Alapige:Ézs 8,19-20
"Ha ezt mondják néktek, tudakozzatok a halottidézőktől és a jövendőmondóktól, akik suttognak és mormolnak, hát nem Istenétől tudakozódik a nép? A halottaktól kell tudakozódni az élő helyett? A tanításra és a bizonyságtételre hallgassatok!"
Azt kell ma eldöntenünk, hogy amikor szembenézünk ezzel az ismeretlen új esztendővel, végső soron kiben bízunk. Kitől tudakozódunk a jövendő felől? És baj esetén kitől fogunk segítséget kérni? Ezekre a közhelyszerű kérdésekre most nekünk annak a jegyében kell választ adnunk magunkban, amit mindkét ma hallott igében Isten nekünk nyomatékosan mondott. Ő minden olyan próbálkozást, ami Őt megkerülve, az Ő ellenére igyekszik a jövőbe, a titkokba hatolni, utál, sőt, mindkét igében azt olvastuk, hogy nemcsak ezeket utálja Isten, hanem azokat az embereket is, akik a varázslásnak, mágiának, jövendőmondásnak, bármiféle babonának, vagy az Ő félretételével történő igyekvésnek az áldozatai vagy cselekvői lesznek. Azokat utálja az Úr, és a Jelenések könyvében többször is olvassuk, hogy azok kívül maradnak az Istennel való közösségen, a mennyei Jeruzsálemen, az üdvösségen.
Azért is különösen időszerű erről újesztendő napján beszélnünk, mert az újévi szokások hemzsegnek a különböző babonás elemektől, amik kiváltképpen azért veszélyesek, mert észre sem vesszük már, hogy miről van szó, és ezek a kedves népi szokásként elkönyvelt szörnyűségek korántsem olyan ártalmatlanok és veszélytelenek, mint ahogy gondoljuk.
Újévi üdvözleteket hoz a postás, az egyik lapon malac van, a másikon négylevelű lóhere, a harmadikon kéményseprő. A kisgyerek megkérdezi: Miért van azon a képen malac? Szülei hirtelen nem is tudnak magyarázatot adni rá, de ott van egy néni, aki megmagyarázza: Az szerencsét hoz, kisfiam. És kiselőadást tart erről, meg arról, hogy mit kell megfogni, ha az ember kéményseprőt lát az utcán, hogy megmaradjon a szerencséje, mert ettől - az új esztendőre előretekintve - nagyon sok minden függ. A kisgyerek nem érti, hogy mit mondanak neki, de magába szívja a szavakat, adott esetben emlékezni fog rá, és senki nem is sejtette, hogy megmérgezték a lelkét.
Valaki kedvesen felajánlja, hogy egy távol eső helyre elvisz a kocsiján. A szép autó hűtőrácsán egy patkó van. Megkérdezem: minek az ott? Szerencsepatkó - hangzik a felvilágosítás. - Te hiszel az ilyesmiben? - Á, dehogy, csak találtam, és feldrótoztam oda. - Vedd le, és dobd el, kérem csöndesen. Vizsgálja az arcomat, hogy tréfálok vagy komolyan gondolom-e. Szeretné, ha tréfálnék. Rövid gondolkozás után nagy meggyőződéssel ezt mondja: Ne haragudj, én mégis csak nyugodtabban vezetek, ha az ott van. Ezt nem a középkorban mondták. 1976-ban, egy főiskolát végzett férfi.
Beszélgetünk a dohányzóasztalnál. A házigazda többször is szükségesnek tartja hangsúlyozni, hogy ő semmiféle láthatatlan lényben nem hisz, sem Isten, sem angyal, sem ördög nincs, ő tudja. De amikor arról van szó, hogy aranyos kislányuk mióta megszületett, még nem volt beteg, akkor ezt lekopogja. Megkérdezem: Ez mi volt? És szinte tudományos precizitással elmagyarázza, hogy milyen irányból, hányat és hova kell koppintani, és mi ennek a jelentősége. Főmérnök egy fővárosi vállalatnál.
Ezek talán megmosolyogtató, nagyon szalonképes és ártatlan kis történetek még, amelyekben észre sem vesszük a bűnt, a sötétséget, a sötétség fejedelmét, aki pontosan azt akarja, hogy ne vegyük őt észre, és ne tartsuk őt sötétnek és magunkra nézve veszedelmesnek, mert akkor talán elgondolkodnánk. És éppen mivel nem vesszük észre, él és hat körülöttünk és talán bennünk is, és visz bele minket olyan dolgokba, amikről Isten azt mondja, hogy utálom. Amikor első gyermekünk megszületett, néhány nap múlva felkeresett egy közeli ismerős, és a születés egészen pontos időpontját tudakolta. Gyanússá vált a dolog, és kiderült, hogy teljes jó szándékkal, szinte ajándékként el akarta készíteni a kicsinek a horoszkópját. Egy tanárember, 1974-ben, Budapesten!
Tanúja voltam egyszer, amikor egy asszony a gyermekének a fogfájása alkalmával szabályosan ráolvasott a gyerekre, és a hold segítségét kérte. Egy köztiszteletben álló, templomba járó, érettségizett, több gyermekes édesanya. És elmegyünk az ilyen dolgok mellett, és föl sem tűnik. Valamelyik nap a János Kórházból jöttem ki, és alig tudtam elmenekülni egy erőszakos asszony elől, aki mindenképpen a tenyeremet követelte, hogy megmondja a jövendő-met. És amikor néhány nappal ezelőtt kiderült, hogy nem tudom, mi az a szilveszteri ólomöntés, akkor huszonéves fiatalok magyarázták, hogy azt hogy kell csinálni, mi annak a jelentősége, és komplikált dolog ólomhoz jutni, de megteszi a kávéüledék is, vagy szükség esetén, ha nagyon hozzáértő ember van, egy félig elégetett gyufaszál, vagy bizonyos csirkecsontok is szolgálhatnak alkalmas eszközként.
Nem szaporítom a szót. Csak néhány elrettentő illusztrációt akartam mondani. Remélem, hogy elrettentenek mindenkit. Még egy adatot hadd említsek. A Közgazdasági Kiadó jelentetett meg tavaly egy könyvet a babona lélektanáról, és ennek az Angliában élő szerzője írja a következő adatokat: "Ismeretlen azoknak a számuk, akik a törvényeket megszegve gazdagodnak meg a babonából, mások viszont úgy űzik ezt, hogy nem lépik át a törvény szab-ta határokat. A holdrakéták és a computerek korában a csillagjóslás és a jövendőmondás óriási sikereket élvez. A hivatásosok számáról nehéz adatokat beszerezni, mivel az általános regiszter a jövendőmondókat a szolgáltatások, sport és szórakoztató ipar osztályba sorolja. Becslések szerint Nagy-Britanniában ma valószínűleg több mint 2000 hivatásos jós működik, akiknek a jövedelme csinos, négyjegyű, sőt sokszor ötjegyű számot tesz ki. A módszerek közt megtaláljuk a kártyát és a teáscsészét éppúgy, mint a kristálygömbből olvasást és az asztrológiát. Kiszámították, hogy az Egyesült Államokban a 60-as évek elején több mint 1000 lapnak volt olyan állandó rovata, amiben asztrológia szerepelt, és ezt mintegy 20 millió olvasó olvasta. Nagy-Britanniában sok olyan hetilap van, amely a jóslatok és más okkult dolgok iránti érdeklődést igyekszik kielégíteni. Az egyik havi 50 000 példányban jelenik meg, a többiek titokban tartják példányszámukat. Az olcsó zsebkönyvkiadók is felismerték az ebben rejlő üzleti lehetőségeket, és az egyikük 750 000 példányban adta ki egy asztrológiai könyvsorozat köteteit." Ez a helyzet az ún. keresztyén Európában vagy az Egyesült Államokban a 20. század utolsó negyedében. Valóban igaz az, hogy a hiszékenység egy hitetlen korban terjed legjobban.
Mert a babonához is hit kell. Egyetlen babona sem nyugszik racionális alapokon. Akinek nincs élő hite az egy, igaz, élő Istenben, akit nekünk Jézus Krisztus kijelentett, az előbb-utóbb valami másban fog hinni. Talán észre sem veszi, hogy miben vagy kiben. Éppen ezért minősített bűn mindenféle babona a Szentírás szerint, mert amögött is bizalom van, de nem az Istenben, hanem az ördögben való bizalom. Akár tudja ezt valaki, akár nem. A hallott igékben felsorolt babonaságok bármelyikével ha valaki kapcsolatba kerül, az démoni befolyás alá kerül, és a tragikus az, hogy ezt a legtöbben nem is hiszik el. Talán még az itt ülők fülének is egy kicsit mitikusan, régimódian hangzik ez most, és kicsit eltúlzott aggályoskodásnak tekintik még azok is, akiknek pedig van tapasztalatuk arról, hogy vannak démoni hatalmak. De amikor látja valaki ezeknek a dolgoknak a hatását egy ember vagy egy család életében, akkor csak azt teheti, hogy felkiált, és azt mondja: Emberek, ezek az igék is benne vannak a Szentírásban! Isten nem véletlenül óv minket ettől. Nagyon veszélyesek, és hívő ember számára kizárólag egy lehetőség van: tartózkodik még a közelüktől, még az érintésüktől is, mert Isten az Ő szeretetéből óv minket ettől.
Nyilván bizonyos szempontból más elbírálás alá kerül az, hogy valaki négylevelű lóherét tesz az asztalára, vagy elmegy egy kártyavetőhöz, vagy maga is kártyát vet, vagy horoszkópot készíttet vagy készít, vagy olyan vallásokkal, filozófiákkal, ideológiákkal foglalkozik, amelyeket ha magáévá tesz, feltétlenül azt jelenti, hogy idegen istenek előtt hajol meg, vannak ezen belül kategóriák, de az egészre az jellemző, hogy Isten szavát félreteszi, aki ezekkel foglalkozik, mert Isten azt mondja: Ne legyenek néked idegen isteneid én előttem. Csak az ideg- és elmeorvosok tudják megmondani, hányan kerülnek kezelésre emiatt hozzájuk, és még többen a megmentett öngyilkosok osztályára. És lelkigondozók kénytelenek tapasztalni azt, hogy egy-egy lelki görcs mögött milyen sokszor ez áll, hogy Istennek ezt az óvását szegte meg valaki.
Valaki nem tud továbbjutni a hitéletben. Megreked egy ponton és sehogy sem halad előre. Nem talál békességet, maga is szenved attól, hogy süketté vált az ige iránt. Nem érti, mit mondhat vajon neki Isten, megoldhatatlan helyzetbe kerül, és hosszú időn át nem tud onnan kiszabadulni, és emögött sokszor az van, hogy egyszer, életének egy nehéz pontján elment egy kár-tyavetőhöz, vagy gyerekkorában szemölcsei voltak és ráolvastak, és csakugyan megtisztult, megszabadult a szemölcsöktől, vagy hosszabb-rövidebb ideig foglalkozott okkult könyvekkel és gyakorlatokkal.
Teljesen mindegy, hogy tudta vagy nem tudta akkor, hogy mit csinál, mert a sátán kegyetlen zsarnok. Először letagadja magát, és úgy kaparint meg minket, és utána ő az, aki meggyőz arról, hogy ebből a helyzetből már nincs szabadulás. Aki egyszer Isten helyett őbenne bízott, aki Isten helyett vagy mellett tőle is kért segítséget, az az ő hatalma alá került. Van szabadulás innen, de ezt bűnnek kell ítélni, le kell lepleznünk önmagunkban, és a Szabadítóhoz kell fordulnunk, mert csak az segíthet rajtunk, aki nagyobb, mint az erős fegyveres. Aki bement az ő palotájába, legyőzte és megkötözte őt.
Hiszen éppen ezért bűn mindenféle varázslás, mágia, jövendölés, és sorolhatnánk vég nélkül ennek különböző fajtáit, mert mindegyiket az jellemzi, hogy Isten nélkül, Isten ellenére, Istent megkerülve és kijátszva akar olyan ismeretekhez jutni, amiket Isten az Ő szeretetéből előlünk elrejtett. Vagy ami-ket egyelőre elrejtett, mert kímél minket, mert ismeri a mi teherbírásunkat, és Istennek minden tettét a szeretet határozza meg. Maga Jézus is mondott a tanítványoknak olyanokat, hogy: Sok mondanivalóm lenne még hozzátok, de azt most el nem hordozhatjátok. Ő nem azt akarja, hogy összeroppanjunk a titkok súlya alatt, hanem azt akarja, hogy a titkok sáfárai lehessünk. Hogy úgy tudjunk gazdálkodni az Ő kijelentett, ránk bízott, drága titkaival, hogy azokból másoknak is jó jöjjön ki, az másoknak is áldás legyen. És van, amit nem jelent ki, vagy egyelőre nem jelent ki. Ezt is megtudhatja az ember. Aki nem bízik Istenben, akinek nem elég az Ő tilalma, aki Isten ellenére is be akar törni a titkok birodalmába, betörhet, de csak Isten nélkül, Isten ellenségével szövetkezve, Isten ellenes módon, és ezzel ő maga is Isten ellenségévé válik. Vajon mire számíthat az, aki Ővele szembefordul, és az Ő ellenségévé lesz?! Aki pedig ilyet csinál, az megteheti, de ezért fizetni kell. Ennek az ára sokszor a békessége, az élete, még az üdvössége is lehet az embernek. Ezért ilyen határozott Isten igéje.
Ezért nem ismer kivételt, és nincs enyhítés. Ha odafigyeltünk arra a két igére, amit olvastunk, akkor világos ezekből az, hogy Isten csak egyet mond ezekre nézve: Vessétek el! Elítélni, az Ige mércéjével bűnnek ítélni, a magunk életében elvetni, abbahagyni, kimenekülni belőle, és hívő embereknek külön figyelmeztetés az, ha valaha is volt dolguk effélével, akkor azt külön meg kell bánniuk. És abból utólag külön kell kérniük a szabadulást és a feloldozást, ha mégoly ártalmatlannak tűnő és széles rétegekben elterjedt babonaságról volt is szó. Hiszen éppen ezzel akar minket megtéveszteni a mi ellenségünk, hogy játékos dolognak, vagy egyszerűen csak kedves népi szokásnak, hagyománynak tünteti föl azt, ami halálos méreg, ami Isten elleni vétek, ami istenkáromlás. Mert amikor valaki az Isten nevével az ajkán Isten ellenségénél keres segítséget, az a legszörnyűbb istenkáromlás. És amikor a spiritiszták újabban spiritualistáknak kezdik nevezni magukat, és amikor a modern varázslás kézikönyve a Mózes 6. és 7. könyve címet viseli, és amikor a kártyavető a Szentháromság Isten nevét meri az ajkára venni undok tevékenysége közben, akkor az csak annál utálatosabb az Úr előtt. És ha effélékkel hívő embernek is kapcsolata van, az a legutálatosabb, a legkevésbé menthető, és leginkább olyan, amiből meg kell térnie.
Persze az ember szeretne néha előre látni, a jövőbe látni. Szeretné tudni, mire számíthat, mit hoz a jövő, mire kell felkészülnie. Egy új esztendő küszöbén különösen is ott van ez a vágy mindannyiunkban, és erre meg is van a lehetőség. Van ennek Istentől rendelt, szent és tiszta módja is, amibe nem roppan össze az idegrendszer, amibe nem zavarodik meg a hívő ember hite, amiben nem kötözik meg kételyek és félelmek. Hogyan olvastuk ezt alapigénkben? "A tanításra és a bizonyságtételre hallgassatok" - ezt mondja Isten. Hát beszél Ő velünk! Hát nem akarja Ő azt, hogy sötétben járjunk! Nem akar Ő bizonytalanságban tartani minket! Az Ő Igéjében kijelenti Önmagát. Meg-mutatja a mi utunkat. Az Ő Igéjében csodálatos ígéreteket ad nekünk, amik-be megfogódzkodhatunk, amiknek a teljesedését várhatjuk. Az Ő ígéreteihez vezető utat is megmutatja: az irányt mindig, és mindig a következő lépést is.
Egyebek közt ez a különbség a jövendőmondók és Isten Igéje között. Isten a következő lépést mutatja meg mindig. Mi már nem értjük, hogy mi van a mögött a képes kifejezés mögött a 119. Zsoltárban, hogy "a te igéd az én lábaimnak szövétneke és ösvényem világossága". Az a szó, amely itt szerepel, egy közönséges asztali olajmécses volt, de egy hosszú botra tűzték, és ha valakinek sötétben kellett a hegyi ösvényeken gyalogolnia, egy ilyen szövétneket, egy ilyen botra tűzött lámpást vitt a kezében, és azt tartotta maga előtt, nehogy mellélépjen, és szakadékba zuhanjon. Ez nem világított 100 méterre, mint egy reflektor, de a következő lépést megvilágította. Ha valaki odafigyelt és tartotta, az nem esett a szakadékba. Tudta, hogy mi az út iránya, és látta mindig a következő lépést. Így adja nekünk Isten az Ő Igéjét. Ezért olvassuk itt, hogy "erre figyeljetek". Nem azt mondja, hogy néha lapozzatok bele a Bibliába, néha hallgassatok oda. Mert ha csak egyszer-egyszer néz oda az ember, és éppen olyankor nem néz oda, mikor ott a szakadék, akkor beleesik. Egyszer-egyszer hiába néz bele. Vagy folyamatosan, mindig figyel valaki az Úrra ezzel a bizalommal, hogy a következő lépést mindig megvilágosítja, és ez nekem elég, mert utána jön a következő, és akkor megint ad világosságot, ha kérek, - vagy sötétségben marad, és akkor próbál más világosságot, luciferi világosságot keresni, és találhat is.
"A tanításra és a bizonyságtételre figyeljetek." A tanítás itt a Tóra, az Isten tanítása, az írott ige. A bizonyságtétel pedig az erről szóló bizonyságtétel, aminél mindig megvan annak a csodának a lehetősége, hogy az Istenről szóló emberi bizonyságtétel egyszer csak az Isten Önmagáról való bizonyságtételévé lesz, és úgy érkezik meg valakihez, és maga Isten szólít meg valakit. "Aki titeket hallgat, engem hallgat" - ezzel bocsátotta el igehirdetői útjukra Jézus az Ő tanítványait.
Ezt mondja tehát nékünk Isten: Ha ezt mondják néktek, tudakozzatok a halottidézőktől és a jövendőmondóktól, akik suttognak és mormolnak, hát nem Istenétől tudakozódik a nép, az Isten népe? A halottaktól kell tudakozódni az élő helyett, az élő Isten helyett? A tanításra és a bizonyságtételre figyeljünk! Legyen gyülekezetünk új évi programja ez: az Isten Igéjére figyelni sokkal folyamatosabban, sokkal éberebben, megfeszített figyelemmel, sokkal nyitottabban, azzal a bizonyossággal és reménységgel, hogy ettől függ, szakadékba zuhanunk-e vagy nem.
A te Igéd lábaimnak szövétneke és ösvényemnek világossága. Nem tudjuk, hogy milyen kanyarok lesznek ennek az esztendőnek az ösvényén, de azt tudjuk, hogy ez az ösvény Őhozzá vezet, és hogy a következő lépést mindig megmutatja. Akinek ez elég, annak békessége lesz, az tud örvendezni, az biztonságban érzi magát, annak lesz igazán boldog új esztendeje.
Azt olvastuk a lekcióban, hogy ne ezekre és ne azokra figyeljetek, hanem "prófétát támaszt néktek az Úr, Őt hallgassátok." Ennek az ószövetségi igének az újszövetségi visszhangja éppen a mai napi igénk a kalauz szerint, amikor az Atya mondja az Egyszülött Fiúra: "Ez az én Fiam, akiben én gyönyörködöm, őt hallgassátok!" Őt kell nekünk hallgatni, és nem azokat, akik susmognak és mormolnak. Őt, aki világosan jelenti ki az Atyát, aki annyi titkot bíz ránk, amennyit elhordozhatunk, aki egyre beljebb vezet minket az Isten titkainak a birodalmába, leleplez előttünk egyre több dolgot, reánk bíz egyre nagyobb üzenetet és evangéliumot, ha Őeléje állunk oda ezzel a szomjas és engedelmességre kész szívvel. Nem kell nekünk mást tennünk, mint Őt követnünk. Aki Őt követi, az nem jár sötétségben, az az Ő hatalmának az erőterében marad állandóan, és ott védve lesz ezektől a sötét hatalmaktól.
Mert róla tudjuk, hogy legyőzte ezt az ellenséget. Miért mennénk mi egy legyőzötthöz, akinek a legyőzőjéhez, a nálánál hatalmasabbhoz is mehetünk? De mind a kettőhöz egyidejűleg nem mehetünk, mert az azt jelenti, hogy a sötéthez mentünk. Sokan azt szeretnék, hogy adja Isten az Ő vezetését, az istenfiúság nélkül. Márpedig az ige azt mondja: "Akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai" (Róm 8,14). Ez a kettő együtt jár: istenfiúsággal és annak a kötelezettségeivel együtt jár az Ő csodálatos követése. Enélkül tétovázás van, az, ami alapigénk folytatásában így olvasható: "És ezek (tudniillik akik nem a tanításra figyelnek) bolyongani fognak a földön, szorongva és éhezve" (aki járt zárt osztályokon, az előtt megelevenednek képek) "és lesz, hogy ha megéhezik, fölgerjed, és megátkozza királyát és Istenét, és néz fölfelé, és aztán a földre tekint, és ímé, mindenütt nyomor és sötétség, és szorongatásnak éjszakája, ő pedig a sűrű sötétben elhagyatva" (Ézs 8,21-22). Ez a vége a sötétség fejedelme útjának. És a világosság útja az, amire a mi Urunk Jézus hív minket. Ezért könyörögjünk most együtt is:
Hű pásztorunk, vezesd a te árva nyájadat.
E földi útvesztőben Te mutass jó utat.
Szent nyomdokodba lépve, a menny felé megyünk.
Ó, halhatatlan ige, vezérünk, Mesterünk!
