hunyjam le bár, itt vagy mindig előttem,
fénybe öltözve, édes napsugárban,
vagy zsendülő tavaszban, méla őszben.
Az égre írja arcod fürge felhő,
langyos eső házfalra, hegyoromra,
futó patakra írja lanyha szellő,
vele köszönt a rózsa, a fa lombja.
A Mindenségbe van írva a képed,
betölti a világot és a lelkem,
számára ott szerény oltárt emeltem
napfényből és dalból, közel az éghez;
ha rámosolyog, e szomorú, tépett,
embertelen világ emberi, szép lesz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése