2020. július 24., péntek

Szabó Miklós: Pannonhalmi monológ




Én nem merném azt mondani: nézd,
Isten ez vagy amaz. és itt lakik vagy ott!
Van egy rejtelmes, titkos, mély Erő,
mely a világon mindent alkotott.

A világot és önmagát is Ő,
ídőtlenséget s minden végtelent,
Ő, kinek nincsen tér, idő, sem lét,
mert mindez benne él s egyet jelent.

A harmónia s ellentét is Ő.
világ-omlás és világ-születés,
és nem lehet Őt megnevezni,
mert ahhoz minden fogalom kevés.

Mindegy, hogy hívják! Anyag, Szellem!
A lényeg fontos, az örökvaló.
a rnozgás, mely belőle lüktet,
az ismeretlen emanáció.

Nem jámbor mesék jó öregje.
ki madarakra s hajszálra vigyáz,
de ki mindebbe törvényt oltott
s azt követvén vet magot a kalász,

Hiú remény tagadni s abban hinni:
ha tagadjuk. attól már nincs is Ö, -
csak rnosolyog, nagy hatalom mosollval
s bölcsen hallgat, Meg nem nevezhető!

Csak lüktet, árad, szétsugárzík,
anyagát szórja szerte, Ős Anyag,
mindegy, hogy hívják: önmagából
repít ki fényt, szül galaxisokat.

Ha tagadjuk is, közelítjük,
ha hisszük is, meg nem értjük soha.
Ő, kiben minden lehetséges,
s e csodátlanság maga a csoda!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése