Csoóri Sándor: Homlokod homályából

Kiszolgáltatsz a boldogságnak
s már nem is tiltakozhatok.
Elmentél s nyomban esni kezdett a hó,
hogy itt maradjon belőled valami.

És fújni kezdett a szél is a te kedvességed közeléből,
attól piros a képem:
járok azóta hömpölygő huzatban,
utcákat fölsebző zenében.

S elképzelem közben a tavaszt, az aranyat párolgó völgyeket,
ahol velem szerettél volna járni –
A hajad, a hajad fészket kereső fecske,
a Napba akar szállni.

Elképzelem a szerelmet is, de csalódom:
jobban szeretsz te, jobban:
Kitalálod nekem a nevetést, mielőtt elzuhannék
hazátlan pillanatokban.

A folyó zöld, az ég homályban van, a szőlővessző meg a földben.
Egyszerre látom őket mégis, ha rád gondolok.
A nyár ideszalad, a tavasz itt topog
s homlokod homályából csapkod felém egy lepke.

Kassák Lajos: Felhőtlen éjszaka

Teljen meg örömmel a szív. Óh, Jézus,
keresztrefeszített ember,
utolsó péntekjén ez esztendőnek
dicsértessék a TE neved,
aki jászolban születtél s a békesség
zöld olajágával vonultál be Jeruzsálembe.

Vannak, akik azt hiszik meghaltál
a keresztfán. Óh, örökéletű testvér
én naponta találkozom veled és szótváltunk
amint kékvászon kötényedből magot vetsz
az őszi határban vagy lótsz-futsz a nagyvárosok uccáin
és másutt ugyanebben az időben
a názáreti ácsok mesterségét folytatod,
mérőzsinórral és villanó baltával a kezedben.

Vannak, akik azt hiszik, sebeiddel elszálltál
e földről. Óh, Jézus, én a mi örök összetartozásunkról beszélek
s ahogy a decemberi hold árnyékot vet mellém
látom, hogy TE is itt ballagsz velem az éjszakában
éppen olyan szegény és elhagyatott vagy, mint én
vérzik a szíved, kezeid és lábaid is véresek
s én most egy halott katonára gondolok, aki az árokban feküdt
s a távoli égre bámult két nyitott szeme.

A szelíd ökör és az igénytelen szamár virrasztott
születésed óráján s mégis TE voltál az, aki ledöntötted
a bálványt és korbáccsal léptél a templomba.
Sírba fektettek és visszajöttél hozzánk
óh, keresztrefeszített ember
sugárzó csillagkoszorú
a szegények feje fölött.

Kassák Lajos: Gyöngykagyló

Madár, ha rikoltana – ne felelj rá haraggal, kedvesem,

virág, ha nyílna ablakod előtt – játékból se tépd le kedvesem:

madár és virág két gyönyörűsége életemnek.

Így beszélek hozzád, kedvesem és magam értek a szóból.

Te csak élj vidáman! Élj s ha aludni térsz meg,

madár daloljon és virág nyíljon álmaidban.

Kassák Lajos: És hiába minden

Ha kilépsz a házból, magaddal hozod
ágyad melegét s a szerelem édesfanyar illatait
melyek megejtik a szenvedő férfiakat és hiába minden
térdre csuklanak, ha pillantásod éri szívüket.

Hajad egyetlen szálán függ életünk
s ha megfordulunk, hogy elszakadjunk tőled
a vihar szelén, mely elragadta vágyunk
megint a te örvényedbe kerülünk vissza.

Ébren és alva egyformán érezzük
könyörtelen mosolyod varázsát
s a végtelen világ nem elég nagy ahhoz
hogy pillanatra is elbújhassunk előled.

Végh Tamás: Merlin búcsúja

Meghagyom néktek a szivárványos áldozatot,
kósza lelkek ábrándjait, varázslatos éveket.
Széppé szabadult irgalmát a nyári egeknek,
csönddé olvadó indulatát káprázatainknak.

Meghagyom néktek a főnix szárnyalását,
tavi tündérek selymesen omló álmait,
Lancelot veretes nyugalmát, túlpartokon
delelő álmok dérverte alázatát.

Meghagyom néktek a látás hatalmát,
fénylő érzelmek szabad áradását,
hitek és káromlások arany-hídjait,
ha örvénylő folyókon keltek át.

Meghagyom néktek a remete barlangját,
napnyugaton túl, hová nem ér a fény,
világtól, ha elvonultok, mert fáraszt a szó,
és áttetsző tündérfátyol a remény.

Kassák Lajos Holdtölte

Középkorú ember vagyok,
hímnemű, szívós és akaratos.
Nem láttam az angyalt, ki benézett hozzánk születésem óráján,
nem volt fizetett pesztonkám, aki csodálatos dolgokat mesélt volna.
Inas voltam, szolga, mesterember, csavargó és kéregető,
jelenem hasonló a múltamhoz,
saját erőmből tartom fenn életemet,
amely egy napszámostól és egy szolgálótól fogamzott.

Szeretem a munkát és szeretem a megpróbáltatásokat.
Testvérük vagyok az embereknek anélkül, hogy ez különösebben meglátszana rajtam.
A szürke köveknek, az illatos virágoknak és a rugalmas fémeknek is a testvérük vagyok.
A lobogó tűz a bátyám és a hűvös, tiszta víz a hugocskám.
Kedvesemről is szólhatnék, de ő meghalt, alig, hogy találkoztunk,
tizenhat éves volt és érintetlen a vad indulatoktól.
Fegyvert még nem sütöttem el soha, gyereket nem neveltem föl egyet sem.
Mire való vagyok hát? – kérdezem magamtól álmatlan éjszakáimban,
mért, hogy nyitva a szemem és senki nem fordul be hozzám ezeken a tárt kapukon?
Miért ez? És miért az?
kérdezgetem magamtól untalan.

Ha madár lennék, most a tenger felett szállnék,
ha nem élnék, talán boldog is lennék,
de így csak élek és nyugtalan vagyok, mint aki nem tudja mit tegyen magával.

Hét cserép muskátli van az ablakunkban,
feleségem naponta megöntözi őket
s ők hálából kinyitják csipkézett virágaikat.
Ilyenkor úgy képzelem, az élet szép és minden dolgok érettünk valók,
közben fekszem hanyatt és egyedül a széles díványon,
éjszaka van.

Nem panaszkodom.
Csak úgy, mint oktalan gyerek, ha megered a nyelve,
elmondtam életemet.

Julia Hartwig: Visszatérés

Lakasd jól versed a hosszú böjt után
mert szomjúhozza a képeket a színeket a mozgást
és elgémberedtek a csontjai

Ne fessen úgy mint egy szánalmas elítélt
engedd hadd váltsa valóra álmát
hadd legyen tiszta és üde ahogy ünnepi ruhában
levonul a lépcsőn
egy pompás menet élén

/ Zsille Gábor ford./

Csoóri Sándor: Rejtelmeket szólongatok

Ha nem szeretsz még láthatóbban
s még láthatatlanabbul,
veszendő életemre gondolok:
az állatarcú éjszakákra,
az összevissza nappalokra
s utaim tüske-torlaszára.

Tökéletes egyesüléssel
kívánom csak a szerelmet –
Fákat akarok látni, hol
arcod az én arcomba olvadt
s felhők suhanó karzatát,
ahonnét otthonunkra látunk.

S rejtelmeket szólongatok:
nyugtalanabb legyen a föld
kérdéseimtől, válaszodtól
s alkalmasabb így a gyönyörre,
ha már annyi titokra, kínra
alkalmas néha öntudatlan.

Kétségeimtől nem véd semmi,
csak a te boldogságod védhet –
Tested a legszebb jelű zálog,
hogy látható legyen szerelmed
és szemed gondolata is, mely mindig
az élénk világba sodortat.

Jan Twardowski: utószó

Kérem mondjanak emlékmisét értem

télen-nyáron tavasszal-ősszel

szentet vagyis csendeset

nem túl hangosat

épp olyat mint az volt

mely után a könnyek

katicákként gyűltek

bűneim fölé

/ Zsille Gábor ford./

Kassák Lajos: Hiábavaló költemény

Nem találkoztam veled. Hol lehetsz most, Anna
ó, szüntelen tévelygés múlt és jövő között
szálltam utánad a súlyos felhők alatt
kerestelek a meredek szikla csúcsán
s a sárga virág kelyhében, mely a völgyben lent
lélegzi mézédes illatát.

Világgá hirdetem, hogy te vagy a csillagom
s a csöndes, nagy égen nem találtalak sehol
kérdeztem már utánad a kikötőben
ahol egykor te voltál a végzet ujja
s azok számára, akik, ha egyszer is láttak
szemedből feslett ki a hajnal.

Micsoda lány voltál, Anna, micsoda rózsa
ha letéptek, estére kivirultál újra
hányan áldoztuk fel magunkat érted
agyvelőnket, szívünket s a kezeinket
s akik nem érinthettek téged, megőrültek
mint a sivatag kakasai.

Micsoda lány voltál, Anna, micsoda parázs
megrészegült óráimban, hogy virrasztottam
te ragyogtál előttem a horizonton.
Micsoda lány voltál, Anna, micsoda fény
hirdetem, hogy te vagy az örök egy csillagom
s a nagy égen nem látlak sehol.

Bella István: Csonka mondatok

Jön valaki. Belép az ajtón.
A fénybe bámul. Tükröm kinyitja.
Otthagyott boromba belekortyol.
Otthagyott poharam elejti.

Nem gyűlölöm. Helyettem-társad.
És talán ő se gyűlöl engem;
ki rég a rég kivágott hársak
szeme színében melegszem.

Lesznai Anna: Egyszerű dal

Hogy engem lássál nézd meg, kedves, a kertet,
A lombosat, árnyasat, rejtőst a domb ölén.
Bizony, mert én is lombos, rejtős vagyok.

Ha engem szólítsz, kedves, szólítsd a szellőt
A sietőt, suhogót, susogott titkok tudóját,
Mert bennem is vagyon sok suttogott kérdésre válasz.

Ha testem kívánod, úgy simítsd az illatos földet,
Ő alszik és hüvös, de viselős izzó kehellyel.
Aluszom én is, bennem is nyílnak virágok.

Ha ölelni óhajtsz, úgy öleljed hársaim törzsét.
Erősek, szívósak, égnek, tülekedők.
Köztük megállok, hajamban játszik a nap.

Ha bírni akarsz, úgy hintsd be maggal mezőnket,
Mert azé a föld, ki terméssel áldja meg őt.
Ki holnapom hordja, én is azé leszek.

Ha ismerni vágyol, úgy némán messzire nézzél,
Mert tágas a völgy, a szélén hegyek hevernek.
Tágas a lelkem, de valahol otthon vagyok.

Ha szeretni szeretnél, úgy tárd ki szomjas karod,
Borulj a fűbe a nyilazó napfény alatt,
Ott játszik csókom minden sugár nyomán.

Ha jó akarsz lenni hozzám, simogasd meg ebünket
Mert hű ő szegény, és nem tudja megmondani, mi fáj.
Jaj, tudni szólni szemérmes szívnek nehéz.

Ha el akarsz hagyni, házunk kapuját tedd be,
Léptednek nyomán arannyal porzik az út.
Örökké nyílik a kert, de viszont sohase látod.

Lucian Blaga: Isten árnyéka

Minden, amit látsz, Isten árnya csak:
ami szétválik s egyesül a térben,
földben, fövenyen és hullámverésben,
út és utas örök együttesében,
a hold így úszik el egy kút vizében.
Isten árnyéka erősebb a fényben,
más árnynál súlyosabb. És sosem észrevétlen.
Összegyűjtheted kertben vagy vetésben.
Ihatod egy korty hűvösében.

/ Tandori Dezső  ford./

Macuo Basó: Kívánság

Egy harmatcseppel

a világ minden porát

lemosni egyszer!

 / Képes Géza ford./

József Attila: Egyszerű vers

Mikor már minden sötét és felszakad köröttünk lilán az ég, akkor

  szeretném látni a szemedet.

Mikor látlak, csak a szemedet nézem és szeretném megcsókolni

  kezedet merészen.

Szeretném megcsókolni s mikor ott vagyok Melletted, tudom, hogy

  nem fogom megcsókolni a kezedet.