Nem gondolt mások gondjával, bajával.
Volt esze, hogy magának is félretegyen,
("Legyen a szűk napokra,
Ha hivatalomat másnak kell átengednem.")
Ám egy napon jött Valaki, és megállt előtte.
Ő felnézett, az a Valaki merőn őt nézte!
Mélyen, hosszan, különösen...
A vámszedő olyat érzett, mint még soha!
Sőt, már nemcsak érezte, de tudta:
Többé már nem saját sorsának ura.
Meg sem lepődött, amikor az a Valaki,
Halkan azt mondta: kövess engem!
Ő felállt, otthagyta a pénzt, a számításokat, mindent,
És követte, követte mindenfelé az Ember - Istent.
Nem kérdezett, nem aggodalmaskodott,
Csak ment utána, és szívében nőtt a bizalom.
És járt Vele mindenfele: városokban, falvakban,
Szegény emberek kunyhóiban,
Sosem gazdagok palotáiban!
Saját szemével látta a csodákat:
Bénák gyógyultak, vakok újra láttak,
Sőt, még a halottak is feltámadtak!
Az, aki azelőtt vámszedő volt,
Most tanítvány lett!
Végre megértette: csak az él igazán,
Ki másokért adja önmagát!
S tiszta szívvel csak Mesteréért halt és élt,
De csak a halála és feltámadása után értette meg igazán,
Ki is volt az a Valaki, ki megállt előtte hajdanán...
Ezért leírt mindent, mit látott és hallott,
S a leírtakból tanulhatunk sok szépet és jót!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése