úgy rántasz magad után a másvilágra.
Félálomban élek, mióta eltemettünk,
hajam hull, vézna lábam, karom,
tagjaim sajognak.
Ha tükörbe nézek, a te utolsó arcodat látom.
Reggelente nincs felkelni erőm.
Az estéken arra gondolok, hogy
ez a nap is felesleges volt,
mint csepp telt pohárba.
Nem tudom még, halálvágy-e ez, amit érzek,
menni utánad,
vagy csak halhatatlanná akarok válni végre,
egyszer és mindenkorra
olyanná, amilyen te vagy.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése