Költészetem: úgy sétálok veled
a bús völgyek és bús dombok felett,
mint aki maga se tudja, kivel jár…
Hol dús karodba öltöm a karom,
hol fátylaiddal szívem takarom,
hol úgy figyellek, mint rabot a foglár…
Arcodnak minden izmát ismerem,
mégis a legforróbb titok nekem –
jaj, szerelem ez, jaj, ez féltékenység!
Ami szép benned: fellobogtatom,
hogy száz szépséggé váljék a napon,
hogy mások is, hogy mások is szeressék…
Amit te súgsz, oly mélyen hallom azt,
mint a legfénylőbb, mennyei vigaszt;
sem ébren lenni, sem aludni nem hagy…
Költészetem, ragyogó szőke lány,
senki sem tudja, magam sem talán:
törvénytelen lányom, vagy kedvesem vagy?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése