az utcában, amerre jársz, valamiféle hűvösség fogad,
nem mondja senki, hogy éppen rád várakozott,
vannak, akik elfordítják a fejüket, zavartan elhallgatnak,
ha észreveszik, hogy feléjük közeledsz
évtizedek, évszázadok óta így van ez, és nem is lesz máshogy,
van valami titok, amiről nem tudsz, de amit mindenki ismer,
valami titok, ami körbevesz, ami nem csak a tiéd,
mégis rád telepszik, és megjelöl, nyomot hagy bőrödön
a hallgatásod betakar, betakar téged a hallgatásod,
megszólalni nem tudsz, képtelen vagy a védekezésre,
magyarázkodni nincs erőd és kedved sem nagyon,
csak az arcokat figyeled, azt is csak észrevétlen
az utca hűvös, nyugtalanító hűvösség árad mindenhonnan,
miként ha díszletek között lépdelnél, még a hajléktalanok is
valószerűtlenek, még ők is csak olyanok körülötted
valóban, mint a díszletek, mintha nem is léteznének
az utcában, ahogy körbepillantasz, minden csak olyan,
mintha nem csak a semmi volna, az üresség, emiatt
a hallgatásod fölébed tornyosul, és része leszel mindannak,
ami bekövetkezik, ami úgy van, hogy nincs, és mégis létező
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése