Eljött a perc, midőn a Nap
megnyújtja lent az árnyakat.
Az úti fák
pihenni térnek
s egészen a
felhőkig érnek.
Mi bánt, hogy oly csüggetegen
merengsz az esti tűz-egen?
Lelked az éj
álomra hívja,
feléd hajol már
földöntúli hídja.
S a vadvirágok
tarka fénye
visszarepül
némán az égbe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése