szárnya verdesne lélegzéseimben;
delelő Napnál hevesebben éget
homlokomon a perzselő igazság.
Évet, hónapot, hetet, napot, órát
kérlelhetetlen serpenyőbe gyűjtök:
súllyal mérem az ember tetteit,
latolgatom a jó és rossz gyümölcsét.
Régenvolt prófétáknak őstudását
őrzi a lelkem, akik népükért látásokat
láttak — el nem pihent
életük tüzes ösztökéje.
Mert én a dalt nem buta citerán
tanultam, se nem unaloműzésből,
belőlem a világ szíve beszél;
én kimondom, ami benne vajúdik.
Szidás nem riaszt, nem ront meg dicséret,
a kísértő csalétket visszahányom —
nagyobb és erősebb az mindeneknél,
aki a lélek súgásait hallja!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése