Tamás Timea: Mottó nélkül

az őrület az 

amikor a vakondot szorítani 

kezdi a föld 

és menne haza 

amikor levegő után kapkod 

amikor már utálja a föld szagát 

az az őrület 

amikor fényt akar 

amikor kiszáradt bőrrel szeretne 

feküdni az avaron 

sárga levelek alatt 

az az őrület

Trausch Liza: A madarak is tudják

" Még az eszterág is tudja a maga rendelt idejét... 

és a gerlice, a fecske és a daru is megtartják..." 

Jeremiás 8,7  

          Istennek van számomra előre elrendelt futópályája, ahova úgy mehetek, mint aki valóban harcra rohan. Isten a világmindenséget akarata szerint kormányozza, és minden enged néki. A madarak is tudják, mikor kell elmenniük és visszajönniük. A bűneset az embert szakította el elsősorban Istentől. A madarak ismerik az isteni teremtés rendjét. Az ember az, aki kilépett az örök rendből, és aki a rendetlenséget csinálja. Ne légy ostobább, mint a gólyák, gerlicék, fecskék, akik tudják, hogy mikor mit kell tenniük. Jézus azért jött, hogy összekapcsoljon az Atyával. Ha már megbocsátotta bűneidet, akkor vágd magad haptákba, és jelentkezz a nagy Vezérnél, mint egy kicsi katona: " Itt vagyok, Uram, megváltott életem parancsra vár" mondja egyik lelki énekünk. A Károli-fordítás így mondja: "Még az eszterág is tudja a maga idejét az égben…" Egy másik fordítás azt mondja: "az ég alatt". Mind a kettő igaz. Emlékeztek a Miatyánknak arra a mondatára: "Legyen meg a Te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is"? Az égben és az ég alatt ugyanaz Isten akarata. Angyalseregek várnak feszülten arra, hogy mit parancsol Isten. Vajon ott vagy-e mellettük az ég alatt? Ők az égben, mi az ég alatt szeretnénk cselekedni Isten akaratát. Mondod-e, Uram, itt vagyok, és én, aki az ég alatt élek, tudni szeretném, mi az akaratod? Ha a helyeden vagy, benne vagy az örök rendben, mint egy pici alkatrész. Itt kell végezned, ami a dolgod, itt kell hallanod parancsát. Ez a boldogság, és ezért érdemes élni. 

Forrás: részlet Trausch Liza "... beszéded megelevenít ..." - Áhítatok minden napra című könyvéből.

Túrmezei Erzsébet: Példázat a magvetőről

Kimegy a magvető, 

Hinti szét a magot; 

Aranyló magocskák, 

Jó földbe hulljatok!  

Ne útfél fogadjon, 

hol a láb eltapos, 

károgó madarak 

éhesen lesnek ott.  

Ne kemény köves föld, 

szomjazó kis gyökér 

bárhova indul ott, 

mindenütt követ ér.  

Tövises földbe se 

jussatok, hulljatok, 

Hol a gyom rabol el 

levegőt és napot.  

Égi mag, Ige-mag 

hova hull, hova jut? 

Annyi szív csupa gyom, 

vagy kemény, mint az út.  

Új szívet kérek én 

Tőled, ó, Istenem, 

Te segíts, hogy e szív 

puha, jó föld legyen!

Weöres Sándor: Lied

Várlak a déli sugárban 

Várlak az éji sötétben 

Várlak a télben, a nyárban 

Várlak a földön, az égen  

Szél remeg át a határon 

Fényei fogynak a nyárnak 

O, te örömteli álom 

Holtomig én idevárlak

Jónás Tamás: Kóborolnod

Megbízom benned, de most dolgom akadt. 

Megértettem a régen mondottakat. 

Több lettem s kevesebb ebben avagy abban. 

Igazságom elmúlt. Újabb, igazabb van.  

Te sem lehetsz másként: más vagy te is mára. 

Nem a te világod, a Teremtő világa 

ez a világ itt most. Be kell kóborolnod. 

Bízz bennem, és hagyj el. Neked is van dolgod.

Sztrilich Ágnes: szentgyónás

nem tudtam, 

hogy ennyire 

kemény voltam – 

de ahogy 

meghajoltam 

Jóságod 

forrást 

fakasztott 

elfojtott 

bánatomból –

Sztrilich Ágnes: vallomás

volt, hogy 

egy voltam 

világoddal 

sóvárogtam 

égbe-nyúló 

fűszálaiddal 

ma már 

eggyé-válni 

megvallom 

Veled 

vágyom – 

Te lettél 

világom!

Bazsó Éva Andrea: Eltévedt lelkek

A hatalomért bármire képes 

az ember,  

saját hasznát lesve törtet, 

mindenkit taposva el.  

Csak egyszer látná meg 

valódi képét a tükörben!  

Eszét vesztve menekülne - 

e torzkép elől.

Kosztolányi Dezső: Mózes imája

Hatalmas úr, sziklás erősség,  

te láthatatlan nagy titok.  

Intesz, s a földi munka hősét  

dörgő szavaddal elhivod.     

Te fenn a csillagoknak ormán  

trónolsz ragyogva, komolyan.  

Mi itt törődünk lenn mogorván  

s tűn életünk, mint a folyam.     

Te tündökölsz a másvilágon  

magánosan, győzhetetlenül.  

A mi sorsunk csak röpke álom,  

mely az idővel elrepül.     

Ránk csapsz dúló, sötét haraggal  

s mi hervadunk, miként a fű,  

mit a kaszás vígan levagdal,  

te végtelen vagy s tiszta, hű.     

Kevés időig sírva élünk  

s aztán a sírra rábukunk.  

Légy szörnyű harcainkba vélünk  

s taníts meghalni, ó, urunk!   

Mezey Katalin: Ami tökéletes

Csak ami nincs,

csak az tökéletes. 

Élünk panasszal, 

hiányokkal tele, 

és csak a nincs

döbbent rá azután, 

hogy az a tökéletlen 

- az az élő, halandó - 

mennyire kellene. 

Puszta Sándor: Betlehemi éj

A hold beszűrt a kunyhórepedésen, 

Ezüst halmot hintett szerte szépen. 

A glória már fényes messze zengett. 

Elaludtak. Szendergett a Gyermek.  

Mária édesen, a bölcsőre hajolva, 

József, az ács, s fejénél a szalma. 

Aludt a csacsi és a hű ökör. 

Ez éjjel nem riadt egy kutya se föl. 

Bogrács alatt a tűz, csuporban a tej, 

A fák, a bokrok, mind. És száz virágkehely. 

Aludt a jószág. A tágas gádorok.

A mindig virrasztó csordapásztorok. 

Egy kis bari, tán álmán, bégetett. 

Sóhaja gyapjak taváb veszett. 

Aludt a ház. A csend. A kispatak. 

Háztető a nád. S a ház előtti pad. 

Aludt a szerszám, a szíj, ostoron a nyél. 

Gyalogúton, állva, elaludt a szél. 

Gyöngyháztollú szárnnyal mind, a madarak. 

Aludt az éj is, egy nagy fa alatt…  

A glória már csak szinte zümmögött, 

Mint a hold zenéje alvó fű között.  

A Hűség virraszt csak 

Léptét hallani, 

Hogy ébren legyen itt 

Mindig valaki…

Andrzej Ogrodowczyk: Júdás

Hallod, hogyan gyülekeznek a levelek 

Hogyan beszélnek ellened 

Ettől az embertől túl sokat kívánsz 

Menj el tőle 

Hallod, nincs másik világ 

Itt nő a fa, amelyen lógni fogsz 

Nem hallja 

Továbbra sem azt a világot hallgatja, amelyiket kellene 

És kétségbeesésében csak a fa 

Tépi a leveleit   

Dabi István fordítása

Parancs János: A hétköznapi ember

Az élet apró-cseprő dolgai,  

a reggeli szellőztetés,  

a beágyazás,  

a mindennapi séta az óvodába,  

egyre fontosabbak,  

ha itthon vagyok,  

egyre nélkülözhetetlenek  

a megszokott, ismétlődő feladatok,  

ezek a lekicsinyelt semmiségek,  

amiket bűntudat nélkül, jól,  

egyértelműen megoldhatok.

Radnóti Miklós: Töredék

Oly korban éltem én e földön,
mikor az ember úgy elaljasult,
hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra,
s míg balhitekben hitt s tajtékzott téveteg,
befonták életét vad kényszerképzetek.

Oly korban éltem én e földön,
mikor besúgni érdem volt s a gyilkos,
az áruló, a rabló volt a hős, -
s ki néma volt netán s csak lelkesedni rest,
már azt is gyűlölték, akár a pestisest.

Oly korban éltem én e földön,
mikor ki szót emelt, az bujhatott,
s rághatta szégyenében ökleit, -
az ország megvadult s egy rémes végzeten
vigyorgott vértől és mocsoktól részegen.

Oly korban éltem én e földön,
mikor gyermeknek átok volt az anyja,
s az asszony boldog volt, ha elvetélt,
az élő írigylé a férges síri holtat,
míg habzott asztalán a sűrű méregoldat.

. . . . 

Oly korban éltem én e földön,
mikor a költő is csak hallgatott,
és várta, hogy talán megszólal ujra -
mert méltó átkot itt úgysem mondhatna más, -
a rettentő szavak tudósa, Ésaiás.

1944. május 19.

Wass Albert: Ősz lesz

Tudom: egyszer majd messze-száll a szellő, 

s a lomb homályban többé nem nevet. 

Ősz lesz. 

És ősszel hullanak a levelek.  

Eljárok majd a temetőkbe, 

és álmodó leszek, és kedvtelen. 

Bánat kísérget: lomha, őszi bánat, 

és felhő lesz, és Csend, a lelkemen.  

Megnézem majd a régi fákat, 

és elbúcsúzom utoljára. 

Megkérdezem: melyikük fáradt? 

Megkérdem: vágynak még a nyárra?  

Szívem az őszt még megcsodálja, 

de a halált már vele-érzi; 

mert minden nyár csak tarka álom, 

s az álmok sorsa: elenyészni.  

És látom majd: nincs több virág. 

S a holt mezőkről én is elmegyek. 

Ősz lesz: nagy Ősz. 

És ősszel hullanak a levelek.