Oláh András: meddig él

meddig él a szív 

s a szívben a szeretet meddig él 

meddig él a szó

s a szóban az értelem meddig él 

meddig él a láng

s a lángban a fény meddig él 

meddig él a vágy 

s a vágyban a félnótás remény meddig él 

meddig él az emlék 

és emlékedben meddig élek én

Kosztolányi Dezső: Érzés

Ha van, akit jobban szeretsz magadnál, 

úgy, hogy te néki mindent odaadnál, 

a boldogságot is, nem kérve hálát, 

mért nem óhajtod, hogy ne is legyen, 

mért nem mered kivánni a halálát? 

S eltűnsz előle, hagyod, hogy elutazzék, 

beletörődsz abba, hogy ne is lásd, mint 

nem óhajtod néki amit magadnak, a 

legnagyobb jót, a békét s a megsemmisülést -  

nem tudsz felőle, csak szereted.

Marina Cvetajeva: Vers lányomhoz

Valamikor majd, zsenge kicsi lányom, 

emlék leszek neked csak, halaványan  

derengő emlék... Éles, mélyre látó 

szemednek is csak távolról sugárzó.  

Felejted csontos arcomat a lágyan 

gomolygó füst apoteózisában,  

hitető örök nevetésem, és két 

munkás kezem különös fényüzését:  

ezüstgyűrűimet. Padlás-zugunkat, 

papírjaimat — folyton szertehulltak...  

Látsz-e majd e bajok-verette korban? 

...Te kicsi voltál, én még ifju voltam.  

Rab Zsuzsa fordítása

Rainer Maria Rilke: Hiszek mindabban...

Hiszek mindabban, mit sose mondtak még,  

legszentebb érzéseim szállni hagyom.  

Minek akarását mások sose merték,  

kitárva önként odaadom.     

S ha ez túl sok, bocsásd meg, de hisz,  

Uram, nem gondolok másra:  

erőm legyen ösztön, mely egyre visz  

s nem tusakodik tétovázva.  

Mert így szeret téged a gyermek is.     

Mint torkolat árja, ha tengerbe olvad  

kitárt karokkal öntve özönét,  

jövök haza, egyre feléd,  

és vallani, téged hirdetni akarlak,  

mint más soha még.     

S ha ez gőg, hát hagyd, hogy imámban  

maradjon e gőg:  

komolyan és magányban 

felhőkbe burkolt arcod előtt.  

Farkasfalvy Dénes fordítása

A nap gondolata

Ha Jézusnak egy egész éjszaka kellett, hogy megértse az Atya akaratát, 

akkor miből gondolod, hogy neked elég néhány sietős perc?   

Gámentzy Eduárd: Egy barátomnak

Nem, mi nem vagyunk szegények! 

Nálunk nincs súlya, holmi pénznek! 

Mi halljuk a zenét, hiszünk a versben, 

Képeket festünk képzeletben... 

Hozzánk a fák is lehajolnak, 

Értjük a szót, ha nem is szólnak. 

Mi gyalog járunk kopott kabátban, 

Ahová mi megyünk, ott neked határ van, 

Kerítés, szögesdrót, veszélyes terület! 

- Nekünk az Isten! - Neked csak feszület!

Juhász Gyula: Ne bántsátok a lombokat

Ne bántsátok a lombokat: 

Susogta George Sand a halál előtt. 

Nem értették meg, én megértem őt. 

Ne bántsátok a lombokat, 

Hadd nőjenek, viruljanak az égre, 

Hadd mosolyogjanak napban, esőben, 

Hadd ringassák a békés fészkeket, 

Küldjék magasba a rigók dalát. 

Hadd boruljanak össze boldogan, 

Ha alattuk a szerelem tanyázik 

És hadd terítsenek álompalástot 

Az élettől elfáradt vándorokra. 

Ne bántsátok a lombokat, 

Hadd játsszanak alattuk gyermekek, 

Akik az első lépést most teszik, 

Tipegve ismeretlen cél felé 

És hadd pihenjenek meg a halottak 

Zöld sátraik alatt a rögök ágyán, 

Ne bántsátok a lombokat, ti élők!   

  

Csokonai Vitéz Mihály: A Reményhez

Főldiekkel játszó    

    Égi tűnemény, 

Istenségnek látszó    

    Csalfa, vak Remény

Kit teremt magának    

    A boldogtalan, 

S mint védangyalának,    

    Bókol úntalan. – 

Síma száddal mit kecsegtetsz?    

    Mért nevetsz felém? 

Kétes kedvet mért csepegtetsz    

    Még most is belém? 

Csak maradj magadnak!    

    Biztatóm valál; 

Hittem szép szavadnak:    

    Mégis megcsalál.  

Kertem nárcisokkal    

    Végig űltetéd; 

Csörgő patakokkal    

    Fáim éltetéd; 

Rám ezer virággal    

    Szórtad a tavaszt 

S égi boldogsággal    

    Fűszerezted azt. 

Gondolatim minden reggel,    

    Mint a fürge méh, 

Repkedtek a friss meleggel    

    Rózsáim felé. 

Egy híjját esmértem    

    Örömimnek még: 

Lilla szívét kértem;    

    S megadá az ég.  

Jaj, de friss rózsáim    

    Elhervadtanak; 

Forrásim, zőld fáim    

    Kiszáradtanak; 

Tavaszom, vígságom    

    Téli búra vált; 

Régi jó világom    

    Méltatlanra szállt. 

Óh! csak Lillát hagytad volna    

    Csak magát nekem: 

Most panaszra nem hajolna    

    Gyászos énekem. 

Karja közt a búkat    

    Elfelejteném, 

S a gyöngykoszorúkat    

    Nem irígyleném.  

Hagyj el, óh Reménység!    

    Hagyj el engemet; 

Mert ez a keménység   

    Úgyis eltemet. 

Érzem: e kétségbe    

    Volt erőm elhágy, 

Fáradt lelkem égbe,    

    Testem főldbe vágy. 

Nékem már a rét hímetlen,    

    A mező kisűlt, 

A zengő liget kietlen,    

    A nap éjre dűlt. 

Bájoló lágy trillák!   

    Tarka képzetek!

Kedv! Remények! Lillák! – 

    Isten véletek!

Kosztolányi Dezső: Negyven pillanatkép

9. 

Váratlan vendég   

Beszélgetünk szobánkban még a csacska

nyár hancuzásáról s te, csöndes ősz, 

oly észrevétlen-lopva, mint a macska, 

bejössz.    

15. 

Októberi táj   

Piros levéltől vérző venyigék. 

A sárga csöndbe lázas vallomások. 

Szavak. Kiáltó, lángoló igék.  

Juhász Gyula: A koldusnak

A koldusnak, ki áll az utca sarkán 

S kinek vállán egy élet terhe roskad 

És vak szemében egy világ halála, 

A koldusnak egy rongy papírt vetettél 

És azt gondoltad, hogy most jószivű vagy. 

Koldus előtt én röstelkedve állok 

És nem tudom, hogy mit mondjak neki, 

Szeretném homlokát megsimogatni, 

A derekát szelíden átölelni, 

A szívemet a kalapjába tenni 

És engedelmet kérni tőle szépen, 

Hogy én még látó szemmel baktatok 

Az örömök útján a sír felé, 

Hogy én még nem görnyedtem meg a sorstól 

És úgy szeretném biztosítani, 

Hogy én is, én is oly koldus vagyok 

Testvére és bajtársa, szenvedő, 

Mert boldogabb és szabadabb jövőt 

Neki már nem merek ígérni én se, 

Mert neki megváltója a halál lesz...  

Reményik Sándor: A sirály születése

Apja nem volt és nem volt anyja sem. 

Fészek-oduban nem költötte ki 

Epedve búgó madárszerelem. 

A legelső sirály 

Fehér villám a fekete vizen, 

Csak úgy támadt, magától, - 

Fészek helyett dühöngő tengerárból.   

Az ős-tengeren dühöngött a szél, 

A hullámok dörögve tornyosultak, 

Majd égbe szálltak, majd pokolba hulltak, 

Az ős-vizek veszett démonai 

Vihart arattak, mert szelet vetettek, - 

Csak lelke nem volt még a fergetegnek. 

Teremtett hát lelket magamagának.   

Egy hullám jött a part sziklafalának, 

Hegy-magas, bús-fekete, iszonyú, - 

Hullám, milyet még nem látott a part 

És nem kavart fel égiháború. 

Rendült a szirt, amelyre fölcsapott, 

A tajték szikrázott a szirt előtt, - 

S a tajtéknak e percben szárnya nőtt! 

Két hófehér szárny. Velük lebegett 

A vihar lelke a vihar felett.  

Trausch Liza: Nagyobbakat látsz

"Hogy azt mondám néked: láttalak a fügefa alatt, hiszel? 

Nagyobbakat látsz majd ezeknél." 

János 1,51  

           Ha valaki megkérdezi, hogy miért élünk ezen a földön, nyugodtan mondhatjuk: azért, hogy Jézussal találkozzunk, és ezáltal örök életet nyerhessünk. Jézusnak van még egy utolsó szava Nátánaelhez és hozzánk: "Nagyobbakat látsz majd ezeknél." A mi kicsi tapasztalataink ébresztik fel bennünk a hitet. Talán azon keresztül, hogy meglátod, Jézus ismeri a betegségedet, nyomorúságodat, problémáidat. Valahol úgy segített, hogy szemed-szád elállt, és azonnal tudtad: ez csak Isten lehet. Isten azért teszi, hogy a látható világból átvigyen a láthatatlanba. Valaminek meg kell bennünk fordulni, hogy ne csak akkor higgyek, amikor látom. Isten a hitedre épít. Ha hiszed, akkor meglátod. Majd Isten országában tudjuk meg, hogy amit ő ígért, minden beteljesedett. Lépj át az örökkévalóság világába! A valóság Krisztus! Amit ő tett, az a valóság. Ahhoz nincs mit tenni - mondja az Ige -, az lesz örökké. Ha Nátánaellel ott vagy most a küszöbön, lépj át a hit világába. Szeretném még aláhúzni Jézus mondatát: "Mostantól fogva meglátjátok a megnyílt eget, és az Isten angyalait, amint felszállnak és leszállnak az Emberfiára." Megnyílik neked az ég, amikor imádkozol? Tapasztalod, hogy Isten milyen közel van hozzád, mint talán soha? Belenézel-e mindennap a megnyílt égbe? Ha igen, akkor neked szól: "Nagyobbakat látsz majd ezeknél." Szeretném, ha a nagyobbak közül megláthatnád: "Legnagyobb a szeretet." Ha fölnézel a keresztre, látod, hogy ennél nagyobb szeretet sem égen, sem földön nincsen. Ha látod, akkor majd másoknak is meg tudod mutatni az utat a mennybe.     

 Forrás: részlet Trausch Liza "... beszéded megelevenít ..." - Áhítatok minden napra című könyvéből.

Régi ír áldás

Legyen időd a munkára - ez a siker ára. 

Legyen időd a játékra - ez az örök ifjúság titka. 

Legyen időd a nevetésre - ez a Lélek muzsikája. 

Legyen időd a gondolkodásra - ez az erő forrása. 

Legyen időd az olvasásra - ez a bölcsesség alapja. 

Legyen időd, hogy kedves légy - ez a boldogsághoz vezető út.

Legyen időd az álmodozásra - kocsidat majd egy csillaghoz vezeti. 

Legyen időd, hogy körülnézz - túl rövid a nap ahhoz, hogy önző légy. 

Legyen időd, hogy szeress és Téged is szeressenek - ez isteni kiváltság.

Földeáki-Horváth Anna: Bennrekedt szavak

A sok ki nem mondott szó, 

sok vágyott, de meg nem élt jó 

rámtelepül, lábamról lever. 

Feldolgozhatatlan, emésztő teher.

Földeáki-Horváth Anna: Bálvány

Bezárom 

világom, 

önmagam 

imádom. 

Oltárra 

fölteszem 

testem és 

csöpp eszem. 

Hozsanna 

és tömjén: 

éljek én, 

én, sőt én!