Tágasságával, mélységeivel
a néma tenger arcomba világít.
Öreg vagyok Nem hiszek
semmiben.
Öreg vagyok, lerombolt arcomon
csupán a víz ijesztő pusztasága.
A szürkület gránitpora. Csupán
a pórusok brutális csipkefátyla!
Hullámverés. Aztán a puha éj
boldogtalan zajai. Vak rovar,
magam vagyok a rámsötétedő,
a világárva papundekliban.
És egyedűl a feneketlen ágyban.
És egyedül a párnáim között.
Magam vagyok az örökös
magányban.
Akár a víz. Akár az anyaföld.
(1957)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése