Szirtnek oldaláról apró kavics görgött
odalent a mélyben óceán hömpölygött.
A kis kavics útja egy sziklánál ért véget
koppanva megtorpant, mint egy megigézett.
A szikla komoly volt, évmilliók óta
mosta az óceán gömbölyűn fodrosra.
A kis kavics nézte Őt, tisztelte, s remélte
a szikla köszöntésére megvan az esélye.
Fülébe csengett egymásra-koppanásuk magas C-je
fel sem mérte milyen végtelen az Ő picinysége.
Izgett-mozgott még kicsit, majd vesztébe esve,
de a szikla-nagyság a kis kavicsot észre sem vette.
a kis kavics, sőhajtott -itt nem sok a reménye,
belefúrta oldalát a szikla repedésbe.
Szél és Víz elemre bízta: egyesülnek egyszer?
együtt, vagy egymástól taszítva nyeli el őket a tenger.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése