a napnak rézsut mosolya,
az asztalon egy tétova sóhaj,
a kilincsen egy kéz nyoma.
Az ágynak titkát nem fedi takaró
és eltűnődő falak engednek
egy sápadt tükröt hullani.
Aki elment, nem hagyott szavakat,
csak a csend lett sűrűbb
és a tükörcserepek próbáltak összerakni
egy elmosódó arcot.
Hiány ülte meg a székeket
s egy kopott szőnyeg álmodott vissza
régen elhalt lépteket.
A sarokból előkúszott a homály
és a padlón a fénycsík
lassan megadta magát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése