Egy célba fut és mindig jelen van.”
T. S. Eliot
Ilyen csak a végtelen lehet.
De tán az sem,
mert az szavakkal körül nem írható.
De parázsló csendje,
mely illatos testedhez hasonló,
öröklét talán,
vagy annak egy döbbent pillanata.
Mert minden mérhető idő
darabja csak, percnyi mozdulása
egy csillag hullámverésének,
mely elhúz az ember felett;
lehet, egyszeri véletlen,
amit az órák nem jeleznek.
De ott a téren, a katedrális mögött,
ahol a formák síkjai
lassan átrendeződnek
nyugtató emberi rendbe,
a lámpák gyújtását figyelem
‒ parányi pontok az utcák ormain ‒,
és rád gondolok. Kint esik.
Tudom, késő innen elmennem.
Egyszer úgyis megméretünk.
S bár a vér féktelen vashordái
dübörögnek fülemben, dolgozom,
és ez ad súlyt tetteimnek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése