A kínai étterem pincére nem szereti
a mesterséges fényt,
de tudja, a vendégek miatt nemsokára
villanyt kell kapcsolnia.
Randim lesz, és
pont ide ültem be várakozni,
nézem a hatalmas ablakokon keresztül az órát,
ami alatt az emberek
találkozókat szoktak megbeszélni,
és próbálok arra gondolni,
hogy telik az idő.
A pincér arcán látszik,
legszívesebben a képembe vágná,
hogy ez egy étterem,
itt ilyenkor már vacsorázni szokás,
én pedig csak ülök a kávém felett,
csak azért rendeltem, hogy legyen jogom
a melegben várakozni,
valójában mindketten tudjuk,
hogy ilyen későn már úgysem fogom meginni.
Nálam van a kedvenc könyvem, és
most, ahogy kinyitom, észreveszem, hogy
nincsenek már benne a kávéfoltok,
mielőtt elmentem tőled,
kicserélted egy újra,
vagy lehet,
hogy igazából benne sem voltak,
hiszen először mindig
a rossz dolgokat felejtjük el,
vagy legalábbis nem hisszük el, hogy
újra megtörténhetnek.
A pincér egyfolytában kijárkál a mosdóba
lekapcsolni az égve hagyott villanyt,
mert megzavarhatja azokat,
akiknek már hozzászokott a szeme a sötéthez.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése