(Mt 5-7)
Ott álltunk Körötted, hullámzott a reggel.
Letérdelt az élet, e megfáradt cseléd.
Ruhánk rongyaiból palástot szőtt reánk,
és vállunkra terítette a késő nyári ég.
Te álltál szelíden a felszikrázó fényben,
mint aki várja: megértsék szavát.
A csöndben felszakadt szívünkből egy sóhaj,
szinte tudtuk is: most Isten szeme lát,
s megpihen rajtunk, mint anyánk keze pihent,
valamikor régen – míg ez volt mindenünk,
mert azóta nem súgta füleinkbe senki:
Valakinek fontos, hogy boldogok legyünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése