg kellett történnie — azt mondja itt Jézus. Ezt kellett elszenvednie. De utána meg kellett dicsőülnie. És ez az egész alkotja azt a valóságot, ami nagypénteken történt, s ennek csak egy részét érzékelték ezek az emberek.
Azt olvastuk itt, hogy ezek után Jézus elkezdte ezeknek a férfiaknak Mózestől kezdve végig a prófétákon elmagyarázni mindazt, amit az írások Őróla mondtak. Én most nem akarom Mózestől elkezdeni és a prófétákon végig ezt elmagyarázni, de néhány olyan erőteljes, markáns képet szeretnék a Szentírásból felragyogtatni előttetek, ami jól szemlélteti számunkra, hogy mi történt hát valójában nagypénteken Jeruzsálemben? A Biblia sok képet említ erről, és a képek talán még közelebb hozzák hozzánk a valóságot.
Az első kép, amit Keresztelő János mond, amikor Jézust bemutatja a tömegnek: „Íme az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit!” (Jn 1,29(link is external)). Ahogyan az Ószövetségben lehetséges volt, hogy egy ártatlan bárányt áldozzanak fel az oltáron a bűnös ember helyett, úgy Jézus Krisztus a maga bűntelen, ártatlan életét áldozta fel az isteni igazság oltárán helyettünk.
A Biblia következetesen állítja, hogy Isten igazságos, aki a bűnt megbünteti. De Isten kimondhatatlanul szereti a bűnöst, és nem akarja a bűnös halálát, hanem azt akarja, hogy éljen. Ezt a feszültséget csak úgy lehetett feloldani, hogy előállt Jézus, és Isten megbüntette mindannyiunk bűnét, de nem rajtunk, hanem rajta. Így lett Ő az Isten Báránya, aki magára vette a világ bűnét.
Ezért jövendölte róla Ézsaiás: „Megsebesíttetett a mi bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, békességünknek büntetése rajta van, és az Ő sebeivel mi gyógyultunk meg.” Nyugodtan mondhatjuk tehát, hogy azon a keresztfán, amelyen Jézus nagypénteken meghalt, nektek és nekem kellett volna meghalnunk. Mindannyiunkat halálos büntetés sújt, ha Ő nem áldozza oda magát helyettünk és érettünk. Amikor azonban Ő meghalt, elvégeztetett a mi ítéletünk, és elvégeztetett a bűnös felmentése is. Ezért van tele az Újszövetség az e feletti ujjongással, és olyan merész állításokat olvasunk a Szentírásban, amikor Jézus kereszthalálának ezt a jelentőségét fogalmazza meg a Biblia, mint például a Zsidókhoz írt levélben. „Az Ő akarata szentelt meg minket Jézus Krisztus testének feláldozása által egyszer s mindenkorra.” Az Ő testének feláldozása által kaptunk Istentől teljes bocsánatot (Zsid 10,10(link is external)). Pál apostol nem győz ujjongani e felett és hálát adni ezért: „Amikor még erőtlenek voltunk, a rendelt időben halt meg Krisztus értünk, istentelenekért. Hiszen még az igazért is alig halna meg valaki, bár a jóért talán még vállalja valaki a halált. Isten azonban abban mutatta meg rajtunk a szeretetét, hogy Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor bűnösök voltunk. Ha tehát már most megigazított minket az Ő vére által, még inkább meg fog menteni minket a haragtól.” (Róm 5,6-9(link is external)).
Az Isten Báránya, aki helyettünk halt meg. Ez történt nagypénteken Jeruzsálemben.
A másik kép: Amikor Jézus meghalt a kereszten, akkor Isten eltépte a mi adóslevelünket. A Biblia erről is sok helyen szól, hogy mi tartozunk Istennek. És nem is tudunk mást tenni, csak naponta növeljük az adósságunkat. Tartozunk neki azzal, hogy Teremtőként tiszteljük, tartozunk azzal, hogy feltétel nélkül bízunk benne, hogy dicsőítjük Őt, hogy Őt kérdezzük: Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem? Hogy tőle fogadunk el mindent, neki adunk hálát mindenért és hol vagyunk mi ettől?
Valahányszor a nevét hiába az ajkunkra vesszük, valahányszor dicsekszünk, ahelyett, hogy Őt dicsőítenénk, valahányszor csöndes udvariassággal negligáljuk, semmibe vesszük Őt, és gyakorlatilag nélküle intézzük a dolgainkat, növeljük az adósságunkat. És az adósnak egyszer fizetnie kell! Volt olyan régebben, hogy adósok börtöne. Amikor valaki ráeszmél, hogy megfizethetetlenül nagyra nőtt az adóssága, akkor könnyen kerülhet olyan helyzetbe, mint Júdás, aki nagypéntek reggelén pontosan ezt ismerte fel, és eldobta az életét magától.
A Biblia arról szól, hogy megjelent Jézus, és azt mondta: „Atyám, ők úgy sem tuják ezt kifizetni, és kifizetem helyettük. És eltépte az adóslevelünket. „Eltörölte a követelésével minket terhelő adóslevelet, amely minket vádolt, eltávolította azt az útból, odaszegezve a keresztfára.” (Kol 2,14(link is external)). Ez történt nagypénteken Jeruzsálemben. A mi adóslevelünket Jézus eltépte, és odaszegezte a keresztfára.
A harmadik kép az, ami arról szól, hogy Jézus éppen a keresztfán bemutatott áldozatával győzte le minden ellenségünket. Ennek a most idézett vernek a folytatása: „Lefegyverezte a fejedelemségeket és a hatalmasságokat — itt a szellemi hatalmakról van szó —, nyilvánosan megszégyenítette őket, és Krisztusban diadalmaskodott rajtuk.” (Kol 2,15(link is external)).
Amikor a kereszten meghalt, akkor történt meg az, amit az ősevangélium, az 1Móz 3,15(link is external) ígér: „Eljön majd valaki, aki a kígyó fejére tapos.” Pál apostol képével élve: ott a kereszten döfte bele az ördög Jézusba a maga fullánkját, de úgy járt, mint legtöbb méhecske a szúrás után: kiszakadt a fullánkja. Ezért ujjong az apostol: „Halál! Hol a te fullánkod? Halál! Hol a te diadalod? Hála az Istennek, aki a diadalmat adja nekünk a mi Urunk Jézus Krisztus által.” (1Kor 15,54-57(link is external)).
Mióta Istentől elszakadtunk, kiszolgáltatottakká váltunk. Az ördög elhiteti az Isten nélkül élő emberrel, hogy a maga ura, pedig az ördög rabszolgája. Figyeljétek meg: mennyire nem vagyunk ura a nyelvünknek, a fantáziánknak, az indulatainknak és így tovább. Milyen sokféle félelmet nem tudunk legyőzni magunkban és kiirtani magunkból. Kiszolgáltatottakká váltunk és ezt a legjobban az bizonyítja, hogy egyszer kivétel nélkül mindnyájan meghaltunk, és teljesen tehetetlenek vagyunk ennek a kivédésére.
Amikor Jézus meghalt a kereszten, minden ilyen ellenségünket legyőzte. Úgy, ahogy egyik szép énekünk mondja: „Az ősi kígyót, bűnt, halált, kint, poklot, szenvedés jaját, legyőzte Jézus, Mesterünk.” — Ezt történt nagypénteken Jeruzsálemben. És mindez nem a véletlen műve volt. Mindebben egy örök isteni terv valósult meg. Mert Isten a teremtés előtt, az időt megelőzően az örökkévalóságban úgy döntött, hogy minden körülmények között megmenti az embert a saját ostobaságától, lázadásától és annak minden tragikus következményétől is.
Így olvassuk ezt a Szentírásban: „Mert őbenne kiválasztott minket magának már a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk. Előtte szeretetben, előre el is határozta, hogy fiaivá fogad minket Jézus Krisztus által, akarata és tetszése szerint. Őbenne van az Ő vére által a mi megváltásunk, bűneink bocsánata is.” (Ef 1,4-7(link is external)). Nagypénteken ez az örök isteni terv valósult meg csodálatos pontossággal, teljes tökéletességgel, feltartóztathatatlanul. Ebben Isten felhasznált mindent és mindenkit: Pilátust, Kajafást, Júdást, Pétert, az adott körülményeket, s miközben ők mindnyájan felelősek azért, amit tettek vagy nem tettek, aközben nem tudták, hogy Isten beépítette őket is örök tervének a megvalósulásába.
Jézus szerint ez történt nagypénteken Jeruzsálemben. Ezeket kellett a Krisztusnak elszenvednie, és így mennie be az Ő dicsőségébe.
III.
Mit látunk mi a nagypénteki eseményekből? Ez az ige arra figyelmeztet minket, hogy nagypénteken ott áll a kereszt, amelyikre a mi nevünk volt írva, de Jézus halt meg rajta helyettünk. Ott áll a kereszt, amelyikre Jézus odaszögezte a mi eltépett adóslevelünket. Ott áll a kereszt, és körülötte ott hevernek lefegyverezve, legyőzve a mi ellenségeink. Ott áll a kereszt, amit Isten már az örökkévalóságban elgondolt, mert örökkévaló szeretettel szeret minket, ezért t erjesztette ki reánk az Ő irgalmasságát. Hisszük-e mi ezt? Aki ezt hiszi, az éppen amiatt, ami nagypénteken Jeruzsálemben történt, megtelik békességgel, örömmel, reménységgel, hálaadással.
Mert mit jelent ez a négy kép, amit itt próbáltam felrajzolni? Azt, hogy Jézus azon a kereszten halt meg, amelyikre a ti nevetek, meg az enyém volt írva, azt jelenti: van bocsánat a számomra. Jézus Krisztusnak, az Isten Fiának vére csakugyan megtisztít minket minden bűntől. Nem kell lelkiismeret-fordulással élnünk, nem kell különböző trükkökhöz folyamodnunk, hogy elfojtsuk az ősvádat magunkban. Nem kell állandóan nyugtatgatnunk magunkat, és mentegetnünk önmagunkat mások előtt. Egyszerűen világosságra lehet hozni minden bűnt, és letenni a kereszt alá, megvallani neki, és azzal a bizonyossággal továbbmenni, hogy Ő ezeknek a bűnöknek a büntetését szenvedte el nagypénteken, és megvalljuk bűneinket, Ő hű és igaz, és megbocsátja azokat. Énekelheti boldogan a bocsánatot nyert bűnös: Bárány, légy áldva, ki elvérezzél, s értünk mindent elvégezél!
Aztán mit jelent: eltépte az adóslevelünket? Azt, hogy nem tartozunk.
Volt egy nagyon kedves barátom. Korán megnősült, egymás után születtek a gyermekek. Aranyos, kedves család formálódott belőlük, de egy kis lakásban kínlódtak. Egy kis szobácskában akkor is, amikor már négy gyerek volt. Végre egy kicsit nagyobb lakáshoz jutottak volna, ha lett volna pénzük, de nem volt. A családban elmondták, miről van szó, és az egyik nagybácsi a zsebébe nyúlt, s nagy összeget adott nekik kölcsön. Egyrészt boldogok voltak, hogy meglesz a lakás, másrészt rettegve gondoltak arra, hogyan tudják ezt visszaadni. Megírták a nyugtát: mikor, milyen részletekben stb.
Alig hogy beköltöztek, elkezdték a spórolást a törlesztésre, de valahogy egyik hónapban sem sikerült. Minden hónapban félretettek valamit a nagybácsinak, de vagy az öreg tragacsuk ment tönkre és szerelőhöz kellett vinni, vagy valami nagy betegség elvitte a törlesztésre félretett pénzt. Egyre nagyobb nyugtalanság lett bennük. Egy évig egy fillért sem tudtak törleszteni. Örültek, hogy a bácsi nem is jelentkezik.
Aztán karácsony előtt néhány nappal beállított. Rettenetesen meg voltak ijedve, mi lesz most? Beszéltek erről-arról, ami nyelvükre jött, még az is átfutott a fiatalokon: karácsonyi ajándékot, de még nem tudtak megvenni. Még azt sem tudják odaadni. Aztán a bácsi elővette a nyugtát, és azt mondta: itt van ez a nyugta. Mostanában sokat gondoltam rá. Nagy levegőt vett a fiatalember és kezdte volna mondani: szóval az úgy van, hogy… A bácsi nem zavartatta magát, folytatta tovább, és szép nyugodtan előadta: figyeli az ő életüket, és nagyon boldog, hogy így elvállalták a gyermekeket egymásután, és Istentől fogadták őket. Véletlenül megtudta, hogy ők az egyik nagyon elesett, nyomorult rokont rendszeresen segélyezik a kis fizetésükből is. Onnan tudta meg, hogy ő akart segíteni rajta, de az mondta, köszöni szépen, már kap ezektől minden hónapban. És ő arra gondolt, hogy — ekkor megfogta a nyugtát, s szépen kettétépte — ezt a nyugtát a helyére kellene tenni. Aztán a két részre szakított nyugtát megint kettétépte. Pici miszlikbe. Az egyik gyereket megkérdezte: hol van a szemétkosár? Az odahozta és beledobta a kosárba. A fiatalasszony sírva fakadt. Olyan feszültség volt benne a látogatás nyomán, hogy így oldódott fel. Aztán együtt adtak hálát mind a hárman Istennek azért, hogy sokkal többet adott Ő ennél mindnyájuknak.
Ahogy elmondták, bele tudtam élni magam: mit jelent az, egy adóslevelet eltépni, ami törleszthetetlen, amit életünk végéig sem tudnak megfizetni, pedig szeretnék, mert szeretik azt, aki segített, de képtelenek. A nagybácsi elmondta, hogy abban az évben soksok áldást kapott Istentől, és arra gondolt, hogy ennek ez legyen a megoldása.
Ez történt nagypénteken Jeruzsálemben. Amit mi soha nem tudtunk volna megfizetni Istennek, azt Jézus Krisztus kifizette, és a mi adóslevelünket a keresztre szögezte.
Meg az történt, hogy minden ellenségünket lefegyverezte. A halált is. Ki hiszi ezt közülünk?
Délelőtt itt a szószék alatt beszélgettem valakivel istentisztelet után, aki néhány hónap óta tudja, nagyon súlyos betegsége van, s most az elmúlt hetekben az orvosok megmondták: úgy készüljön, orvosilag nem sok van hátra.
Áldom az Istent azért a békességért, azért a csöndes örömért, ami ennek a testvérünknek a szeméből és szavaiból sugárzott. Ő is szeretne még itt maradni, meg a szerettei is örülnének, ha még maradna, de nem a hisztériás kétségbeesés, nem az élethez való tíz körömmel való ragaszkodás, és nem is a struccpolitika, hogy erről ne beszéljünk, hátha akkor nincs hanem emelkedett, Isten gyermekeire jellemző józanság volt benne. Ő túllát a halálon, tudja azt, hogy nincs fullánkja.
Azt mondta: mostanában nagyon sokat énekli a 416. éneket, s ha meghal, azt énekeljük a temetésén. Nem tudom, ki ismeri közületek? Gyönyörű hitvallás a halálba készülő hívő emberről, aki azt mondja: Krisztus én életemnek te vagy reménysége, szegény, bűnös lelkemnek örök üdvössége, lészek hát én csendességben, bár a halál fullánkjával rettentsen. Elmondja, ő már tudja, hogy nincs fullánkja, s úgy fejezi be: Megyek hát én örömmel Sion Királyához…
Mint aki tudja, hogy hova megy, tudja, kihez megy, aki tudja: Jézus Úr élet és halál felett, élők és holtak felett, s egyszer mindannyiunknak át kell lépni a kettő közötti mezsgyét. Csak nem mindegy, tudja-e valaki, hogy kihez megy, és már itt is Ővele él-e szövetségben.
Tudjuk-e azt is, hogy minket is kiválasztott örök időknek előtte? Azért vagyunk most itt. Ezt akarja tudatosítani bennünk, erre hív minket. Amit Ő az örökkévalóságban már elkészített, arról le ne maradjunk. Ezért keres Isten téged.
A kereszt, amelyikre a mi nevünk van írva, de Jézus halt meg helyettünk. A kereszt, amelyikre oda van szögezve széttépve a mi adóslevelünk. A kereszt, amelyik körül ott hevernek legyőzve a mi ellenségeink. A kereszt, ami a világ teremtése előtt már állt azért, hogy életünk legyen és bővölködjünk.
Boldog ember az, aki nagy meggyőződéssel azt mondja, de most mindjárt, mert most még van rá lehetősége:
Rád tekint már hitem,
Megváltóm, Istenem a golgotán:
Halld könyörgésemet,
És vedd el vétkemet;
Mostantól hadd legyek tied csupán.
(466 ének)
.jpg)
.jpg)