Gellén-Miklós Gábor.: Éles penge

Apa,
a te lábnyomodban járok.
Reggelente a te borotváddal borotválkozom.
Azzal ejtek sebet az életemen.

Fáj.

Hová vezet a vérnek útja?

Ahol az ég a földdel összeér:
éles penge.
Onnan figyelsz engem.

Visszanézel rám a tükörből.

Fenyegető foncsor.
Sose pislog.

Töredezett szellemkép.

Fecske Csaba: Remény

Villámsújtotta

fa megnyomorodtál, de

rügyeid bíznak.

Szabolcsi Zsóka: Várok

Csendben várok...
átvillan rajtam néhány cikázó gondolat,
felsejlik néhány arc, mind a te arcod...
harcod folyik tovább idővel, térrel,
túlerővel...
legyőzhetetlen ellenséggé válik a távolság...
hiába nyújtom karom, szavaim nem toldják meg
a szűkre szabott lehetőségeket...
állok, s felkúszik a lélek mélyéből
egy elfojtott sóhaj, mely kiáltássá
szeretne magasodni bércek csúcsán
hűs fenyvesek biztonságos árnyán,
hogy szétterüljön hegyvölgyek fölött,
s rátaláljon arra,
akiért megszületett...

Csepcsányi Éva: Úton

mindentől távolodsz:
az eufória után –– bezárt iskola vagy.
Megkondulnak a testek, téged hívnak:

Mit is akartál?

Kezdetben ölelni, majd imádni –
Vár lehetnél, katedrális. erdő, Grimm-mesés: vízesés
kővel, páfránnyal, sellővel.

Mégis hegynek törsz: amint aszkéta, szerelmes
férfi írt –– a kegyetlen úton előre!

Az Élet vize kimosta
 belőled a képeket, mint:
Közös karácsonyfa-díszítés.
Lefogni haldokló férj szemét.
Saját kötetből mesélni unokáknak.
A fehér ruhát, menyasszonytáncot.

Máshol és máshogyan lesz az a tánc.
Még egy lélek megérint, de
ez a gyöngyház fal lemállik, és
maradsz egyedül az ––
Egyedüli Istennel.

Goethe: A kedves közelléte

Rád gondolok, ha nap fényét füröszti
a tengerár;
rád gondolok, forrás vizét ha festi
a holdsugár.

Téged látlak, ha szél porozza távol
az útakat;
s éjjel, ha ing a kis palló a vándor
lába alatt.

Téged hallak, ha tompán zúg a hullám
és partra döng;
a ligetben ha néma csend borúl rám,
téged köszönt.

Lelkünk egymástól bármi messze válva
összetalál.
A nap lemegy, csillag gyúl nemsokára.
Ó, jössz-e már!

Szabó Lőrinc fordítása

Antal Attila: Jó utazni most

Jó utazni most az őszben, siklani vitorlázva a
belső ködökön át. Hallom apám komótos lépteit
a csörgő avarból, a frissen szegett kenyér
hersegését a hűlő kemence mellől. Az erdőszélen
őzek tesztelik a patak hályogos jegét.
A kocsmából Pille bácsi régi lemeze szól: így
és így cselezte ki a halált a Don-kanyarban.
Ló párolog a kovácsműhely előtt, a patkolás
égett-pata-szaga beteríti a tanyát. Én tornácunkon
várakozom, mintha ősidők óta, a nem
is tudom, mire. Lesem ámuló gyerekszemmel,
ahogy a vaskos ég az ünnepek előcsarnokává
meszeli át körülöttem a világot.

Mezey Katalin: Ártalmatlan

Ártalmatlan elvágyódás éltet.

Fényét csupán sejtem, mint a vak:

bederengi azt a sötétséget,

ahol az érzékek alszanak.

Dsida Jenő: Jegenyék

Figyelted-e

szélben a fákat?

A két jegenyét

nézd csak a kert

közepén, ama két

nyúlánk jegenyét.

Zümmög a távol

torka, süvölt

az ősz szele,

borzong a föld

s a két sudár fa

bólogat és leng.

Jobbra az egyik,

jobbra a másik,

balra az egyik,

balra a másik;

egyforma ütemre

ringanak ők.

A légben, a szélben,

fent, odafent

egyszerre tagadnak

s intnek igent

és - jaj, sose tudnak

összeborulni...

Parancs János: Sóhaj a Halálhoz

Ha irgalmat ismersz,

gyorsan végezz velem, Uram! 

Somlyó Zoltán: Még nem...

Még nem ment le a nap,
még nem jött föl a hold,
valami furcsa fényt
mutat az égi bolt...

Valami furcsa fényt
a láng és árny között:
fehér és fekete
félgyászba öltözött...

Ó, ez még nem sirás!
De már nem nevetés...
Már nem bölcsői dal,
de még nem temetés...

Csak szépen, lassudan
az életem felett
csöndben bealkonyult;
egyszerűn este lett...

Nyeste Márta: Köszönöm, Uram

A két kezemet köszönöm, Uram,
melyeket imára kulcsolhatok.
A két szememet köszönöm, Uram,
mellyekkel teremtett világodban láthatok.
A két lábamat köszönöm, Uram,
melyek a Te szent hajlékodba elvisznek.

Sebestény-Jáger Orsolya: Találkozás

Lépted csöndesebb a zümmögő nyaraknál,
távolibb már, mint az esti szél,
s hol ág csúcsa égbeggyel összeér,
a színek mind-mind térdre hulljanak:

Legyen fehér és legyen roskatag,
sugárnyaláb már minden árnyalat,
áradjon fölöttünk, mint a nyár,
megtaláltattál – mert megtaláltalak.

Fodor Ákos: Szinopszis

Egyik sem vagyok.

Sem üllő, se kalapács:

- Talán: a csengés.

Kiss Benedek: Engesztelő

Az elapadhatatlan édes dallam
szám sarkában – te vagy. A hajdani
szilvalekváríz, ami ínyemnek mennyei
manna – te vagy. Boromnak szeszfoka,
amitől megrészegednem oly jó – te vagy.
Éjszakámban a hold pirulája, hogy
kibírható legyen az álmom – te vagy.
Hajnalom pintyőkéje, aki hangjával
ájulatom pókhálóit tépdesi –
te vagy. Termő szamócabokrom, málnabokrom
kietlen sívó homokban – te vagy. Nevem
aláírásjoggal felruházott egyetlen viselője –
te vagy. Ki szóra bírja egyaránt
a lélek legmélyebb üregeiben
cseleit szövő fondor magányt és a
mindenséget – te vagy…

Hát mit akarsz még?!

Somlyó Zoltán: Hajnali imádság

A szűk Könyök uccán hazamegyek,

most hajnali három óra.

Istenem, vezess a jóra!

Békevirágok e szürke kövek

és béke e hajnali ég.

Istenem, szeretsz-e még?

Züllenem, hullanom rendeltetett

és lehull, aki arravaló.

Légy velem, Mindenható!

Hajnali percek szemeznek alá

s a harang a szívükbe sikolt.

Istenem, sok bánatom volt!

Keresztények űztek, csúfoltak zsidók.

És a nők se szereztek nekem semmi jót.

Eldobtak, mint az odvas diót.

Húsz évvel szerettem, húsz évvel vakon,

ma sápadt és zord halovány alakom:

istenem, a szívedbe lakom.

Nincs éjjelem, nincs és nappalom sincs,

csak e hajnali ég, csak e kék...

Istenem, szeretsz-e,

istenem, vezetsz-e,

istenem, megversz-e még?