Szlukovényi Katalin: Viviszekció

Nem ott ért véget, csak ott vettem észre, 

hogy vége van. Hogy a szívdobogás 

nem akkor tör rám, amikor meglátlak, 

hanem miután már perceken át 

szemléllek oldalról - ne vehess észre 

kopasz fejtetőd, göndör fürtjeid, 

őszülő szemöldöködet, az orrod 

ismerős vonalát, élettelen 

gyík-tekinteted oldalpillantását, 

az érzékeny kéz ujjait, melyek 

nem ígérnek gyönyört számomra többé, 

és nemcsak nem akarlak, de a vágy 

sem ébred már bennem láttodra, gyomrom 

nem ugrik görcsbe, nem melegszik át 

szívtájékom, nem borzong érintésed 

emléke a combom közt. Legelébb 

az érintésedet vetted el tőlem, 

aztán a közelséged, a szagod, 

a jelenléted, még később a hangod,

míg végül csak ez a látvány maradt: 

ülsz itt, mint egy sok évvel ezelőtti 

újságból kivágott portréfotó: 

kontextus nélkül értelmezhetetlen. 

Nézlek, s a megkésett szívdobogás 

nem láttodra tör rám, ahogy a padra 

mellém ült idegen látványa sem 

megrendítő, csak mikor hosszú percek 

óta figyelem, akkor markol a 

jeges rémület belém: ez az ember 

azért nem mozdul már meg, mert halott.

Szabolcsi Erzsébet: Fohász

Adj erőt, 

mert beleveszek kételyeimbe. 

Adj időt, 

mert felörlődöm a mutatók rohanásától. 

Adj színeket, 

mert rettegek a szürkeségtől. 

Adj dalokat, 

mert fellázadt bennem a csend. 

Adj csobogó forrást, 

mert hűsíteném lobogó szavaim.

Anna Czekanowicz: (a gondolataimat visszaverő...)

a gondolataimat visszaverő 

görbe tükör alakjára 

formálom az életrajzomat 

röptében csatlakozom a világhoz 

meg-megbotlom a felhőkben 

nem akarom tovább hallgatni 

a fogatlan nagyhangúak 

hazugságát a testvériségről 

azt akarom hogy kegyes 

világ vegyen körül 

szobám négy fala között

Dabi István fordítása

Fuchs Éva: Mit keresel

Mit keresel őrülten, hevesen 

hajszolva, azután depresszióba 

lassulva önmagadban? 

Vagy talán másokban?  

Zuhantál parttalan semmibe

emelkedtél már végtelenbe 

összes erőddel kapaszkodva 

a másikba, mert féltél, 

hogy lezuhansz megint, mint mindig. 

Mit adhatsz, és mit adhatok neked? 

Lehet, hogy jó, de nem kell nevet  

adni annak, ami elfogadható 

ami önmagában és azon túl is jó, 

szép, és éppen látszólagos értéktelensége 

miatt érdekes, a többiek érdektelensége 

ne tőrje le a kezdődő szárnyalást, 

nem viselhetsz el ilyen csalást!  

Mit adhatunk hát egymásnak emberek? 

Mindent, semmit, mindent és semmit. 

– Meg kellene tanulnunk élni már –

Szabolcsi Erzsébet: Tétova…

Becsapott érzékekkel 

csodára sem várva 

nézem a semmit 

magamba zárva. 

Kopott falak közt 

elkoptatott kérdés, 

elkopott ceruza, 

megkopott érzés. 

Ködös derengésben 

ködvirágos álom, 

szürke hajnalokon 

várom, egyre várom. 

Csonka gyertya fellobban, 

mozdulok, lábam moccan, 

zárt szobádba kopogtatok, 

csendedbe lépnék, nem tudok, 

szólítanálak, nem lehet, 

elrejtetted a lelkedet. 

Tétova léptem megtorpan, 

tétova szikrám ellobban…

Acsai Roland: Karvaly-árnyék

A kampós csőr, a szemek, a pofa: 

Véresen komoly. A fák közt hosszan 

Néztem. Fél délutánt fürdőzött át 

A karvaly a madáritatóban. 

Magabiztosan – mint ember soha. 

Most felszáll, és egy egész kört vág 

Ki az égből. (Hol van 

A sok veréb, az aprónép kora

Nyári zsibongása? Léleg-

Zet visszafojtva kivárták, 

Amíg a karvaly végez: 

Még nem velük.) De árnyát 

A ragadozó a víztükrön hagyta 

– akárha vékony jéghártyát –, 

S képe itt maradt: szemeinkbe fagyva. 

Advent 2025

 

Advent második vasárnapja.

Trausch Liza: Völgyek-hegyek

" Minden völgy fölemelkedjék, minden hegy és halom alászálljon, 

és legyen az egyenetlen egyenessé." 

Ézsaiás 40,4  

          Gondoltál-e már arra, mit jelenthetett advent a mennyben, amikor Isten készült földre küldeni a Fiát? Mit jelenthetett Istennek leüzenni - készítsétek a jászolt, készítsétek a korbácsot, készítsétek a keresztet, küldöm a Fiamat?! És mit jelenthetett advent a pokolban? Biztos vagyok benne, oda is lehallatszott a kiáltás, és mozgósított a pokol: jön Jézus! Az Ördög mindent kitalált, ami létezik, hogy az emberek figyelmét másra fordítsa. Amikor látom a nagy karácsonyi készülődést, mindig eszembe jut, hogy jól mozgósított a pokol. Az üzletek tele vannak vásárlókkal. Mire eljön a karácsony, holtfáradt a család, és mindenki boldog, hogy túl vannak az ünnepen.Mit kellene tenni, hogy igazán karácsonyunk legyen? Mi múlik rajtunk, hogy ne csak egy napra, hanem egy életre legyen karácsonyunk? Mit vár tőlünk az Úr ahhoz, hogy megjelenjen "az Úr dicsősége"? Térképezzük fel belső világunkat. Ott vannak völgyek, ahol valami hiányzik. Szorosan mellette a hegyek, ahol sok van valamiből. Amikor itt a bécsi utat készítették, hónapokon át gyalulták a hegyeket. Istennek is vannak gyalui. Úgy hívják: szenvedés. Mik ezek a hegyek? Ahol vagyok valaki, ahol úgy érzem, különb vagyok a másik embernél. Látod életedben a hegyet, ami mellett talán ott van az életed legmélyebb völgye. Talán az indulataid, a meggondolatlan mondataid. Amikor életre-halálra mondod, véded a magad igazát. Nem lesz karácsonyod, amíg egyenetlenségek vannak az életedben. Kérjed az Urat, hogy Lelke által mutassa meg, hol kell engedned ahhoz, hogy egészen betöltessen.     

Forrás: részlet Trausch Liza "... beszéded megelevenít ..." - Áhítatok minden napra című könyvéből.

Rákos Sándor: Istenes vers

Istenem, én még soha nem beszéltem veled úgy, ahogy 

férfi beszél a férfival: utoljára talán 

novicius koromban láttalak, majdnem 

gyerekszemmel még – te pedig, Uram, 

szakállas aggastyán voltál már akkor is. 

Azóta szent műveidben imádlak, oly igen 

kedvemrevaló világodban, s legbohókásabb 

teremtményedben, az emberben. 

Hiszen örömre teremtettél 

minket, s megunhatatlan játékszerül 

adtad e földet nekünk. Játszottam 

én is eleget nagyszerű 

játékaiddal, alkonyatra már 

el is fáradtam egy kicsit. 

Ugyan minek megvénítened, gyalázatos 

nyavalyákkal sújtanod az emberfiát, ha már egyszer 

ily pompás, angyalokkal versengő 

állatnak teremtetted? 

Ó, hogy örültem, milyen hatalmasan 

nevettem, szinte nyerítettem, ficánkoló csődörcsikód – 

most összevissza ver a szívem, elfulladva 

rogyok lábaidhoz. 

Hosszú úton, gyönyörű kitérőkkel jutottam 

hozzád vissza. 

S kérdem tőled, ama szakállas 

aggastyántól, én, a magam is öreg: 

árulnád el, hogy furcsa játékod 

szabályai szerint vajon mit akarsz 

tenni még velem?                 

Rákos Sándor: Dániel imája

Oroszlánok szűk vermébe vettettem, 

bennem lakó Lélek, szabadíts meg! 

Lándzsával, dzsidával virrasztanak felettem – 

fordítsd hegyüket vissza, szívéhez ellenségeimnek! 

A kegyelmes király, lám, mily kegyetlen. 

Milyen elveszejtő próbát eszelt ki 

Bennem lakó lélek, hozzád kiáltok, te Egyetlen – 

te tudsz engem, vagy senki más, a gödörből kivenni! 

Csigákban leomló haj, méltóságos szakáll, 

arany-gyémánt ékszer, cifra köntös, csatok – 

mit ér a vadak ellen? Vajon útjukba áll 

nevem, nagy tisztségem: az, hogy a fáraó pohárnoka vagyok? 

Amit szereztem a trón tövén, árulások, 

ármánykodás helyén, – íme, már nem enyém! 

Mindjárt megmondják e rőt sörényű pajtások, 

mit ér közöttük az udvari lelemény? 

Még jószerencse, hogy hitem meg nem tagadtam. 

Hatalmas Jehovám hangja elől fülem 

nem tömtem be viasszal. E szörnyű szikla-lakban 

ugyan mit kezdhetnék magammal nélküle? 

Így hát harmadszor is, Lélek, hozzád kiáltok! 

Te légy szabadítóm, ne fáraó kegye! 

Kinek egyik szeme Áldás, a másik Átok: 

ha akar, gondoskodjék, hogy terhem elvegye!

Lukátsi Vilma: Istennek adott hegedű

A fényes égen fecske villan: 

övé a lég, a végtelen, 

A repülés azt jelenti: 

– Köszönöm a tért, Istenem!  

A napsütötte kavicsok közt 

parányi gyík. Már nem is látod. 

Fürge mozgása azt jelenti: 

– Isten gondol rám! – Megcsodálod?  

És azt hiszed, hogy az az Isten, 

aki a gyíknak enni ad,

tán megfeledkezik terólad, 

s holnapra nem jut jó falat?  

Vagy azt hiszed, Aki a fecske 

repdeső szárnycsapását méri, 

ne tudná azt, mi a te vágyad? 

– Még nem is kérted, már kiméri.  

És többet ád, értékesebbet, 

gyöngyszemeket – kavics helyett! 

Nem érzed mégsem, hogy az Isten 

téged milyen nagyon szeret?  

– Nem próbálod a hála hangját? 

(Rossz hangszeren recseg a húr.) 

Nehezen nyílik arra ajkad: 

,, Mindeddig segített az Úr!’’ 

 – Ne szólj hát! Hálaadás helyett 

add Istennek a hangszered! 

Ha az Ő ujja játszik rajta, 

a hangját meg sem ismered!  

Az Ő kezében – nézd – mivé lett 

a szakadt húrú hegedű. 

Ha Isten Lelke a vonója, 

– hallod a hangját? – gyönyörű!  

– Köszönöm jó Atyám a reggelt! 

– Köszönöm, hogy dolgozhatok. 

– Köszönöm a jó egészséget, 

Tőled csak jót kaphatok!  

Ha betegség is – légy ádott érte, 

mert Tőled jő a gyógyulás!

 A gondjaim kezedbe tettem, 

Te tudod vinni, senki más!  

Köszönöm, hogy szüleim vannak, 

s légy áldott, ha már nincsenek! 

Tenálad vagyok mindig otthon 

Nem vagyok árva, bús gyerek!  

– Köszönöm, hogy szabad szeretnem! 

És köszönöm azt, ami fájt! 

– Köszönöm a fényt az égen, 

s köszönöm a ködös homályt!  

És köszönöm az őszi erdőt! 

És köszönöm, hogy van szemem! 

Hogy sok bűnömön keresztül 

mégis csak látlak, Istenem!  

S köszönöm Őt, a legdrágábbat, 

a váltságdíj lefizetőt! 

S azt, hogy ,, az én Megváltóm él, 

s porom felett meglátom Őt.’’

Biblia

... A föld végén ragadtalak meg, annak legszéléről hívtalak el. Ezt mondtam neked: Szolgám vagy! Kiválasztottalak, nem vetlek el téged! Ne félj, mert én veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok Istened! Megerősítelek, meg is segítelek, sőt győzelmes jobbommal támogatlak. Megszégyenülnek és gyalázatra jutnak mindazok, akik gyűlölnek téged. Semmivé lesznek, elpusztulnak, akik veled perbe szállnak. Keresed, és nem találod azokat, akik téged támadnak. Megsemmisülnek teljesen, akik ellened harcolnak. Mert én, az Úr, a te Istened, erősen fogom a jobbodat, és ezt mondom neked: 

Ne félj, én megsegítelek!...

Ézsaiás 41, 9-13

Nemes Nagy Ágnes: [Tenyerem néha rátapad a fákra]

Tenyerem néha rátapad a fákra: 

mily elevenek, s milyen hűvösek! 

És feltetszik, messze homokba ásva, 

egy sziklapad, egy-egy perzselt liget –  

de visszaborzaszt még a tél. Hideg 

éghajlat alatt élek. S hol a sáska?  

*  

Még vágyom élni. De már hallom olykor, 

hogy sustorog elhagyott éjszakán, 

mint üres ablak függönye a szélben,

a közöny, a magány.

Rákos Sándor: Kiáltásnyi csönd

Már nagyvárosok kakofóniájában 

aritmiás dobogások közt 

mikor a zaj már fokozhatatlan 

hirtelen csönd lesz 

kiáltásnyi csönd 

mélytengeri antarktikus csönd 

a felismerés iszonyatát 

fagyasztja ilyen nagy csöndbe a lélek

Trausch Liza: A vigasztaló

" Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet, így szól Istenetek." 

Ézsaiás 40,1  

           Nagyon szeretem az adventet, Jézus várásának idejét. Olyan jó olvasni: "Vigasztaljátok népemet." Isten gyermekeinek, Isten népének nagyon nagy szüksége van a vigasztalásra. Az Ige megmondja, hogy miért. " Kétszeresen sújtotta őt az Úr minden bűneiért." Belsőleg és külsőleg is. Abban a pillanatban, amikor vétkeztem, belül ott van a szomorúság, az örömtelenség, az elveszett mennyország. Külsőleg is megvannak a következményei. Az ember sokféleképpen akar vigasztalódni. Szórakozással, utazással, munkával. Figyelmét megpróbálja elterelni hogy ne gondoljon arra, ami fáj és ami nyugtalanítja. Isten nem így vigasztal. Az Ő vigasztalása megoldás. Nem csillapító, hanem egy életreszóló megoldás. Azt a vigasztalást, Akit õ küldött erre a földre, úgy hívják, hogy Jézus. Vele akar vigasztalni bennünket. Nem is csak vigasztalni - megvigasztalni. Rajtunk semmi más nem segít, csak Isten szava. Emberi szó semmit nem ér. Amikor embereknél keres valaki vigasztalást, úgy jön vissza: rosszabb, mint volt. A samáriai asszony is embereknél keresett vigasztalást. Élete akkor oldódott meg, amikor kimondta: "Tudom, hogy Messiás jő... mikor az eljő, megjelent nékünk mindent" (Jn 4,25). Amikor igazán hozzád ér Jézus, akkor a legelső, amit tesz, hogy megjelent néked mindent. Jelenné teszi a múltat. Eszedbe jutnak dolgok, amiket cselekedtél. Egyszer csak ott van előtted, amit rég elfelejtettél. Jézus azt mondja az asszonynak: "Én vagyok az, aki veled beszélek." Engedd, hadd beszéljen veled is, hogy igazi karácsonyod lehessen. 

Forrás: részlet Trausch Liza "... beszéded megelevenít ..." - Áhítatok minden napra című könyvéből.