2025. december 9., kedd

Áprily Lajos: Hóhullásban









Porka havak hulladoznak – ó zengésű ének, 
verse régi regölőknek, muzsikája télnek.   

Porka havak… Hatvan éve, vagy hatvanöt is tán, 
a temető jeges útján hogy repült a kis szán.   

Porka havak… Kollégium kiskamasz-diákja, 
hogy rohantál sereg-élen hangos hó-csatákba…   

Porka havak… Hogy suhantál ifjú, könnyű szívvel 
hó-szelekben a hegyoldalt szalagozó sível.   

Porka havak… Messze kísért hó-dala a múltnak. 
Fehéredő fejedre is porka havak hulltak?   

Lassan lép már fürge lábad, óvakodva, félve: 
egyet lépsz és bezuhansz az örök-álmu télbe…

Lukátsi Vilma: Parittyakövek

Néha olyan zűrzavaros minden:  
két lélek néz bennem farkasszemet,  
és a kettő között béke nincsen  
soha, csak győző és legyőzetett, 
két lélek néz bennem farkasszemet.  
Máskor meg homályba borul minden:  
van szemem kettő, és mégse látok;  
amelyiket én Dávidnak hittem,  
abban ismerem föl Góliátot! 
Van szemem kettő, és mégse látok!  
De bármilyen érthetetlen minden,  
életemhez tartozik a párbaj;  
hosszútűréssel tűri az Isten,  
hogy a kettő meddig küzd egymással. 
Életemhez tartozik a párbaj,  
amelynek az a külön szabálya,  
hogy vesztesen is újrakezdhetem,  
új követ ad parittyámba Isten,  
és az új kőben van a kegyelem: 
hogy vesztesen is újrakezdhetem!

Trausch Liza: Adventi ajtó




" Ímé az ajtó előtt állok és zörgetek." 
Jelenések 3,20 


            Az ajtó egy különös valami. Elválaszt és összeköt. Az ember és Isten közötti ajtót azonnal a bűneset után az ember zárta be. Öltözött, bújt, magára zárta az ajtót. Milyen őszintén el lehetett volna még akkor mindent mondani az Úrnak. Hiszen Ő kérdezett: "Avagy talán ettél a fáról, melytől tiltottalak?" (1Móz 3,11). Isten még kereste a kapcsolatot az emberrel, Ő még zörgetett. Jól tudta, mi történt, mégis zörgetett. Az ember pedig hazugságaival, kifogásaival bezárta az ajtót. Azóta minden ember zárkózott, bizalmatlan, és ez teszi tönkre az életét. Vannak dolgok, amiket nem szeretnénk, hogy kiderüljenek. Ha beszélünk, sok minden világosságra jön. Inkább nem nyitom ki a számat. A bűneset után elkezdődött a képmutatás, ami azóta is tart. Aztán Isten is bezárta az ajtót. Az Éden ajtajába odaállította a Kérubokat. Megszűnt a közösség Istennel. Négyezer év zárt ajtók mögött! A négy adventi gyertya a négy évezredet jelképezi. Jönnek a próféták, hangzik az Ige, vannak kijelentések, ígéretek. De igazi mély kapcsolat nincsen. Nincs Atya! Nincs szeretet, nincs igazi öröm! Lehet így élni?! Kinyílik-e még egyszer ez az ajtó? Ki nyithatja ki? Aki vétkezett? Nem, Testvér - csak az Isten-ember, Aki Isten és ember. Az Ő áldozata az Emberfiának áldozata. Ő mondja ki a döntő szót: "Elvégeztetett!" A templom kárpitja, a csukott ajtó a tetejétől az aljáig kettérepedt. Megnyílt az ajtó! Lehet bemenni. Tudsz-e örülni annak, hogy Jézus nevében mehetsz az Atyához? Jézus a testének kárpitján át megy az Atya elé. Bemutatja az áldozatot, és Isten megbékél az emberrel.     

Forrás: részlet Trausch Liza "... beszéded megelevenít ..." - Áhítatok minden napra című könyvéből.

Szlukovényi Katalin: Viviszekció

Nem ott ért véget, csak ott vettem észre, 
hogy vége van. Hogy a szívdobogás 
nem akkor tör rám, amikor meglátlak, 
hanem miután már perceken át 
szemléllek oldalról - ne vehess észre 
kopasz fejtetőd, göndör fürtjeid, 
őszülő szemöldöködet, az orrod 
ismerős vonalát, élettelen 
gyík-tekinteted oldalpillantását, 
az érzékeny kéz ujjait, melyek 
nem ígérnek gyönyört számomra többé, 
és nemcsak nem akarlak, de a vágy 
sem ébred már bennem láttodra, gyomrom 
nem ugrik görcsbe, nem melegszik át 
szívtájékom, nem borzong érintésed 
emléke a combom közt. Legelébb 
az érintésedet vetted el tőlem, 
aztán a közelséged, a szagod, 
a jelenléted, még később a hangod,
míg végül csak ez a látvány maradt: 
ülsz itt, mint egy sok évvel ezelőtti 
újságból kivágott portréfotó: 
kontextus nélkül értelmezhetetlen. 
Nézlek, s a megkésett szívdobogás 
nem láttodra tör rám, ahogy a padra 
mellém ült idegen látványa sem 
megrendítő, csak mikor hosszú percek 
óta figyelem, akkor markol a 
jeges rémület belém: ez az ember 
azért nem mozdul már meg, mert halott.

2025. december 8., hétfő

Szabolcsi Erzsébet: Fohász




Adj erőt, 
mert beleveszek kételyeimbe. 
Adj időt, 
mert felörlődöm a mutatók rohanásától. 
Adj színeket, 
mert rettegek a szürkeségtől. 
Adj dalokat, 
mert fellázadt bennem a csend. 
Adj csobogó forrást, 
mert hűsíteném lobogó szavaim.

Anna Czekanowicz: (a gondolataimat visszaverő...)












a gondolataimat visszaverő 
görbe tükör alakjára 
formálom az életrajzomat 
röptében csatlakozom a világhoz 
meg-megbotlom a felhőkben 
nem akarom tovább hallgatni 
a fogatlan nagyhangúak 
hazugságát a testvériségről 
azt akarom hogy kegyes 
világ vegyen körül 
szobám négy fala között

Dabi István fordítása

Fuchs Éva: Mit keresel

Mit keresel őrülten, hevesen 
hajszolva, azután depresszióba 
lassulva önmagadban? 
Vagy talán másokban?  

Zuhantál parttalan semmibe
emelkedtél már végtelenbe 
összes erőddel kapaszkodva 
a másikba, mert féltél, 
hogy lezuhansz megint, mint mindig. 
Mit adhatsz, és mit adhatok neked? 
Lehet, hogy jó, de nem kell nevet  

adni annak, ami elfogadható 
ami önmagában és azon túl is jó, 
szép, és éppen látszólagos értéktelensége 
miatt érdekes, a többiek érdektelensége 
ne tőrje le a kezdődő szárnyalást, 
nem viselhetsz el ilyen csalást!  

Mit adhatunk hát egymásnak emberek? 
Mindent, semmit, mindent és semmit. 

– Meg kellene tanulnunk élni már –

Szabolcsi Erzsébet: Tétova…












Becsapott érzékekkel 
csodára sem várva 
nézem a semmit 
magamba zárva. 
Kopott falak közt 
elkoptatott kérdés, 
elkopott ceruza, 
megkopott érzés. 
Ködös derengésben 
ködvirágos álom, 
szürke hajnalokon 
várom, egyre várom. 
Csonka gyertya fellobban, 
mozdulok, lábam moccan, 
zárt szobádba kopogtatok, 
csendedbe lépnék, nem tudok, 
szólítanálak, nem lehet, 
elrejtetted a lelkedet. 
Tétova léptem megtorpan, 
tétova szikrám ellobban…

Acsai Roland: Karvaly-árnyék

A kampós csőr, a szemek, a pofa: 
Véresen komoly. A fák közt hosszan 
Néztem. Fél délutánt fürdőzött át 

A karvaly a madáritatóban. 
Magabiztosan – mint ember soha. 
Most felszáll, és egy egész kört vág 

Ki az égből. (Hol van 
A sok veréb, az aprónép kora
Nyári zsibongása? Léleg-

Zet visszafojtva kivárták, 
Amíg a karvaly végez: 
Még nem velük.) De árnyát 

A ragadozó a víztükrön hagyta 
– akárha vékony jéghártyát –, 
S képe itt maradt: szemeinkbe fagyva. 

2025. december 7., vasárnap

Advent 2025

 


Advent második vasárnapja.


Trausch Liza: Völgyek-hegyek




" Minden völgy fölemelkedjék, minden hegy és halom alászálljon, 
és legyen az egyenetlen egyenessé." 
Ézsaiás 40,4  


          Gondoltál-e már arra, mit jelenthetett advent a mennyben, amikor Isten készült földre küldeni a Fiát? Mit jelenthetett Istennek leüzenni - készítsétek a jászolt, készítsétek a korbácsot, készítsétek a keresztet, küldöm a Fiamat?! És mit jelenthetett advent a pokolban? Biztos vagyok benne, oda is lehallatszott a kiáltás, és mozgósított a pokol: jön Jézus! Az Ördög mindent kitalált, ami létezik, hogy az emberek figyelmét másra fordítsa. Amikor látom a nagy karácsonyi készülődést, mindig eszembe jut, hogy jól mozgósított a pokol. Az üzletek tele vannak vásárlókkal. Mire eljön a karácsony, holtfáradt a család, és mindenki boldog, hogy túl vannak az ünnepen.Mit kellene tenni, hogy igazán karácsonyunk legyen? Mi múlik rajtunk, hogy ne csak egy napra, hanem egy életre legyen karácsonyunk? Mit vár tőlünk az Úr ahhoz, hogy megjelenjen "az Úr dicsősége"? Térképezzük fel belső világunkat. Ott vannak völgyek, ahol valami hiányzik. Szorosan mellette a hegyek, ahol sok van valamiből. Amikor itt a bécsi utat készítették, hónapokon át gyalulták a hegyeket. Istennek is vannak gyalui. Úgy hívják: szenvedés. Mik ezek a hegyek? Ahol vagyok valaki, ahol úgy érzem, különb vagyok a másik embernél. Látod életedben a hegyet, ami mellett talán ott van az életed legmélyebb völgye. Talán az indulataid, a meggondolatlan mondataid. Amikor életre-halálra mondod, véded a magad igazát. Nem lesz karácsonyod, amíg egyenetlenségek vannak az életedben. Kérjed az Urat, hogy Lelke által mutassa meg, hol kell engedned ahhoz, hogy egészen betöltessen.     

Forrás: részlet Trausch Liza "... beszéded megelevenít ..." - Áhítatok minden napra című könyvéből.

Rákos Sándor: Istenes vers

Istenem, én még soha nem beszéltem veled úgy, ahogy 
férfi beszél a férfival: utoljára talán 
novicius koromban láttalak, majdnem 
gyerekszemmel még – te pedig, Uram, 
szakállas aggastyán voltál már akkor is. 
Azóta szent műveidben imádlak, oly igen 
kedvemrevaló világodban, s legbohókásabb 
teremtményedben, az emberben. 
Hiszen örömre teremtettél 
minket, s megunhatatlan játékszerül 
adtad e földet nekünk. Játszottam 
én is eleget nagyszerű 
játékaiddal, alkonyatra már 
el is fáradtam egy kicsit. 
Ugyan minek megvénítened, gyalázatos 
nyavalyákkal sújtanod az emberfiát, ha már egyszer 
ily pompás, angyalokkal versengő 
állatnak teremtetted? 
Ó, hogy örültem, milyen hatalmasan 
nevettem, szinte nyerítettem, ficánkoló csődörcsikód – 
most összevissza ver a szívem, elfulladva 
rogyok lábaidhoz. 
Hosszú úton, gyönyörű kitérőkkel jutottam 
hozzád vissza. 
S kérdem tőled, ama szakállas 
aggastyántól, én, a magam is öreg: 
árulnád el, hogy furcsa játékod 
szabályai szerint vajon mit akarsz 
tenni még velem?                 

Rákos Sándor: Dániel imája












Oroszlánok szűk vermébe vettettem, 
bennem lakó Lélek, szabadíts meg! 
Lándzsával, dzsidával virrasztanak felettem – 
fordítsd hegyüket vissza, szívéhez ellenségeimnek! 

A kegyelmes király, lám, mily kegyetlen. 
Milyen elveszejtő próbát eszelt ki 
Bennem lakó lélek, hozzád kiáltok, te Egyetlen – 
te tudsz engem, vagy senki más, a gödörből kivenni! 

Csigákban leomló haj, méltóságos szakáll, 
arany-gyémánt ékszer, cifra köntös, csatok – 
mit ér a vadak ellen? Vajon útjukba áll 
nevem, nagy tisztségem: az, hogy a fáraó pohárnoka vagyok? 

Amit szereztem a trón tövén, árulások, 
ármánykodás helyén, – íme, már nem enyém! 
Mindjárt megmondják e rőt sörényű pajtások, 
mit ér közöttük az udvari lelemény? 

Még jószerencse, hogy hitem meg nem tagadtam. 
Hatalmas Jehovám hangja elől fülem 
nem tömtem be viasszal. E szörnyű szikla-lakban 
ugyan mit kezdhetnék magammal nélküle? 

Így hát harmadszor is, Lélek, hozzád kiáltok! 
Te légy szabadítóm, ne fáraó kegye! 
Kinek egyik szeme Áldás, a másik Átok: 
ha akar, gondoskodjék, hogy terhem elvegye!

2025. december 5., péntek

Lukátsi Vilma: Istennek adott hegedű












A fényes égen fecske villan: 
övé a lég, a végtelen, 
A repülés azt jelenti: 
– Köszönöm a tért, Istenem!  

A napsütötte kavicsok közt 
parányi gyík. Már nem is látod. 
Fürge mozgása azt jelenti: 
– Isten gondol rám! – Megcsodálod?  

És azt hiszed, hogy az az Isten, 
aki a gyíknak enni ad,
tán megfeledkezik terólad, 
s holnapra nem jut jó falat?  

Vagy azt hiszed, Aki a fecske 
repdeső szárnycsapását méri, 
ne tudná azt, mi a te vágyad? 
– Még nem is kérted, már kiméri.  

És többet ád, értékesebbet, 
gyöngyszemeket – kavics helyett! 
Nem érzed mégsem, hogy az Isten 
téged milyen nagyon szeret?  

– Nem próbálod a hála hangját? 
(Rossz hangszeren recseg a húr.) 
Nehezen nyílik arra ajkad: 
,, Mindeddig segített az Úr!’’ 

 – Ne szólj hát! Hálaadás helyett 
add Istennek a hangszered! 
Ha az Ő ujja játszik rajta, 
a hangját meg sem ismered!  

Az Ő kezében – nézd – mivé lett 
a szakadt húrú hegedű. 
Ha Isten Lelke a vonója, 
– hallod a hangját? – gyönyörű!  

– Köszönöm jó Atyám a reggelt! 
– Köszönöm, hogy dolgozhatok. 
– Köszönöm a jó egészséget, 
Tőled csak jót kaphatok!  

Ha betegség is – légy ádott érte, 
mert Tőled jő a gyógyulás!
 A gondjaim kezedbe tettem, 
Te tudod vinni, senki más!  

Köszönöm, hogy szüleim vannak, 
s légy áldott, ha már nincsenek! 
Tenálad vagyok mindig otthon 
Nem vagyok árva, bús gyerek!  

– Köszönöm, hogy szabad szeretnem! 
És köszönöm azt, ami fájt! 
– Köszönöm a fényt az égen, 
s köszönöm a ködös homályt!  

És köszönöm az őszi erdőt! 
És köszönöm, hogy van szemem! 
Hogy sok bűnömön keresztül 
mégis csak látlak, Istenem!  

S köszönöm Őt, a legdrágábbat, 
a váltságdíj lefizetőt! 
S azt, hogy ,, az én Megváltóm él, 
s porom felett meglátom Őt.’’

Biblia




... A föld végén ragadtalak meg, annak legszéléről hívtalak el. Ezt mondtam neked: Szolgám vagy! Kiválasztottalak, nem vetlek el téged! Ne félj, mert én veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok Istened! Megerősítelek, meg is segítelek, sőt győzelmes jobbommal támogatlak. Megszégyenülnek és gyalázatra jutnak mindazok, akik gyűlölnek téged. Semmivé lesznek, elpusztulnak, akik veled perbe szállnak. Keresed, és nem találod azokat, akik téged támadnak. Megsemmisülnek teljesen, akik ellened harcolnak. Mert én, az Úr, a te Istened, erősen fogom a jobbodat, és ezt mondom neked: 
Ne félj, én megsegítelek!...
Ézsaiás 41, 9-13